Betiltanák a TikTokot az Egyesült Államokban

Az amerikai elnök pénteken közölte, hogy betiltják a kínai tulajdonban lévő TikTok videomegosztót az Egyesült Államokban.

A TikTok a kínai ByteDance vállalatcsoport tulajdonában van, amely a platform Kínában működő, cenzúrázott verzióját, a Douyint is üzemelteti. Csaknem egymilliárd felhasználója van szerte a világon.

Az azzal összefüggő nemzetbiztonsági aggodalmak miatt, hogy a kínai hatóságok ellenőrzése alatt áll, a TikTok – amelyet Indiában már betiltottak – régóta bírálatok céltáblája az Egyesült Államokban. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nemrégiben úgy fogalmazott, a platformon keresztül személyes információk garmadája kerül a kínai kommunista párt kezébe.

Trump világossá tette a vele utazó újságíróknak, hogy nem lenne ínyére egy olyan megoldás, hogy a TikTokot úgy választanák le a kínai anyacégről, hogy egy amerikai vállalat tulajdonába kerülne. Pénteken a Fox Business és a The New York Times napilap is azt jelentette meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a Microsoft szoftveróriás tárgyalásokat folytat a TikTok felvásárlásáról.

A ByteDance bejelentette, hogy hajlandó leválasztani a cég amerikai részét, annak érdekében, hogy továbbra is működhessen, írta a Reuters.

Kapcsolódók

Kimaradt?