A légiutas-kísérőkről többnyire annyit látni, hogy országot-világot bejárnak, hotelekben alszanak, ételkülönlegességeket kóstolnak. Ez azonban csak a felszín, amely mögött megfeszített munka rejlik: ahhoz, hogy az utas semmiben ne szenvedjen hiányt, precízen, pontosan kell dolgozniuk, magukon – külsőjükön és belsőjükön – és a repülőgépen egyaránt. Ugyanis udvariasnak, kedvesnek kell lenniük akkor is, ha valaki értetlenkedik, veszekedik vagy éppen kétértelmű utalásokat tesz. Fittnek kell lenniük, hogy a csomagokat játszi könnyedséggel emeljék a magasba – nem lehetnek alacsonyok, molettek, erőtlenek –, illetve elvárt tőlük a dekoratív külső, de nem a harsány, mert az már elvonná az utasok figyelmét. Kiszolgálnak, folyton úton vannak, így alig jut idejük bensőséges kapcsolatok kialakítására, ami a szerelmet és a családalapítást is hátráltatja. „Mégis megéri, mert a napfelkeltét és naplementét közelről, már-már elsőként láthatják. És az maga a megtisztulás” – tudtuk meg a szászrégeni Rafael Laura-Izabellától, aki másfél éve végzi csöppet sem hétköznapi munkáját: légikisasszonyként dolgozik Berlin egyik légitársaságánál.

Rafael Laura-Izabella beismerte, sohasem foglalkoztatta a légiutas-kísérő hivatás, mindig is énekesi karrierre vágyott. Már majdnem sikerült befejeznie külföldi zenei tanulmányait, de a járványidőszak felforgatta az életét: Angliában tanult, amikor tanulmányai szüneteltetésére kényszerült, hogy helyette munkát vállaljon. A keresgélés folyamán bukkant a németországi légitársaság álláshirdetésére, mint mondta, kíváncsiságból, illetve szorultságában küldte el az önéletrajzát. Közben pedig csöppet sem bízott magában, nem hitte, hogy a rengeteg kritériumnak megfelelhetne.

A cég két napon belül visszajelzett, állásinterjúra hívták. „Még akkor sem reménykedtem benne, hogy megfelelnék, hiszen rengeteg feltételnek kellett eleget tennünk. Kérték, hogy küldjem el a méreteimet, amikor közöltem velük a magasságomat, mosolyogtak, mert pontosan egy centivel haladtam meg az elvárt mértéket” – idézte fel Laura, akinek az első egyeztetést követően felkészítő anyagot küldtek, hogy az interjúra kellő tudással érkezzen. Az interjún csak angolul beszélgethetett a bizottsággal, akiknek tagjai jól megvizsgálták a karjait, a lábait, mert a légitársaság szabályai szerint erősnek és tetoválástól mentesnek kell lenniük. „Miután végeztünk, közölték, hogy nincs félni valóm, szép a mosolyom, ez már félsiker” – tette hozzá.

Mivel szüksége volt a pénzre, az állásinterjút követő napokban elárusítóként vállalt munkát. „Hétfőn hazaértem, és egy e-mail fogadott, amelyben közölték, hogy pénteken Németországban kell lennem, mert kezdődik a kiképzésem, ugyanis felvételt nyertem. Gyorsan felmondtam az új munkahelyemen, és nemsokára már Berlinben tartózkodtam” – tudtuk meg Laurától, akinek 7 hetet kellett tanulnia, hogy légiutas-kísérővé válhasson. Intenzív időszak volt, rengeteget készséget és ismeretet kellett elsajátítaniuk: az úszástudás, az angol nyelvismeret, az elsősegélynyújtás-ismeret, a repülő felszerelésének és az oxigénmaszk-használatának mikéntje volt a legfontosabb mind közül. De konfliktuskezelésről, a fedélzeti árusításról is tanultak, és önvédelmi oktatáson is részt vettek. Egy szimulátor segítségével pedig a vészhelyzeti eljárásokat is elsajátították. Voltak, akik nem bírták tartani a tempót, ők kiestek, így végül 27-en jutottak tovább.

A légiutas-kísérő csak rózsaszín vagy vörös rúzst viselhet, mocca harisnyát és a haját kontyban hordhatja

Laura elmondása szerint számos szabályt kell betartaniuk a repülőgépen, sőt még odahaza is. Csupán egy órányi távolságra lakhatnak a repülőtértől, és állandó készültségben kell lenniük, mert munkaidejük során két napot a levegőben, hármat pedig home standby-ban töltenek, azaz otthon, arra várva, hogy mikor hívják be őket egy plusz műszakra. Három napjuk szabad, ilyenkor kikapcsolódhatnak, vagy felfedezhetik a környéket, ha a célállomáson rekednek.

Noha többnyire Berlinből repülnek Európa különböző városaiba, néha előfordul, hogy a célállomásra érve hotelben kell éjszakázniuk, és az is megtörténik, hogy egy másik országba rendelik ki őket néhány napra. Olyankor a szállásukat, az étkezésüket és az utazásukat is kifizetik. Egyébként csak arra az időszakra kapnak fizetséget, amit a levegőben töltenek – világosított fel beszélgetésünk során.

Mint mondta, a levegőben töltött idő több szempontból is megterhelő: egyrészt kemény fizikai munkát végeznek, hiszen rengeteg utas 5-10 kilogrammos csomagját emelgetik és helyezik a magasban lévő poggyásztartóba, de mindvégig üdének kell látszaniuk. Ebben segítik őket az öltözködési és sminkelési szabályok: ha a hajuk a vállukig ér, csakis kontyban hordhatják; emellett kizárólag vörös vagy rózsaszín rúzst használhatnak, és ehhez a két színhez igazíthatják a manikűrjüket – ha vörös az ajkuk, a körmük is vörös, ha rózsaszín az ajkuk, akkor a körmük is rózsaszín kell legyen. Amennyiben francia manikűrt viselnek, a kettő közül bármelyik rúzsszínt választhatják hozzá. De mindvégig ügyelniük kell arra, hogy a körmeik rövidek legyenek.

A harisnyájuk csakis csokoládébarna lehet, azaz mocca típusú. Ezt roppant nehéz beszerezni, minden követ megmozgatnak érte, mert a repülőn velük utazó menedzsereik szigorúan követik a szabályokat és követelik azok betartását.

A repülőgépen minden légiutas-kísérőnek pozíciója van – aszerint dől el, hogy ki a második, a harmadik és a negyedik, hogy mikor kezdték a munkát. Az első mindig a menedzser. Még mielőtt az utasok elfoglalnák a helyüket, a kísérők ellenőrzik a gép felszereltségét, tisztaságát. Minden zegzugát át kell fésülniük, hogy az utasok semmiben se szenvedjenek hiányt, ha mindent rendben találtak, a kettes számú légiutas-kísérő telefonál a menedzsernek, és engedélyezik az utasok felszállását. A hármas számú légiutas-kísérő dolga a legnehezebb: ő a repülő közepében munkálkodik, útbaigazítja az utasokat. Laura arról is felvilágosított, ha a kapitány vagy a pilóta elhagyja a vezetőfülkét, akkor az egyik légiutas-kísérőnek kell bemennie helyette, mert a szabály szerint egyszerre két ember tartózkodhat odabent.

A sportos alkat, a jó egészség és az erőnlét azért elvárás, mert vészhelyzet esetén képesnek kell lenniük gyorsan és hatékonyan cselekedni.  Nem csak tudniuk kell úszni, hanem kifejezetten jó úszónak kell lenniük, mivel számolniuk kell azzal az eshetőséggel, hogy egy kényszerleszállás során a gép vízen landol.

Sok a vihar és a légörvény, mégsem fél, amikor „remeg” a repülő

Megtudtuk, gyakori, hogy viharokról vagy légörvényekről kapnak figyelmeztetést még a felszállás előtt, így órákon át rostokolnak a repülőtéren, majd késéssel indulnak. Hivatásában mégsem a késést vagy a rájuk háruló tüzetes repülőellenőrzést találja megterhelőnek, hanem az emberekkel való együttműködést. Sok utas nehéz természetű, akadnak köztük tiszteletlenek és olyanok is, akik túlzásba viszik az alkoholfogyasztást az út folyamán, vagy titkon cigarettáznak. A kihágásokat jelenteniük kell, így leszálláskor rendőr várja a vétkeseket.

„Vannak napok, amikor az emberek kihoznak a sodromból, de továbbra is mosolyognom kell” – részletezte Laura, hangsúlyozva, hogy a légiutas-kísérőktől elvárt a kedvesség és az udvariasság. Mint mondta, szexuális megjegyzéseket vagy ajánlásokat még nem kapott a férfi utasoktól, de az gyakori, hogy mosolyognak rá, és leszálláskor cetlit nyomnak a kezébe a telefonszámukkal.  Nagy mennyiségű türelemmel kell rendelkezniük, hiszen a munkájuk során rengeteg féle emberrel találkoznak, akiket – még ha illetlenül is viselkednek velük – udvariasan kell tudniuk kezelni.

Naponta négy útjuk van általában, másfél-kétórás időtartamúak. Nem fél a magasban, eszébe sem jut, hogy bármi rossz történhetne vele, míg a levegőben tartózkodik. Az utasokat is nyugtatgatja, mert köztük gyakoribb az, akinek tériszonya vagy halálfélelme van. Úgy véli, talán a légörvények a legijesztőbbek, mert megremegtetik a repülőt és a benne ülő embereket is. Sőt viharban az is gyakori, hogy a gép körbe-körbe repül, mert nem tud leszállni az esőzés és heves szél miatt.

Szereti a munkáját, viszont tervei között az éneklés szerepel. Légiutas-kísérőként nincs nyári vakáció, hétvége vagy ünnepnap. A stewardessek rendszeresen távol vannak az otthonuktól és a családjuktól, így rettentően nehéz a magánéletüket összeegyeztetni ezzel a munkakörrel. „Ha légiutas-kísérő maradnék hosszú távon, valószínűleg család nélkül élném le az életemet. Sok utazással jár ez a munka, nehéz olyan férfit találni, aki megérti. Illetve el sem tudom képzelni, hogy a gyermekem első szavánál, óvoda- és iskolakezdésénél a levegőben legyek és ne otthon, mellette” – indokolta a váltás iránti vágyát.

Ikertestvére, édesanyja és nagymamája is büszke rá, de máig alig hiszik, hogy egy szászrégeni fiatal lány, történetesen az ő családtagjuk, országot-világot átrepülve az utazással keresheti a pénzét.