Sikeres landolás után robbant fel Elon Musk űrhajója

Űrhajórobbanással zárult a SpaceX Starship SN10 szerdai tesztrepülése: a célokat sikerrel hajtotta végre Elon Musk űrhajója, de a landolás után 8 perccel felrobbant, írja a telex.hu portál.

A Starship tesztprogramjában ez volt a harmadik nagy magasságú tesztrepülés, illetve az első olyan eset, aminek a végén sikerrel járt a landolás is. Az SN8 december 9-én, az SN9 pedig február 2-án hibázta el a landolást, ami robbanást eredményezett.
SpaceX terve a Starship-sorozattal az, hogy jelentős mennyiségű hasznos terhet juttason el vele a Holdra, később pedig a Marsra, ezt követően még távolabbi célpontokra. Olyannyira, hogy idővel a Falcon 9, a Falcon Heavy rakétákat, illetve a Dragon teher- és személyszállító kapszuláit is leépítik majd, hogy minden jövőbeli projektjük alapja a Starship legyen.
Fotó: SpaceX/ Telex
A Starship SN11 jelenleg már összeszerelt állapotban várja a következő tesztrepülést, a szakemberek reménykednek benne, hogy a következő kísérlet folyamán egyben marad az űrhajó Ami a távolabbi terveket illeti, Elon Musk szeretné, ha még idén Föld körüli pályára állna az egyik Starship űrhajó.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?