Törvénytervezet: csökkentsék minimálisra a külföldön tárolható aranytartalékunkat

Öt százalékra korlátoznák a kormánypárti törvényhozók a külföldön tárolható romániai aranytartalékot, amelynek jelenleg nagy része Londonban van.

A parlamentben Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, valamint Șerban Nicolae szociáldemokrata szenátor terjesztettek be egy módosító indítványt, amellyel lényegében a külföldön tárolt romániai aranytartalék hazaszállítását kezdeményezték. Az indítványt a szenátusnál iktatták, és javasolták gyorsított eljárásban való megvitatását.

A kezdeményezők szerint az aranytartalék 65 százaléka jelenleg külföldön van, az ottani tárolásáról a román jegybank még Románia 2007-es EU-csatlakozása előtti időszakban határozott. Úgy vélik, hogy azóta a romániai gazdaság megerősödött, az infláció is ellenőrizhető szintre mérséklődött, így Románia gazdasági helyzete jelentősen jobb, mint az EU-csatlakozás előtti időszakban vagy mint a nemzetközi gazdasági válság idején. Szerintük a gazdasági kilátások is jók, a nemzeti bank pedig elég erős intézmény ahhoz, hogy maga lássa el a tárolás feladatát. Hangsúlyozták, ez azért előnyös, mert Romániának nem kellene tárolási díjat fizetnie.

Șerban Nicolae csütörtökön a parlament folyosóján újságíróknak nyilatkozva Magyarország példáját említette, amely szintén hazahozta külföldről aranytartalékát. A PSD közösségi oldalán olvasható bejegyzésben más országok példájára is hivatkoznak, így Németországot, Ausztriát, Belgiumot, Hollandiát és Svájcot is említették.

Veszélyes játék?

Az ellenzék bírálta a kezdeményezést. Stelian Ion, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője elhamarkodottnak és veszélyes lépésnek nevezte a PSD indítványát, szerinte nemzetközi szervezetekkel is konzultálni kell a kérdésben. Úgy vélte, hogy Dragnea ezzel veszélyes játszmát űz, hiszen Romániát Oroszországhoz akarja közelíteni, és el akarja távolítani az Európai Uniótól.

Romániának jelenleg csaknem 104 tonna aranya van, ami a nemzetközi tartalékok mintegy 10 százalékát teszi ki. Valentin Lazea, a román jegybank vezető közgazdásza csütörtökön kifejtette: azért fontos, hogy ez a tartalék külföldön legyen, mert garanciát jelent a nemzetközi piacoknak, és növeli a befektetőknek a romániai gazdaságba vetett bizalmát. A jegybank elnöke, Mugur Isărescu korábban elmondta, a szóba forgó aranyartalékot ha belföldön tartanánk, nem lenne értéke, hiszen nem látná el feladatát: nevezetesen, hogy garanciát nyújtson a nemzetközi piacon. Nem hinné el senki, hogy van Romániának ekkora tartaléka, ha azt nem tennénk külföldön úgymond közszemlére, a tartalék valódiságát bármely pillanatban le lehet ellenőrizni a nemzetközi porondon - magyarázta a BNR elnöke 

A HotNews emlékeztet, az Európai Központi Bank jóváhagyása nélkül nem lehet hozzányúlni a tartalékokhoz. 

A kormánypártok az utóbbi időben többször bírálták a központi bank vezetőségét, amelyet immár csaknem harminc éve Mugur Isărescu vezet. Az ő mandátuma az idén jár le, és az ellenzék feltételezése szerint a PSD hozzá közel álló személyt látna szívesebben a jegybank élén.

Kapcsolódók

Kimaradt?