Megnyitják a skateparkot és elindítják a közbringarendszert Sepsiszentgyörgyön
A jó idővel együtt visszatérnek a szabadtéri sportolási lehetőségek és újraindítják a közbringarendszert Sepsiszentgyörgyön, közölte a város szabadidős és sportlétesítményeit működtető Sepsi Rekreatív.
Tájékoztatásuk szerint hétfőn megnyitják a Szemerja negyedi stadion mögötti Sepsi Skateparkot, ahol minden nap 14 és 22 óra között várják a gördeszkásokat, görkorcsolyázókat, kerékpárosokat vagy rollerezőket. Kihelyezik a fehér-türkiz színű közbringákat és kedden elindítják a Sepsi Bike közösségi kerékpármegosztó állomásokat, ahonnan naponta 6 és 22 óra között 120 biciklit lehet igénybe venni.
Erdély egyik legkorszerűbb skateparkja Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi skateparkban tavaly óra főként fiatalok, de idősebbek is kipróbálták ügyességüket gördeszkával, görkorcsolyával, kerékpárral vagy rollerrel. Az eddigi tapasztalatok szerint leginkább hétvégeken telik meg a Szemerja negyedi gördeszkapark, amikor a fiataloknak több a szabadidejük, de az iskolai vakációk idején hét közben is megnő a létesítmény látogatottsága.
Erdély egyik legkorszerűbb gördeszkaparkját 5 millió lejes beruházásból építette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szabó Kati sportcsarnok mögötti területen. A skateparkban rolleresek, gördeszkások és görkorcsolyások számára elemeket, hullámpályát alakítottak ki, illetve padok, pihenőhelyek és mellékhelyiségek is rendelkezésre állnak. A pályák három nehézségi szint szerint készültek: kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak.
A Sepsi Skatepark naponta 9 és 22 óra között tart nyitva és az elemeit csak fejvédő sisakkal, térdvédővel és könyökvédővel lehet használni, annak érdekében, hogy elkerüljék az esetleges baleseteket, sérüléseket. A skatepark az egyik legkorszerűbb ilyen típusú létesítmény a térségben, amely akár nemzetközi versenyek megszervezésére is alkalmas.
A sepsiszentgyörgyiek szívesen utaznak a közbringával
A tavaly elindított Sepsi Bike közbringarendszert tavaly augusztusban helyezték működésbe. A hideg idő beálltáig több mint tízezren használták a fehér-türkíz színű kerékpárokat, fiatalok és idősebbek egyaránt előszeretettel tekernek az új biciklikkel.
Sepsiszentgyörgy 16 közlekedési csomópontján és népszerűbb pontjain szerelték fel a közösségi kerékpármegosztó állomásokat, ahová 120 biciklit helyeznek ki a mobilitásra vonatkozó uniós pályázatból megvásárolt 230 bicikliből és 12 tricikliből.
A Sepsi Bike használatához le kell tölteni a telefonra a GloBikes alkalmazást és annak használatához felhasználói fiókot kell létrehozni a www.sepsibike.ro oldalon, ahová fel kell tölteni a kért dokumentumokat, így a személyi igazolványról készült fényképet, illetve 14 és 18 év közti kiskorúak számára a szülői beleegyezést is.
A kerékpárok használata az első 30 percben ingyenes, a napi használat számától függetlenül. Fizetni hosszabb használatért kell, így 31 és 90 perc közötti használatért 2 lejt, 91 és 150 perc közötti használatért 4 lejt. Aki ennél is hosszabb ideig használja a biciklit, annak minden megkezdett óra 6 lejbe kerül mindaddig, amíg le nem teszi a bringát. A regisztrációkor előre befizetett 10 lejes összegből csak szükség esetén vonja le a rendszer a fizetendő értéket.
A kerékpárt a használat után a dokkolóba betolva lehet visszahelyezni a gyűjtőállomásra. A hangjelzés és a zöld lámpa megerősíti, hogy a kerékpárt sikeresen rögzítették a dokkolóban. Amennyiben ez nem sikerült, érdemes egy másik dokkolóval is próbálkozni. Ha így sem sikerül visszahelyezni a kerékpárt, a 0374–451350-es telefonszámot tárcsázva kell hívni az ügyfélfszolgálatot és ők intézkednek. A rendszer naponta 6.00 és 22.00 óra között vehető igénybe, 22.00 óra után csak visszahelyezni lehet a kerékpárokat a gyűjtőállomásokra.
CSAK SAJÁT