Kapcsolódó

Színházi maraton Brassóban, határon túli kitekintéssel

Vasárnap este gördült le a függöny az október 25-28. között megszervezett második brassói Magyar Színházfesztivál utolsó nagyszínpadi előadásán, amelynek meghívottja az Újvidéki Színház volt. A fiatal színházi seregszemle idén csupa kortárs szerzőt sorakoztatott fel a Cenk alatti városban, amelynek hivatásos magyar színtársulata sincs. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Csíki Játékszín és az Újvidéki Színház Görgey Gábor, Radu Afrim, Egressy Zoltán és Kiss Csaba színpadi szövegét mutatta be egy olyan közegben, ahová igen ritkán jutnak el a legújabb színházi nyelven megfogalmazott rendezői értelmezések. Mindemellett a programot a fesztivál négy napján számos kísérőrendezvény is tarkította: diákelőadás, fotókiállítás, zenés-verses előadóest, színészzenekari koncert, felolvasószínház és irodalmi felolvasó-délután is volt. A brassói fesztiváli hangulatot a második Magyar Színházfesztivál fotópályázata résztvevőinek szemszögéből mutatjuk be. A felvételek szerzői – Csabai Anita, Koszta Rebeka és Tordai Alexa – valamennyien az Áprily Lajos Főgimnázium diákjai.
Özönlik a brassói közönség a fesztivál első napi nagyszínpadi előadására, amelyet Salgótarján fiatal, alig hat éve alakult színházának társulata játszott.

De előtte még szimbolikusan az Áprily Lajos Főgimnázium Grimasz színjátszócsoportja megnyitotta a fesztivált. Ezek a diákszínjátszók ma Brassóban a magyar nyelvű színház letéteményesei.

Az igen jól sikerült produkciót élénk tapssal méltányolta a közönség: soraiban (középen) a Grimasz egykori tagja, Bodor Anita, aki a fesztivál plakátján is látható a Bálint Ferenc tanár vezette színjátszócsoport múlt évi előadásának egyik jelenetében.

Az első fesztiválnapi nagyszínpadi előadás, a salgótarjániak produkciója személetesen, egészében a színészi játékra építve mutatta be: a világban ma mindenütt az diktál, akinél a „fegyver” van.

Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze a brassói fesztivál visszatérő meghívottja, aki idén zenés-verses szerzői előadóesten mutatta be a magyar kortárs líra legjavát.

Az indiánok nem hagynak cserben minket című kolozsvári zenés-verses előadás másik főszereplője Szép András zongoraművész volt, aki bravúros játékával nyűgözte le a brassói közönséget.

A kolozsvári művészek pódiumelőadásával egy időben könyvbemutató volt a Drámai Színház protokolltermében, ahol Gáspárik Attila színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója legújabb, Teátrális világunk című kiadványát ismertette.

A Radu Afrim által írt és rendezett Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című megaprodukcióra még Piatra Neamț-ról is érkeztek nézők Brassóba.

A Tompa Miklós Társulat előadása a hetvenes éveket idézte meg, a kommunizmus időszakát, amikor bizonyos értelemben – ha nem is volt jobb, de – minden egyszerűbb volt: a szerelemtől a hétköznapok tömbházi ínségén át egészen a prolinegyedek lakóinak káros szenvedélyeiig.

A kissé távolabbi múltunkba nyúlt vissza az Albert Csilla és Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeinek brassói vonatkozású felolvasószínházi előadása, amelyet ők előszeretettel neveznek inkább hangoskönyvnek. Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényének kolozsvári adaptációját a még az előadótér román technikusa is végignézte, -hallgatta, holott egyetlen szót sem ért magyarul.

A színházfesztivál idén is élénk és fiatalos volt a rendezvény önkénteseinek tulajdoníthatóan: az Áprily Lajos Főgimnázium diákjaiból álló csapatot tizenegyedikes társuk, Kirsch Edgár vezette (középen).

A Csíki Játékszín kifejezetten a brassói vendégjáték kedvéért újította fel és utoljára játszotta az Egressy Zoltán által írt és Victor Ioan Frunză által rendezett Portugált, amelyet méltányolt a brassói közönség.

Először járt Brassóban ebben a felállásban – a fesztivál negyedik napi kísérőrendezvényeként – a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői, akik a kiadványt mutatták be. Demény Péter, Varga László Edgár és Vida Gábor prózát és verset olvasott fel a lapbemutató után.

Lelkendező nagyszebeni hallgatóság a Látó felolvasó-délutánján. A szerkesztők színházi ihletésű verset olvastak, de a besúgói múlt feldolgozásának sokrétűségével is szembenézhettünk irodalmi értelmezésben.

Az Újvidéki Színház előadásának szerb rendezője burleszk játékká alakította azt a történetet, amelyben egyetlen kivétellel mind férfiak alakítják a női szerepeket.

Kiss Csaba A dög című pszichodrámájában az ideális házasság ábrándképét hajszolja egy házaspár, amely végül abszurd módon, mégis hitelesen találja meg boldogságát az újvidékiek előadásában.

A fesztivál keretében fotókiállítást tekinthetett meg a közönség az első fesztivál fotópályázata résztvevőinek munkáiból. Amolyan képes betekintés volt ez a rendezvény megszületésébe.

A második brassói Magyar Színházfesztivál főszervezője, Toró Tamás Brassó városi önkormányzati képviselő fesztiválzáró köszöntőjében az önkéntesek munkáját méltatta a rendezvény létrehozásában, ugyanakkor megköszönte valamennyi résztvevő társulatnak, meghívottnak azt, hogy a műsorváltoztatást és a hosszú utat bevállalva is részt vett a gyerekcipőben járó seregszemlén.

Kimaradt?