Mi fér bele egy kávéba? Böjte Csabával beszélgettünk gyerekekről, nevelőkről és végzetes hibákról

A gyermekekkel szembeni visszaélésekre nincs bocsánat – ebben egyetért a magyar közvélemény. Főként azok után, hogy több gyermekotthonban történt szörnyűséges tettre is fény derült az elmúlt években. Abban azonban már megoszlanak az álláspontok, hogy ki tehető felelőssé, ha megtörténik a legrosszabb, és miként lehet úgy alakítani egy nagy szervezet működését, hogy a jövőben minden hasonlót elkerülhessenek. Mi is kerestük ezekre a kérdésekre a választ, ezért Böjte Csaba szerzetest Kolozsváron megpróbáltuk a komolyabb témákról is faggatni, mindamellett, hogy az alapítvány történetéről, a gyermekekről és a célokról is elbeszélgettünk, hogy olvasóink, nézőink átláthatóbb képet kapjanak.

Böjte Csaba 65 éves és 30 éve működteti a Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Valaha 10 saját gyermeket szeretett volna, ehhez képest máshogy alakult a sorsa, hiszen a valamikor költő, később hippi, majd bányász Böjte Csabából ferences szerzetes lett, és ezzel együtt Erdély-szerte egyedülálló szervezetet épített ki. Szó szerint a semmiből. Egy egyszerű táborral indult minden, amikor is az egyik kislány felvetette, hogy szervezhetnének egy egész éves tábort. Megpróbálták, és azóta is szervezik, immár alapítványi keretek között, hogy a nélkülöző gyermekek életén könnyíthessenek.

Alapítványát Európa legnagyobb gyermekotthonaként tartják számon, hiszen az elmúlt három évtizedben 6000 gyermeket neveltek fel Erdély-szerte. Nem mindig törvényes keretek között, mert valahogy mindig kilógtak egy kicsit, éppen ezért sajátosnak tekinti a munkájukat, de mindenképp célravezetőnek, mert a 6000 gyermek után 1000 unokát is kapott, és eddig kettő kivételével szerető családjában nevelkedik mindahány.

Beszélgetésünk során arról is szó esett, hogy noha megpróbálták kellő értékrendszerrel útnak indítani a gyerekeket, volt nevelő, aki a gondjaira bízottaknak szárnyát szegte. Lelkileg és testileg is traumatizálta, szexuálisan bántalmazta őket, visszaélt a kiszolgáltatottságukkal. Csaba testvér elmondása szerint jómaga jelentette a rendőrségen, amint tudomására jutott a szörnyűség. Tudja, hogy sokkal jobban oda kell figyelniük ezentúl a gyerekekre és a nevelőkre, mégis úgy érzi, hogy „túl vannak már ezen”.

Hogy miként vélekedik a pedofilbotrányokról és milyen út vezetett az alapítvány létrehozásáig, illetve ki is valójában Böjte Csaba, az a videónkból kiderül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?