Három erdélyi versenyzőnek is szurkolhatunk a Megasztár vasárnapi élő show-jában

Két sepsiszentgyörgyi és egy nagyváradi énekes is bekerült a magyaroroszági TV2 csatornán futó Megasztár című tehetségkutatóba. A műsor első élő show-ja romániai idő szerint vasárnap este 20 óra 15 perckor kezdődik.

Színpadra lép a sepsiszentgyörgyi Imreh Zsanett, aki a Maszolnak nem rég adott interjújában elmondta, az élő adásra való felkészülés előtt az egyik teendője, hogy pihenjen. „De attól még a fejemben ott vannak az ezzel kapcsolatos gondolatok. Nem beszélünk egymásnak erről, elintézzük magunkban, így nem keltünk akkora izgalmat a többiekben sem, mert így is elég nagy emóciókkal jár ez” – mondta.

Hozzátette, a versenyben való részvétellel a célkitűzése elsősorban az, hogy megtalálja a saját stílusát, a saját rajongóit, akik szeretik őt. „Meg szeretném mutatni, mennyire erős tud lenni egy ember, mert sok mindent ki tudunk bírni, sokszor fel se fogjuk, hogy mennyi mindent” – fogalmazott.

Szintén Sepsiszentgyörgyről került be az élő show-ba Tóth Abigél, aki a Maszol riporterének azt mondta, kicsi kora óta azt akarja, hogy kamera előtt legyen, zenével foglalkozzon. „És persze ott van a szerelem, de számomra a zene is egy szerelem. Most inkább próbálok magamra koncentrálni” – mondta, hozzáfűzve, hogy a Megasztárban való szerepléssel a célja valójában a csillagos ég.

„Csak azt akarom elérni, hogy tényleg zenével foglalkozzak, ameddig csak tudok. És persze, ott van a fődíj is, de a cél az, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek. Abban reménykedek, hogy a verseny által el tudok indulni ezen az úton” – fejtette ki.

Nemcsak a sepsiszentgyörgyiek, hanem a nagyváradiak is fokozottan izgulhatnak vasárnap este, hiszen a Buzási Patrik is ott van a csapatban. Interjúnkban azt mondta, az a vágya, hogy több oldalát is megmutassa, mert azt gondolja, hogy nagyon sok olyan dolog van benne, amit szeretne kiadni. „Elsősorban azt szeretném, hogy örömet okozzak ezáltal az embereknek. Ha ők örömüket lelik ebben, akkor én már boldog vagyok” – mutatott rá.

Buzási Patrik a következőt üzente erdélyi rajongóinak: „szeressék azt, amit mi a színpadra viszünk, a szívünket és a lelkünket is beleadjuk. Azt gondolom, hogy mind a hárman azért vagyunk itt, hogy meg tudjuk mutatni, Erdélyből is nagyon tehetséges emberek érkeznek”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?