Milyen az élet TikTok nélkül? 

A TikTok a világ számos országában vita tárgya. Van, ahol teljesen, és van, ahol részlegesen betiltották. A teljes betiltásra kiemelkedő példa India, ahol 150 millió felhasználója volt az applikációnak. Romániában is szóba került az országban több mint hétmillió felhasználóval rendelkező alkalmazás szabályozása, azok után, hogy liberális és szociáldemokrata képviselők szerint a szélsőséges üzenetek bázisává vált a TikTok Romániában.

A világszerte legnépszerűbb applikációt több országban is betiltották, több régióban és államban pedig korlátozzák a használatát. A legtöbb esetben az alkalmazás Kínához való kötődése az indoklás, de néhány ázsiai országban illetlen tartalomra hivatkoznak.  Az indiai kormány 2020 júniusában tiltotta be a TikTokot, 58 másik kínai alkalmazással együtt. A két ország között évtizedek óta feszültségek voltak, de abban az évben a konfliktus kiéleződött.

Egyes becslések szerint a TikToknak több mint 150 millió felhasználója volt Indiában, amely a felhasználók száma alapján a hálózat legnagyobb piacát jelentette. Voltak olyan elemzők is, akik 200 millióra tették a számot, ami a TikTok felhasználóinak több mint negyede világszerte.

Illusztrációk | Fotók forrása: PexelsA legnépszerűbb indiai tartalomkészítőknek a hálózaton több millió követőjük volt, és havonta több ezer dollárt kerestek. Voltak olyan vállalkozások is, amelyek a TikToknak köszönhetően virágoztak, és a tiltás nagy csapás volt számukra. A TikTok 2017 óta volt jelen Indiában, és hatalmasra nőtt, rengeteg tartalmat tettek közzé a Föld legnépesebb országában beszélt több tucatnyi dialektusban

Négy évvel a betiltás után

Mi történt a TikTok indiai betiltása után? Sok alkotó átállt az Instagram Reels és a YouTube Shorts oldalára, és néhányan ott is ki tudták alakítani a felhasználói bázisukat. Mások továbbálltak az olyan helyi hálózatokra, mint az MX Taka Tak és a Moj, de kevés volt, aki meg tudta ismételni a sikert. India drasztikus döntése után Mike Pompeo akkori amerikai külügyminiszter üdvözölte India elszántságát, mondván, hogy ezáltal megerősítette a szuverenitását.

Nepál is csatlakozott

Egy másik ország, amely teljesen betiltotta az alkalmazást, India kis szomszédja, a himalájai Nepál volt, amely 2023-ban hozta meg ezt a döntést, arra hivatkozva, hogy olyan tartalmak jelennek ott meg, melyek „megzavarják a társadalom harmóniáját”. Pakisztán és Indonézia különböző időszakokra tiltotta be a TikTokot, Afganisztán pedig 2022-ben tiltotta be, de a felhasználók megtalálták a módját, hogy hozzáférjenek.

Köztisztviselőknek tilos nyugati országokban

Számos más régióban és államban a különböző közintézmények alkalmazottjainak megtiltották a TikTok használatát a munkahelyi telefonjukon kibertámadás veszélyére és arra hivatkozva, hogy  Kína bizalmas információkhoz juthat ezen keresztül. Erre példák: az Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Dánia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Az Európai Bizottság 2023 februárjában bejelentette, hogy az intézmény adatainak védelme érdekében megtiltja a közösségimédia-alkalmazás telepítését az összes alkalmazott elektronikus munkaeszközére.

A statista.com 2024. januári adatai szerint a legtöbb TikTok-felhasználóval rendelkező országok között első az USA 148 millió felhasználóval, Indonézia 126 millióval, az EU-ban Franciaország és Németország áll a legelöl 25 millió, illetve 23 millió felhasználóval – írja a Hotnews.ro a Reuters, a CNN, a New York Times és a The Guardian alapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?