Egy ember áll a piaci változások mögött

Nincs az a vállalati gyorsjelentés, az az amerikai, kínai, német (vagy bármilyen) makrogazdasági adat, ami akkorát mozgatna a világ tőkepiacain, mint az EKB első emberének, Mario Draghinak a szavai.

A július eleji kamatdöntést követő kommentek, és a hónap során tett kijelentései alapvetően pozitívan hatottak a befektetők hangulatára, ennek megfelelően tovább tartott a jókedv a világ tőkepiacain júliusban.

A vezető részvényindexek és a fontosabb nyersanyagok ára emelkedett a hónap során, mégpedig annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben a vállalati gyorsjelentések és a makrogazdasági adatok is inkább csak vegyesnek mondhatók.{loadposition OTP}

A július is az emelkedés jegyében telt el

A világ fontosabb részvényindexei a júniusi emelkedést megfejelve júliusban is folytatták a felfelé araszolást, a legjobban a német DAX index teljesített, igaz volt mit bepótolnia, mivel az előző hónapban a globális benhmarkok között lemaradó volt.

A nyersanyagok közül a júniusban szintén gyengén teljesítő olaj volt a sztár júliusban, a több mint 10 százalékos emelkedés mögött egyrészt az áll, hogy a befektetők újabb jegybanki beavatkozásokra (kamatcsökkentés, eszközvásárlás) számítanak, de geopolitikai feszültségek (Irán, Szíria) és a vártnál kedvezőbb készletadatok is felfelé húzták az olaj árát.

Draghiról szólt a hónap

Júliusban kis túlzással az Európai Központi Bank első embere volt a sztár, a július eleji kamatcsökkentés és a hónap során tett kijelentései pozitívan hatottak a piaci hangulatra.draghi2

A hónap elején az általa vezetett EKB 25 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát. Hogy a kamatdöntést követő pozitív befektetői hangulatot tovább fűtse, Draghi megemlítette, hogy az inflációs várakozások stabilak és a helyzet távolról sem olyan rossz, mint 2008-ban.

A befektetők hangulatát tovább javította, hogy a kamatcsökkentést követően néhány nappal ismét megszólalt a Super Marionak becézett EKB vezér. Az Európai Parlamentben Draghi azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a múlt csütörtöki kamatvágást újabb követi.

A hónap végén ismét aktivizálta magát a jegybankelnök. Draghi kijelentette, az eddigieknél rugalmasabb válságkezelést szeretne az Európai Unióban, ehhez pedig már meg is szerezte a spanyol, a francia és a német kormány támogatását.

Draghi üzenetének lényege, hogy az EKB kész rugalmasan értelmezni törvényi felhatalmazását annak érdekében, hogy a monetáris transzmissziós mechanizmus működését biztosítani tudják.

Az EKB elnökének kijelentései jelentős hozamcsökkenést váltottak ki a spanyol és az olasz állampapírpiacokon, a 10 éves spanyol kötvényhozam újra 7 százalék alá került, a 10 éves olasz kötvényhozam 6 százalékig esett.

A befektetők egyre immunisabbá válnak a rossz hírekkel szemben

A hónap során megjelent makrogazdasági adatok vegyes képet mutattak.

Összességében azonban az mondható el, hogy a piaci szereplők ignorálják a rossz híreket, mondván, hogy minél rosszabb állapotban van a gazdaság, egyre valószínűbb, hogy arra a jegybankárok (ahol még lehet) további kamatcsökkentéssel, vagy eszközvásárlásokkal reagálnak, a megemelkedő likviditás pedig jótékonyan hat a részvény- és a kötvénypiacokra is.

Rossz hírek

Az amerikai szolgáltató szektor BMI-je másfél éves mélypontra zuhant, az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index ismét 50 pont alá, 3 éves mélypontra esett, ennél ijesztőbb, hogy a JP Morgan globális feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke három év után először a kritikus 50 pontos szint alá zuhant, ami ha nem feltétlenül recessziót, de jelentős világgazdasági lassulást vetít előre.

Közben az amerikai gazdaság motorját jelentő lakossági fogyasztás is lassult, a kiskereskedelmi forgalom már második hónapja mutat visszaesést.

A befektetők kitüntetett figyelmet szentelnek az amerikai munkaerőpiaci adatoknak is, azonban egyelőre ott sem látszik szignifikáns javulás.

Elemzők véleménye szerint az USA-ban havonta legalább 250 ezer új munkahelynek kellene létrejönnie ahhoz, hogy a munkanélküliségi ráta számottevő mértékben csökkenjen, a legfrissebb, júniusi adat szerint a várt 100 ezer helyett csak 80 ezres volt a bővülés.

Európa motorjának, Németországnak a gazdasági kilátásai is tovább romlottak, az Ifo gazdasági hangulat index értéke 2010 márciusi szintre esett vissza, a ZEW index -20 pontra esett és már harmadik hónapja csökken.

A legfrissebb kínai külkereskedelmi adatok is inkább a lassulás irányába mutatnak, a júliusban megjelent statisztikák alapján az import a várt 11 százalék helyett csak 6 százalékkal nőtt júniusban, az export bővülése is számottevően lassult májushoz viszonyítva.

Az önkormányzatok felől is egyre negatívabb hírek érkeznek, Spanyolországban a 17 tartományból 6 szorulhat külső segítségre, az USA-ból pedig hetente érkeznek hírek csődvédelembe menekült városokról.

Draghi az EKB július eleji kamatdöntését követő kommentjében arról is beszélt, hogy a növekedési kilátások tovább gyengültek, a bizonytalanság nagy, a befektetők azonban ezeket a negatív üzeneteket is figyelmen kívül hagyták.

Zajlik a jelentési szezon

Július 10-én az Alcoával megkezdődött a második negyedéves gyorsjelentési szezon.

A vállalatok már több mint fele jelentett, ez alapján érdekes kép rajzolódik ki, mivel árbevétel szinten inkább alul-, míg a nettó profitot vizsgálva inkább felülteljesítenek a befektetők által leginkább figyelt amerikai nagyvállalatok.

Az árbevételt tekintve a cégek harmada-fele teljesített csak az elemzői várakozások felett, az EPS-ek alapján viszont 70-87 százalékuk volt felülteljesítő.

Konklúzió

Júliusban tovább tartott a jókedv a világ tőkepiacain, annak ellenére, hogy a gazdaságból érkező hírek, az előremutató indikátorok több esetben igencsak sötét jövőt vetítenek előre.

A befektetők ezekről több esetben egyáltalán nem vettek tudomást, abban bízva, hogy ha a helyzet valóban rosszabbra fordulna, a jegybankok úgyis közbelépnek, további pénznyomtatással pedig a jókedv még sokáig fenntartható.

Kimaradt?