Iránban volt a Maszol munkatársa – nem vágták le a fejét

Csibi Márti 2015. szeptember 18., péntek, 18:34

Iránba indulunk. Azonnal megy a poén is: milyen iránba? Nos, ha a barátaimat kérdem, akkor enyhén rossz, ha a szüleimet, akkor nagyon rossz iránba. De az Erdélyi Kárpát Egyesület díszes gyergyói társasága nem arról híres, hogy csak úgy megfutamodik az első szóra. Pedig hallottuk, hogy állítólag el fognak rabolni, de legalábbis le fogják vágni a fejünket, miközben narancssárga ruhában, hátrakötött kézzel nézünk farkasszemet a gonosszal. Íme hát, figyelmeztetnem kell mindenkit: nagyon durva, megrázó képsorok következnek.

Már a reptéren várunk a teheráni járatra, amikor még mindig nagy csodálkozást vált ki az utasokból, hogy mi Iránba tartunk. Megszólítanak, figyelmeztetnek, hogy tán nem is a jó kapunál állunk, mert ez a gép Teheránba megy. Mondtuk, hogy mi is, és büszkén mutattuk a Demavend feliratú egyenzöld pólónkat. A közel-keletről rendszerint azt hallja a magyar halandó, hogy rendkívül veszélyes és forró ott a helyzet. Hát, még ha Irak és Afganisztán közt fekvő országról van szó. Mert, hogy Irán pont ott található.

Teheránból Shirázba tartunk az autópályán, ám két és fél óra elteltével még mindig Teheránban vagyunk, folyamatos haladás mellett. Közel-kelet összes autója, de talán még Közép-Európa autóparkja is elénk költözött az útra. A közlekedési szokások láttán hamar egyértelművé válik: hamarabb fognak feltrancsírozni az úttesten, mint fejbe lőni minket.

Amit az autók műszaki állapotáról tudni érdemes: amint elromlik a duda, a kocsi megy a javítóba. A kerekek mellett ugyanis ez az egyetlen létfontosságú porcikája minden négykerekűnek. A jelzőlámpák, csakúgy, mint az átjárók, dísznek vannak. Az autópályát elválasztó sávok sem jelentenek egyebet holmi haszontalan vonalaknál: az utakon nem annyi autó jár, ahány sáv van, hanem amennyi éppen elfér. A kocsik oldalán fellelhető koccanások úgy hozzátartoznak az autóhoz, mint kutyához a bolha, sportolóhoz az izomláz. Egyébként Teherán körül hatszáz kilométer autópálya van. Iránszerte több mint hatezer.

Muszlim nők ruhatára: burka, csador, kendő és társaik. Országok szerint is vannak különbségek, nem csak a ruhákat, de a színeket illetően is. Amikor muszlim nőkről van szó, a legtöbben egyből a csadorra asszociálnak, pedig a csador egyáltalán nem széleskörben elterjedt ruhadarab az iszlám világban. A szó maga perzsa eredetű, ebből is lehet következtetni, hogy főként Iránban használatos. Szabását tekintve igen egyszerű: egy félkör alakú lepel, aminek sem ujja, sem nyaka, sem gombja nincs; viselője magára tekeri, maga előtt összefogja, és egyfajta köpenyként használja akármilyen lengébb öltözetének eltakarására.

A csadornak különféle változatai és sajátos kultúrája valamint története van. Iránban nem a csador viselése a kötelező, hanem az iszlám öltözködési előírás betartása valamilyen formában.

Sokszor előfordul, hogy ugyanaz a nő egyik nap hosszú fekete ruhában megy el otthonról fekete kendővel, másnap pedig bő farmerben, tunikában és virágmintás kendőben, elvégre mindenki másként öltözik, ha családlátogatásra készül, mecsetbe látogat, leugrik a boltba, dolgozni indul vagy az orvoshoz megy, és másként ha jó a kedve, vagy ha rossz.

Az öltözködési szabálynak eleget lehet tenni ruhadarabok végtelen kombinációjával, többek közt egybeszabott ruhával, bő nadrághoz felvett tunikával vagy éppen szoknya-blúz együttessel.Talán meglepő, de a Korán nem említi, hogy a nőknek kendőt kellene viselniük, csupán arra kéri a hívő nőket, hogy bizonyos férfiak előtt, valamint amikor elhagyják otthonaikat, vonják ruhájukat a mellkasukra, takarják el díszeiket, illetve testük bizonyos részeit.

Csodálatosan díszített mecsetek, az iszlám vallás templomai. Az Imám mecset hatalmas belső udvara és kupolája mindenképpen célpont a turisták számára, ahol 12 visszhangot hallhatunk, ha ügyesek vagyunk.

Imám tér: a világ második legnagyobb tere. Az 512 méter hosszú, és 163 méter széles teret kétszintes árkádos épületek fogják körbe. Esténként a családok nyílt vendéglőjeként szolgál, ahol apuka, anyuka és a gyerekek együtt fogyasztják el az otthon előzőleg elkészített, a térre edényekben, kannákban kicipelt és a pokrócon felszolgált vacsorát. És természetesen bárkit szívesen látnak. Felmerült bennem a kérdés, mit szólna egy iráni, ha meglátná az európai parkos felhívást: fűre lépni tilos! Itt fűre lépni kötelező! Ez komoly. A kormány jobban szereti, ha kirándulnak a polgárai, minthogy tüntessenek.

Jellegzetes iráni motívumok - valószínűleg a közép-ázsiai nomád törzsek kezdhették el a kelmék és szőnyegek készítését és innen terjedt tovább a Közel-Keletre és máshová. Számos írásos feljegyzés tanúskodik arról, hogy már ie. 2000-3000 évvel ezelőtt is ismerték a csomózott szõnyeg fogalmát.

A perzsák és a perzsaszőnyeg története és kultúrája kb. 5000 éves. Az eredeti kézi csomózású perzsaszőnyeg, amint a neve is mutatja Perzsiából, azaz a mai Iránból származik. Az ősi perzsák szerették volna otthonosabbá tenni a lakhelyeiket, ezért elkezdtek szőnyegeket csomózni, amelyeket a természetben látott növények és állatok különféle ötvözete díszített.

A világ legértékesebb perzsaszőnyege az 1500-as évekből Isfahanból származó Sah Ábbasz medalion mintájú arany és ezüst szállal csomózott selyem szőnyeg.

A világ legnagyobb perzsaszőnyege Iránban készült, egy arab sejk megrendelésére egy mecsetbe, 45 tonna és 2000 m2 - idén került be a Guiness Rekordok könyvébe.

Az iráni fűszerek igen változatosak és a magyartól teljesen eltérő ízvilágot alkotnak. Az iráni konyhában ezzel együtt azonban módjával fűszereznek, óvakodnak az extrém ízektől. A legkedveltebbek a savanykás ízhatást kölcsönző fűszerek, mivel a forró éghajlaton ez talán a leghűsítőbb. A lista élén a sáfrány áll, de mellette a szumak, a kurkuma, kardamom, bors, görögszéna és a fokhagyma (főleg a kaszpi-ételeknél) is kedvelt.

Ez itt már a nagy hegy. Demavend. Ázsia legmagasabb vulkánja, Irán legmagasabb hegycsúcsa. A Demavend kúp alakú vulkáni hegy Teherántól mintegy 100 kilométerre, s csúcsa az everesti alaptábor felett van kicsivel, úgy 5671 m magasan. Éppen ezért magassága ugyan nem vetekszik a himalájai 8000-esekkel, de már a magashegyi határon túl van pont annyira, hogy megmászása megizzasszon akár egy felkészült mászót is.

A hegy gyomrában működő vulkán dohog, mely folyamatosan gázokat köhög ki magából, de az Etnával ellentétben itt nem jegyeznek fel kitörést a történetírók. A legkomolyabb kihívást a hó és időjárás mellett a magashegyi levegő áldásos hatásai jelentik, ugyanis 5300 méter körül kezdődik a magashegyi határ, ahonnan felfelé a szervezet regenerációs képességei megszűnnek.

Hogy mi tesz jót Iránnak és mi nem, arról határozottan különböznek a vélemények. Ha Amerikát kérdezed, akkor az embargó, ha engem, akkor az előítéletmentesség. Egy dologhoz nem fér kétség: ha Irán helyett azt mondom, Perzsia, az jót tesz mindenkinek. Egyébként meg, sokan összetévesztik Irakkal. Egy jó simerősöm szerint aki összetéveszti Iránt Irakkal, az meg is érdemli. A jelenlegi Közel-Keleti helyzetről alkotott mediatizált vélemény és Perzsia valósága még köszönő viszonyban sincs egymással. Napok óta ötletelek, hogyan tudnám az igazi fényben feltüntetni őket.

Meggyőződésem, hogy kétféle ember van: aki már volt Iránban és aki el fog menni. Ha valakinek lehetősége adódik meglátogatni Perzsiát és ezt a lehetőséget kihagyja, élete egyik legnagyobb tévedését követi el. Ez az az ország, amely kétlábbal tiporja földbe az előítéleteket. Az iráni emberek vendégszeretete nem csak ezeregyéjszakás mese, hanem kézzel fogható valóság. Barátságos, segítőkész, önzetlen közeledésük igazi példakép számomra. Irán a legelselghatékonyabb irány az önzetlenség felé. És még a kendőt sem volt nehéz megszokni. Első órákban még nevettünk egymáson, aztán a hegyen a nagy hátizsák mellett folyton összegabalyodott a kendő és a vállpánt, de két napon belül elmaradhatatlan viselet lett. Olyannyira, hogy miután már elhagytuk az országot és nem volt kötelező már a kendő viselése, még néhány órán át félmeztelennek éreztem magam...

Iránban nagyon kedvelik a Madzsarisztánból érkezőket. Nem egy ottani, egyetemet végzett fiatal mondta, hogy ők azt tanulták, rokonság van közöttünk. Beavattak ízviláguk rejtelmeibe, segítettek választani az étlapról, behívtak a vendéglő konyhájára, hogy meg tudják mutatni, amit a pantomím profi szintje után sem értettünk. Egy másik esetben dinyét szeltek kockára és abból kínáltak meg. Barátságos viselkedésük majd minden esetben a vendégfogadásban tetőződik: ha mindenkit meglátogattunk volna, aki meghívott saját házába, még most is ott lennénk valahol. Tény az, hogy mikor legközelebb Iránba megyek, a szállás tekintetében nem lesz problémám.

A jelenleg legszélesebb körben elfogadott nézet szerint a megfelelő takarás azt jelenti, hogy a pubertáskort elért lány vagy asszony ruhája nem átlátszó, nem passzos, és elfed mindent az arcán és kézfején kívül, azaz nem hagyja láttatni a nyakat, a fület vagy akár egy hajtincset sem.

Apró kis mozaikokból kirakott szépségek, melyek joggal engednek következtetni arra, hogy készítőik igencsak kiválóan teljesítenének ma a puzzle kirakásában is. A kép közepén elhelyezkedő kis fekete mozaikot az UNESCO értékesebbnek tartotta a teljes mecsetnél, mivel 1400 darabkából áll össze.

Nincs emberi halandó, aki iráni látogatásából kifelejtené a Perzsák városár, Perszepoliszt. A Dareiosz király által épített főváros romjai fölött megpróbálom elképzelni, hogyan éltek hajdanán a perzsa uralkodók, mielőtt Nagy Sándor lerombolta a birodalom központját. Perszepolisz hatalmas méretű, máig megmaradt romjai is csak sejtetik, micsoda pompa és gazdagság jellemezhette az óperzsa birodalom egykori uralkodói székhelyét. A görög történész, Plutarkhosz írja, hogy a Perszepoliszt meghódító Nagy Sándornak Kr.e. 330-ban 10 ezer öszvérre és 5 ezer tevére volt szüksége, hogy elhordja a perzsák kincseit.

1971 –ben a sah Perszepolisz romjai mellett rendezett nagyszabású ünnepséget a perzsa királyság 2500 éves évfordulójának tiszteletére. Az eseményre irdatlan sátorvárost építettek minden luxussal berendezve, hogy a világ minden tájáról hívott 60 király és államelnök semmiben sem szenvedjen hiányt. Szerintem Ceausescu is ott volt.

A statisztika egyébként nem valami bíztató, amolyan 65 százalékosra tippelik az átlagos feljutási arányt. Ottjártunk előtti napokban a szintén hegyen lévő másik 300-400 turistából egynek sem sikerült feljutni, a legnagyobb elért magasság 4600 méter volt, a hegyen dúló vihar miatt. Ezért is számít nagyon is pozitív teljesítménynek a gyergyói EKE csapatának sikere, hiszen mind a kilencen egyszerre tekinthettünk le Ázsia legmagasabb vulkánjának tetejéről. De erről részletesen egy következő beszémolóban.

Csibi Márti összes cikk