Két erdélyi város a világ legboldogabbjai között

Két erdélyi megyeszékhely a világ legboldogabb városai közé tartozik a legfrissebb TOP 250 Happy City Index szerint. A dobogón Aarhus (Dánia) áll, a második helyen Zürich (Svájc), a harmadikon pedig Berlin (Németország).

„A rangsort a kutatóink által aprólékosan kidolgozott, több ezer mutató alapján állították össze, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a lakosok életminőségével és boldogságérzetével. Fontos megjegyezni, hogy nem egy képzeletbeli egyén boldogságát elemezzük a világ minden pontján, hanem az emberekét, akik ténylegesen ezekben a városokban élnek" – idézi a tanulmány szerzőit az Adevărul.
A 250 boldog város ranglistájára Romániából csak Kolozsvár és Brassó került fel, az előbbi a 195., illetve a második a 220. helyre.Kolozsvár | Fotó: Lőrincz Hanna
A negyedik helyezett Göteborg (Svédország), az ötödik Amszterdam (Hollandia), a hatodik pedig Helsinki (Finnország).
Az első 10 helyen még Koppenhága, München és Genf szerepelnek. A világ legboldogabb országa Finnország, amelyet Dánia, Izland és Svédország követ.
„A városok emberekből állnak, és boldogságérzetük sok tényezőtől függ. Minden ember más és más szükségletei vannak, amelyek a történelmi, geopolitikai vagy hagyományos körülményekből fakadnak. A városokban élő emberek társadalmi, politikai vagy gazdasági tevékenységeken keresztül részt vesznek a városok állandó átalakulásában. A lakosok azok, akik a városok jövőjét is megteremtik. Ráadásul a város egy állandóan változó környezet" – mondták a kutatók.

Fotó: Brassó polgármesteri hivatalának Facebook oldala
Meglátásuk szerint boldog emberek városa mindig mást fog jelenteni, mert „egy ötéves játszótereket szeretne és a szülőkkel való kapcsolatépítés lehetőségét. Más elvárásokat határoznának meg a diákok, a vállalati szakemberek, az idősek és bármely más, sajátos igényekkel rendelkező embercsoport, részletezik.

„Nem helyes egyetlen listavezető várost meghatározni. Helyénvalóbb a boldogság ápolása és növelése iránt elkötelezett városok csoportjának létrehozása, ahol az oktatás, a befogadó politika, a gazdaság, a mobilitás, a környezetvédelem, a zöld területekhez való hozzáférés vagy az innováció nemcsak a létrehozott hivatalos politikák fontos elemei, hanem a megvalósított megoldásokban is kézzelfoghatóak a lakosok számára, és közvetlen hatással vannak az életminőségükre" - áll a szervezet közleményében.
Ezeket a tényezőket figyelembe véve a városok öt összetevőből álló pontszámot kaptak. A rangsor első 37 városa az arany kategóriába, a 38-100 város az ezüst kategóriába, a következő városok pedig a bronz kategóriába kerültek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?