Főszerepben a folyékony arany – elkezdődött a 12. Csíkszeredai Mézfesztivál

A Hargita Székely Néptáncszínház folklórműsorával vette kezdetét Csíkszereda központjában a 12. Mézfesztivál. Az eseményen harmadik alkalommal díjazzák majd a Nektária Székelyföldi Mézverseny győzteseit.

Vásáros standokkal, érdeklődőkkel, látogatókkal telt meg pénteken kora délután Csíkszereda központja. A Szabadság téren 12. alkalommal találkoztak a székelyföldi és határokon túli méztermelők, hogy bemutassák és népszerűsítsék termékeiket. A program ezúttal is kiegészült a Helyi- és hagyományos termékek őszi kiállításával és vásárával.

A szerző felvételeiA hivatalos megnyitó alkalmával először Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a fesztivál közönségét. A városvezető örömét fejezte ki a „nyárias hangulatban” kezdődő őszi vásár és a mézfesztivál megvalósulása miatt, ugyanakkor kiemelte, a „mézes napok” megkoronázása lesz majd a Nektária Székelyföldi Mézverseny díjátadó gálája szombaton.

Azt kívánom minden városlakónak, minden Csíkszeredába érkezőnek, hogy használják ki ezeket az izgalmas, késő nyárias hangulatú napokat, töltsük fel a kamráinkat jó termékekkel, mert a borús, ködös ősz alatt biztos szükség lesz rá” – fogalmazott Korodi Attila.

Egyedi a Székelyföldön termelt méz

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Percze László konzul köszöntötte az esemény résztvevőit. Mint kihangsúlyozta, „a méz és a méhészet az egyik szimbóluma Székelyföldnek, a föld gazdagságának, a hagyományok tiszteletének és annak a szorgalomnak, amelyet az itt élő emberek évszázadok óta tanúsítanak”.

Az itt termelt méz éppen olyan különleges és egyedi, mint a körülöttünk lévő hegyek és völgyek, természeti kincsek, tájak, vagy éppen a magyar embereknek a találékonysága. Ennek a sikertörténetnek az alapja pedig a vidéki közösségek összetartásában is megmutatkozik, a természet tisztelete és a mélyen gyökerező hagyománytisztelet, amit őseink hagytak ránk” – mondta a konzul.

A méhek nélkül nincs élet

Tánczos Barna szenátor köszöntőjében kiemelte, a méhészek azok, akik jó, vagy rossz évtől függetlenül mindig dolgoznak azon, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű méz a fogyasztóknak. „Ők azok, akik együtt élnek a méhcsaládokkal, együtt rezonálnak azokkal a kis apró lényekkel, amelyek fáradtságot nem ismerve dolgoznak a kaptárokban. Ők azok, akik évtizedeken keresztül megtanulják ennek a mesterségnek minden csínját-bínját és lehetővé teszik számunkra, hogy ezt az egyedi, semmihez sem hasonlítható, egészséges mézet, és a méhész termékeket meg tudjuk kóstolni. Mindannyian jól tudjuk, nélkülük, nem lenne élet, a méhek,a beporzók nélkül néhány év alatt megszűnne az élet a Földön. Köszönjük szépen nekik ezt a munkát!” – mondta el a politikus.

A Hargita Megyei Fejlesztési ügynökség menedzsere, Cilip Árpád megosztotta: a Székely termék applikáció másfél évnyi fejlesztés után „csőre töltve” várja, hogy használatba vegyék az egészséges élelmiszert kereső és kínáló felhasználók.

A péntek délutánt a Hargita Székely Néptáncszínház folklórműsora, valamint a Tarló zenekar és a Csíkmadarasi Népi Zenekar előadása tette teljessé. A 12. Mézfesztivál teljes programja elérhető az esemény hivatalos közösségi oldalán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?