Az iráni Olümposzra mászott fel a Maszol munkatársa

Csibi Márti 2015. szeptember 30., szerda, 16:51

Az Erdélyi Kárpát Egyesület gyergyói osztályának tagjai Európa legmagasabb hegye, az Elbrusz után megmászták az Irán Ölumposzának tartott, 5671 méter magas Damávand csúcsot, Ázsia legmagasabb vulkánját. Munkatársunk velük tartott, és fotózott is.

Az Elburz hegy Damávand nevű legmagasabb csúcsa Iránban található. Ez Ázsia legmagasabb vulkánja is egyben.

Iránt hegyvidékei több jelentős északi, keleti, középső és nyugati vonulatra oszlanak, amelyek mindegyike az eurázsiai hegységrendszer részét képezi. Kilencfős gyergyói csapatunk Teheránból észak felé veszi az irányt, az Elburz-hegység felé. Az 5671 méter magas Damávand lábánál több falu is várja a hegyre igyekvőket. Négynapos gyalogtúra alatt tervezünk feljutni a kiszemelt hegycsúcsra. A Damávand kúp alakjával klasszikus rétegvulkán, nagyon hasonló a japán Fujihoz.

A leghíresebb iráni hegycsúcs az északi Elburz–hegységben található, mindig hófödte, 5671 méter magas Damávand- csúcs, az iráni Olümposz. Ez Ázsia legnagyobb vulkánja, amelynek az utolsó kitörése a földtörténeti múltban volt, ám a csúcs közelében ma is megfigyelhetőek vulkáni utóműködések, fumarolák és szolfatárák.

Csapatunk megpróbálja átverni tagjai szervezetének magasságmérőjét. Egy ezer méteres, autóval megtett szintkülönbség után lenyomunk még egy ezrest gyalogosan. Ez nem sikerült: hamar rájöttünk, hogy akklimatizálódás nélkül nem tudunk tovább haladni.

Iráni barátaink is meg akarják hódítani a csúcsot. Nem véletlenül írtam, hogy barátaink, hiszen ezzel a kis csapattal már a faluban megismerkedtünk, és a hegyi útunk alatt végig követtük egymás sorsát.

Csupán egyetlen kis hátizsákkal indulunk útnak, benne némi élelemmel, vízzel, teával. A lassú, majd nagyon lassú, végül csigalassú araszolásainkat néha felpezsdíti egy-két csúcsfutó – merthogy őket csúcsmászóknak nem igazán nevezhetnénk, tekintve, hogy szabályszerűen loholnak fel a hegyre. Egy hegyi maratonfutóval is találkoztunk. Nekünk csupán felfelé kétszer annyit tartott az útunk, mint neki fel és le összesen.

Bár a gyorsaságunkkal nem büszkélkedünk, teljesítményünket rendkívülinek tartjuk. Merthogy csapatunk kilenc tagja egyszerre tudott letekinteni Ázsia legmagasabb vulkánjának tetejéről.

A Damávand 5671 méteres csúcsa pár méterrel ugyan, de magasabban van, mint a Mount Everest alaptábora. Egyébként a csúcs elérése komoly teljesítmény, de egy gyakorlott magashegyi túrázónak nem okoz gondot. Az útvonal egyetlen szakaszán sincs szükség technikai előképzettségre, „csupán” gyalogolni kell.

Csak úgy nyüzsögtek a csúcson a turisták, helyiek és külföldiek egyaránt. Ezen a napon közel háromszáz személy araszolt a Damávand felé, ám találkoztunk olyanokkal is, akik útközben feladták, és nem jöttek tovább, vagy akiknek segíteni kellett a biztonságos lejutásban is.

Ha van olyan hegycsúcs a világon, amelyikre folyamatosan és kizárólagosan felfelé kell menni, hát a Damávand az ilyen. A vulkán andezites, trachitos felépítésű, ezért a lávája nem különösebben folyik jól. Ennek köszönheti a hegy a meredek oldalait, lévén a láva nem folyt el messzire, hanem felhalmozódott a kiömlés környékén, és kialakította ezt a meredek kúpos formát. Nem számít működő vulkánnak, a hegy utolsó kitöréséről mindössze annyit lehet tudni, hogy egy lávafolyása beborított egy 35000 éves homokkó platót, tehát annál biztos fiatalabb.

Hálásak voltunk a hegynek, amiért közel engedett magához.

Bakancslista újabb fejezete kipipálva. Mi legyen a következő?

Ázsiai vulkántúránkon öszvérek segítenek. Ötven dollár fejében legalább félmázsa súlyt cipelnek fel a négyezres táborba.

Helyenként még gyalogosan is kihívást jelent biztonságos léptekkel haladni a kőrengetegben, az öszvérek azonban behunyt szemmel is ismerik az utat.

Íme a Damávand felső tábora, 4300 méteren. Sátrazni és a szigorú vallási szabályok alól is fel lehet szabadulni már 3000 méter fölött. Azért is jár ennyi fiatal az iráni magashegyekre, mert a fellegek közelében nem súlt le rájuk a vallási rendőrség szigora. Fent, a magasban gyakorlatilag senkit sem érdekel, hogy ki kivel alszik együtt, sétál kézenfogva vagy éppen csókolózik.

Ez a menedékház nem is olyan régen épült, és bár több szinttel is büszkélkedik, majdhogynem lehetetlen szezonban szabad helyet találni. Nos, én megpróbálkoztam a lehetetlennel, mivel ezt tűnt az egyetlen lehetőségnek arra, hogy perzsák társaságában töltsem el a hegyi éjszakáimat. Mire megtaláltam az egyetlen kétarasznyi helyet a folyósón, ahol élére feküdve be tudtam fészkelődni öt helyi turista közé, addigra kiderült, hogy újonnan szerzett lánybarátnőink egy közeli menedékhelyen húzódnak meg éjszakára.

Búcsút vettem csapatomtól és átköltöztem hozzájuk. Természetesen ott sem volt hely, de mivel tudták, hogy Madzsarisztánból való vagyok, és ők nagyon szeretik a madzsarisztánbelieket, pillanatok alatt hárman is szorítottak nekem egy féloldalas fekvésre való helyet. Az igazi közösségi élet még csak ez után kezdődött. Különböző gasztronómiai mutatványok a kis hegyi gázfőzőkön, nevetéssel, izgalmas pantomímmel, csomagolással, élettörténetek lefordításával, közös – perzsa és magyar- szavak felkutatásával, egymás számára idegen kultúrák és vallási szigorok megismerésével. Éjszakába nyúló beszélgetésünket a hajnali heves eső verte szét.

Hajnalban, még napfelkelte előtt indulunk a hegytetőre, amely nagyjából 1500 méterrel magasodott fölöttünk. Eleinte még fejlámpánk fényeinél mértük a megfelelő lépéstávolságot, de mivel itt nagyon korán kel a nap, viszonylag gyorsan átváltunk a természetes fényhasználatra.

Elszántságunk és kitartásunk mellé egy jó adag szerencs is kellett, hiszen felfelé jövet, még első nap, a velünk szembe jövő, a hegyről lefelé tartó turisták rendkívülk csalódottak voltak: az akkori háromszázas létszámból egyetlen személynek sem sikerült feljutni a hegy tetejére, az ott dúló hatalmas vihar miatt. Az ezt megelőző napokban is háromszázból nyolcvan ember jutott fel, ami megdöbbentően alacsony szám volt. Ezen számok tükrében a mi közös csúcsfotónk igazi sikertörténet.

A festői vulkánóriáson töltött öt napunk alatt a lányok gyorstalpaló kiképzést kaptak arról, hogyan tartsd a kendőt a fejeden, a nagy hátizsák le- és felvételekor, hogy ne akadjon bele a vállpántba. Lefelé tartva a hegyről, amint jöttek szembe velünk az iráni, német, svájci, lengyel, olasz (és egyetlen román hölgy) turisták, kérdésükre, hogy Summit?, büszkén és hálával telve válaszoltuk, hogy Yes, yes, és mind a kilencen yes.

Csibi Márti összes cikk