A vakáció kezdetétől több mint 500 kiskorút fordítottak vissza a határról

Illusztráció: Bihar Megyei Tanács/ArchívAz utóbbi három héten, vagyis a vakáció kezdete óta már több mint ötszáz gyereket fordítottak vissza a határról.

Ennek oka, hogy a szüleik vagy kísérőik nem tudták bemutatni a határőröknek a kiskorúak külföldi utazása esetén törvény által előírt dokumentumokat – tájékoztatott vasárnap az országos határrendészet.

Az év eleje óta ugyanezen okból összesen már 1600 kiskorút fordítottak vissza a határról.

A tájékoztatás szerint a kiskorúak a következő esetek valamelyike miatt nem léphették határt: nem volt érvényes útlevelük vagy úti okmányuk, a gyermekkel utazó szülő nem tudta bemutatni a másik szülő közjegyző által hitelesített beleegyezését, vagy a kiskorú kísérője (szülőktől eltérő személy) nem tudta bemutatni hatósági erkölcsi bizonyítványát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?