Vasárnaponként idős emberek csoportját szállítják templomba: olyanokat, akik a hosszú kilométereket már nem tudnák gyalog megtenni. Ha szükséges, bevásárolnak, házhoz viszik a tömött szatyrokat, de az is előfordul, hogy egy távol élő hozzátartozó kérését teljesítik: alkalomadtán gázpalackot cserélnek a magányosan élő emberek otthonában. Mondhatnánk, hogy egyszerű taxisok, de a Gyimes-völgyében sokkal többek: segítségek. Csupán kilenc hónapja működik szolgáltatásuk, amit a környékbeliek eleinte „úri huncutságnak” tartottak, hiszen a három településen sosem volt divatja a fuvarozásnak, az ott élők gyalogszerrel, szekérrel, busszal vagy saját autóval közlekedtek. A Gyulakutáról származó Fülöp Zoltán és gyimesfelsőloki felesége, Erdélyi Enikő felismerte a piaci rést, négy autót üzemeltetnek, öt embernek adtak már munkát, és körülbelül négyezer embert szolgálnak ki. Utánajártunk a történetüknek.

A harmincas éveikben járó házastársak az egyetemen ismerkedtek meg, majd – sok fiatalhoz hasonlóan – külföldre mentek dolgozni. Nem egészen szerencsét próbálni, mert meghatározott céllal költöztek Angliába: régi álmuk volt, hogy szülőföldjükön vállalkozást működtessenek, ennek elindításához akartak tőkét kovácsolni.

„Akkoriban több tervünk is volt, 40 ötletet versenyeztettünk egymással, mindre kidolgoztunk egy pénzügyi tervet, és a számok alapján döntöttünk” – osztotta meg velünk Fülöp Zoltán, a Gyimesi Taxi megálmodója, aki feleségével, Erdélyi Enikővel közösen 9 hónapja működteti cégét. Sofőrként és munkaadóként is.

Történetük azért különleges, mert a Patakországként ismert régió, amit voltaképpen három falu alkot, 15 ezer lelket számlál, és egy-egy patak, azaz egy-egy falurész több kilométer hosszúságú, ezidáig mégsem működtetett ott senki sem taxitársaságot. Érdekesség, hogy a fiatalok az egyetemen nem tanultak marketinget, még csak pénzügyet vagy gazdaságot sem; Zoltán automatizálást, Enikő közegészségügyet hallgatott, mégis volt elég akaraterejük és kitartásuk, hogy mélyre ássák magukat a vállalkozásindítás minkéntjében, és számoljanak, tervezzenek, tőkét gyűjtsenek, mielőtt belevágnak. Az álom az évek során kicsit mindkettejüké lett: a feleség azért vágyott rá, mert szülőföldjén érvényesülhettek, a férj pedig azért, mert szívéhez közel állt a taxizás, ugyanis külföldön taxisként is kipróbálta magát, és lelkesítette őket, hogy ezúttal az „övéiket” szolgálhatják ki.

Természetesen nem bíztak a véletlenre semmit, a faluba visszaérkezve komoly kutatómunkát végeztek: ellenőrizték, hogy hány lakosa van a Gyimeseknek és mekkora a közigazgatási területe. „Megnéztem az országos átlagot, és kiderült, hogy a városokban 250 főre jut egy taxi. Tudtam, hogy nagyok a távolságok, és biztos voltam benne, hogy nem lőhetünk mellé” – osztotta meg velünk a vállalkozó, aki néhány hónapja indította cégét, és azóta látványosan növekszik. 

Tapasztalatai azt mutatják, fontos az ötlet, és az ötletek versenyeztetése is elkerülhetetlen, de az a vállalkozás lesz eredményes, amelyben az ember azt a munkát végezheti, ami hozzá a legközelebb áll. Elmondása szerint ő sem volt mindig ennyire tudatos, de 18 éves korában fordult egyet a gondolkodásmódja, könyveket kezdett olvasni, folyamatosan fejlesztette magát, és lassacskán a vállalkozás iránti vágy is felébredt benne. Ezt elősegítette a családi helyzete, hiszen gyermekként láthatta, milyen az, amikor a szülők csak minimálbért keresnek, és a munkahelyük mellett plusz feladatokat kell elvállalniuk, hogy kiegészíthessék a jövedelmüket.

„Sokféle melléktevékenységet végeztünk, mégsem jutottunk egyről a kettőre. Láttam, hogy a környezetemben a vállalkozóknak jobb soruk van, tudtam, hogy én is ezt akarom” – fűzte hozzá beszélgetésünk során.

„Gyimes egy kis ékszerdoboz”

Zoltán hálás azért, hogy a külföldi munkát követően felesége szülőfalujában telepedhettek le. Voltaképpen a járványhelyzetnek köszönhetik, hogy hazataláltak. Mivel mindketten olyan ágazatban tevékenykedtek, amit a koronavírus bezárással sújtott, úgy döntöttek, kényszerszabadságukat itthon töltik, hogy ezzel is pénzt spórolhassanak. Ekkor látták, hogy a gyimesi embereknek taxik nélkül kell boldogulniuk, a busztól és a jogosítvánnyal rendelkező társaiktól függenek, sokan pedig gyalogolnak, így érezték, hogy tenniük kell valamit.

„Gyimes egy kis ékszerdoboz: olyan, mintha megállt volna az idő, és ez az emberek viszonyulásán is érzékelhető. Itt még köszönnek, megkérdezik, hogy vagyunk. Illetve, ha meg kell állnom az üzletnél, sosem mennek be anélkül, hogy rákérdeznének, hozhatnak-e nekünk is valamit. Nyitottak és befogadók. Alázatosak, ez a londonihoz képest nagyon nagy váltás, de még Maros megyéhez mérten is nagy a kontraszt” – részletezte Fülöp Zoltán, aki Gyulakután sem tapasztalta ezt a fajta alázatot, ami lelkileg is nagy hatással van rá, mert „egy jól működő vállalkozásnak alapfeltétele, hogy a benne dolgozók szeressék a munkájukat. Ha a szolgáltatásért cserébe hála is jár, akkor a szolgáltató is lelkes”.

Mint mondta, kezdetben voltak, akik nem hittek a Gyimesi Taxiban, „úri huncutságnak” tartották. Ügyfeleik ötven százaléka viszont idős személy, akiknek külön hálás, mert nem nézték azt, hogy mit mond a szomszéd, igenis betelefonáltak és fuvart kértek. Míg templomba, üzletbe, gyógyszertárba vagy a barátaikhoz szállítják őket, elbeszélgetnek, egyre szorosabb a kapcsolat az ügyfél és a szolgáltató között, ami olyannyira lelkesíti őket, hogy ha valakinek szüksége van egy fuvarra, de mind foglaltak, akkor a feleség, Enikő pattan autóba, és ott segít, ahol éppen szükség van rá.

„Ma már jobban ismerem a falut, mint a feleségem”

Fülöp Zoltán beismerte, mivel „idegenként” csöppent a településre, komoly „falutanulási” folyamatnak is részese volt. Tanulmányozta a patakokat, megjegyezte a házszámokat, az épületeket, de az első néhány hét így is roppant nehéz volt. Ma azonban jobban ismeri a falut, mint a párja, aki ott született. Nem csoda, mert jómaga is a volán mögött ül, hiába ő a cégalapító, ugyanazt a munkát végzi, mint munkatársai, mert hiszi, akkor válhat valakiből jó vezető, ha alulról építkezik, és fokozatosan lépdel fölfelé.

„Ha több lett volna az indulótőkém, akkor sem irányítanék a magasból. Nekem fontos az, hogy a semmiből építkezzek, csak akkor lehetek ura a vállalkozásomnak, ha tudom, milyen munka zajlik itt” – ismertette meggyőződését.

Hozzáfűzte, az első négy hónapban havonta sikerült megkétszereznie a forgalmat, mégsem lepte meg őket a hirtelen siker, mert hosszú évek óta készültek erre. Éppen ezért nem is vakítja el őket – tisztában vannak a céljaikkal, és ezeknek megfelelően máris tervezik a további fejlesztéseket. Elsődleges céljuk, hogy a völgyet lefedjék. Egyelőre 4000 embert szolgálnak ki, tehát van bőven terük növekedni. Konkurenciájuk még nincs, de számolnak azzal, hogy bármikor felbukkanhat. Mint mondta, a Gyimesi Taxi árazása az országos átlag alatt van, nem élnek vissza a monopolhelyzettel, úgy próbálnak hozzáállni, mintha lenne versenytársuk.

Az autók tisztán tartása most a legnagyobb feladatuk, garázst terveznek, ahol rendszeresen takaríthatják azokat. Illetve néhány héten belül beüzemelik a tabletes hívásfogadást. A felesége mindenben segíti, mert „a férfinak kell megadnia az irányt anyagi téren, de a nő adja a formát” – vallja a fiatal vállalkozó, aki hálás azért, hogy van mellette egy nő, aki felhívja a figyelmét a tisztaságra, az autó színére, de még a sofőrök megjelenésére is. Neki köszönhetően kezdett gondolkodni a tisztító beüzemeltetésén, neki hála lettek teljesen sárga színűek az autók.

Ugyanakkor polgármesterüknek is roppant hálásak, ő volt az, akit először megkérdeztek, támogatná-e az újonnan induló közszolgáltatást. Engedélyt adott rá, kezdetektől fogva mellettük volt, máig követi a tevékenységüket, és ez is jelzi számukra, hogy jó az, amit tesznek.

„Az első lépés, hogy rácsapsz az asztalra és szembenézel azzal, hogy mire költesz”

„Két hónapig vezettük a kiadásainkat, égett az arcunk, amikor láttuk, hogy mire költünk és mennyit. Közösen építettünk fel egy kasszát, amelyben meghatároztuk, hogy mire mennyit költhetünk el. Láttuk, hogy 400 fontból is bőven kijön az ételünk, akkor miért adunk ki 800 fontot? Felére csökkentettük, és felszámoltuk a YouTube-, Spotify, Netflix-előfizetéseinket is” – idézte fel, hogy miként teremtették meg külföldön azt a tőkét, amiből itthon dobbanthattak.

Figyeltek arra, hogy a sikeres emberek tanácsait megfogadják: először maguknak fizettek például, azaz félretették a keresetük 10 százalékát, majd a fennmaradó összegből gazdálkodtak. Fontosnak tartja, hogy senki ne vállalkozzon addig, amíg nincs magával tisztában, és nem tette rendbe az életét.

„Fiatalon az az elsődleges, hogy minél többet fektess önmagadba, és elérj egy olyan pénzkeresési képességet és általános tudást, hogy amikor megtalálod a helyed, tudj növekedni” – fogalmazta meg hangsúlyozva, hogy a kudarc is a vállalkozás velejárója. „Ritka, hogy egyből sikerüljön minden. Ez is a játék része”.