Ovisok készítették – Ötcsillagos hotel méheknek és rovaroknak a marosvásárhelyi állatkertben
Különleges „szállodák” költöztek a marosvásárhelyi állatkertbe: az apró, kreatív építményeket nem turistáknak, hanem rovaroknak szánták. A látogatók idén a kis óvodások által készített rovarhoteleket csodálhatják meg, amelyek nemcsak látványosak, hanem fontos környezetvédelmi üzenetet is hordoznak.
A projekt nem új keletű: a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon évek óta szervezi a programot, amelyhez időközben egyre több intézmény csatlakozott. Az előző években a rovarhoteleket az óvoda udvarán állították ki, majd a Természetrajzi Múzeum, idén a marosvásárhelyi állatkert adott otthont a kiállításnak, így sokkal szélesebb közönséghez juthat el az üzenet.

Korondi Kinga, az állatkert szóvivője a Maszol megkeresésére elmondta, fontosnak tartották, hogy helyet biztosítsanak a kis óvodások munkáinak, mivel a kezdeményezés jól illeszkedik az intézmény környezetvédelmi és nevelési programjához. „Jó megmutatni, ötleteket adni másoknak – nemcsak óvodáknak, hanem a látogatóknak is. Hátha kedvet kapnak saját rovarhotel készítéséhez, vagy elgondolkodnak a környezetvédelem fontosságán” – fogalmazott.

Sütő Edith, a Stefánia óvoda pedagógusa elmondta, a beporzók napját minden évben március 10-én ünneplik 2018 óta, és a Stefánia óvodában már a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak erre az alkalomra. „Különféle érdekes tevékenységeket tartunk ezen a napon, méhészeket hívunk bemutatóra, mézkóstolóra, viaszgyertyát készítünk, mézeskalácsot díszítünk, pollenes krémet keverünk – mikor mit találunk ki, és mire jut az idő, vagy mire találunk szakembert” – részletezte.
A pedagógus közölte, az évek során arra jöttek rá, hogy ez egy olyan fontos téma, és olyan keveset tudnak az emberek róla, hogy érdemes lenne kiterjeszteni a dolgokat. „Így lett először városi szintű projekt két éven át (ez a feltétele annak, hogy majd megyei szintűvé válhasson, amit a Maros megyei tanfelügyelőség is iktat a megyei projektek/versenyek kalendáriumában), és tavaly már megyei projektként tudtuk meghirdetni” – részletezte.

Sütő Edith elmondta, a projekt célja nem más, mint hogy felvilágosítsák az óvodásokat a beporzók kulcsfontosságú szerepéről, és előmozdítsák a biológiai sokféleség védelmét. „A projekt olyan gyakorlati és kreatív tevékenységekre összpontosít, amelyek támogatják a környezeti nevelést, és fejlesztik a gyermekek szociális és együttműködési készségeit. Magyarabbra fordítva: tudatosítani kell már a legkisebbekkel is, hogy mennyire fontos a beporzók szerepe, tevékenysége, és ahhoz, hogy ezt még jó sokáig végezni tudják, védeni, támogatni kell őket” – tette hozzá.

A projektnek két része van: az egyik a rovarhotel készítése, ami kiállítás formájában jelenik meg, és idén a marosvásárhelyi állatkertben tekinthető meg. „Tavaly a Természettudományi Múzeum udvarán rendeztük meg. Ez nem verseny, csak kiállítás.
Idén 11 csodálatos munka érkezett, mindegyik természetes és/vagy újrahasznosítható anyagokból készült, és az állatkertben a majomház bejáratával szemben tekinthetők meg. Ezzel főleg az a célunk, hogy másokat is bátorítsunk arra, hogy az udvarukon, kertjükben vagy egyáltalán a lakóhelyük közelében készítsenek ilyen rovarhoteleket, amelyekkel segítünk a vadméheknek vagy más vadon élő, kártevőirtó rovaroknak búvóhelyet, menedéket találni, ahol nyugodtan fészkelhetnek, szaporodhatnak. Ezzel elősegítjük a biodiverzitást, és egyáltalán a hasznos rovarok túlélését az elvárosiasodott környezetben” – hangsúlyozta a pedagógus.
A második rész egy rajzverseny nagycsoportos (lényegében az 5. évüket betöltött) óvodások számára. A verseny fizikai jelenléttel zajlik, „eljönnek hozzánk az óvodások, és egy játékos-mesés bevezető után elkészítik rajzaikat, majd a zsűri kiértékeli. Természetesen, bár választanak nyerteseket, egyik gyerek sem érzi majd, hogy ő nem nyert volna, hiszen mindenki kap oklevelet és jutalmat is” – tette hozzá.
CSAK SAJÁT


