Történelmi felvételeket küldött a Perseverance a Marsról

A NASA közzétette a Perseverance marsjáró által készített felvételeket, melyekhez egy meglepetést is csatolt – írja az Időkép portál.

A videóban először láthatjuk egy marsraszállás folyamatát, mégpedig nagy felbontásban, egyszerre több kameraszögből. A felvételen látható, amikor az ejtőernyő kinyílik, majd leválik a hőpajzs, ezt követően landolás közben pedig végig figyelhetjük a megcélzott területen kavargó port, melyet a fékezőrakéták okoztak.

Emelett egy csodálatos panorámaképet is bemutattak, melyet a marsjáró által készített képekből raktak össze, és rajta a Perseverance egy része is feltűnik.

És végül a NASA meglepetése, ugyanis a marsjárót mikrofonokkal is felszerelték, így a történelem során először sikerült rögzíteni a marsbéli hangokat, de persze meg kellett szűrni előtte a felvételt a Perseverance hangjától:

 

(A nyitókép forrása: nasa.gov)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?