Erdő Péter: élő közösségként készülünk a találkozásra Ferenc pápával

Élő közösségként készülünk a találkozásra Ferenc pápával – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 csatorna csütörtök esti műsorában.

A bíboros jelezte: a katolikus közösség elsősorban imádsággal várja Ferenc pápát határon innen és túl. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kiadott egy imakártyát is, amelynek egyik oldalán a pápalátogatás logója, a másikon egy ima található. Az ima a magyar szentek közbenjárását és Istent kéri, hogy a pápalátogatás lelki megújulás és új, kegyelmi időszak forrása legyen a magyaroknak.

Emellett kulturális programokkal is készülnek, és „örömmel mondom, hogy vannak a közmédiában is kifejezetten a pápalátogatást előkészítő programok” - mondta a bíboros -, hozzátéve, sok visszajelzés érkezik hozzá arról, hogy az emberek nézik és érdekesnek találják ezeket a műsorokat.

Fotó: MTI

Erdő Péter kiemelte az 1957-ben meggyilkolt Boldog Brenner János életéről készülő dokumentumfilm-sorozatot. Brenner János idős, szintén pap testvére minden bizonnyal ott lesz a pápalátogatás eseményein – mondta. Kitért arra: Brenner János azért is nagyon fontos, mert fiatalon áldozta életét a hitéért. Ahogy Angelo Amato bíboros mondta, a vértanú szentek nem a keserűség, hanem a kiengesztelődés szentjei.

A pápalátogatás előzményeiről szólva Erdő Péter jelezte: 2021-ben a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén Ferenc pápa megérezte, hogy őt az emberek itt szeretik. „Ahogy körbementünk a hívek között a pápamobillal, csak mosolygó arcokat, csak lelkes szemeket lehetett látni" - idézte fel, hozzátéve, egy fiatal házaspár a pici gyerekét is a pápa kezébe adta, hogy áldja meg.

Ferenc pápa talán maga is úgy érezte, hogy túl rövidre sikerült a budapesti látogatás, és hogy „szeretnénk mi is, ha kicsit többet lehetne köztünk”. Azt hiszem – jegyezte meg a bíboros –, hogy Ferenc pápa magyarországi útjával áldozatot vállal, de mindenképpen jönni akar, hogy lelkipásztorként meglátogassa a magyar katolikus közösséget és a magyar népet.

Azt is mondta, az emberek minden pápalátogatáson érzik, hogy a pápa egészen sajátos módon képviseli Krisztust, ahogy ezt történelmileg szokták mondani, ő „Krisztus helytartója”. Úgy fogalmazott: ez érződik a tömegen, szemmel láthatóan „Krisztus az, akire igazán szüksége van az emberiségnek”.

Azzal kapcsolatban, hogy Ferenc pápa április 28-án, látogatása első napján a Szent István-bazilikában, a Szent Jobb előtt találkozik a papsággal, a szerzetesekkel, Erdő Péter felidézte: amikor Szent István halála előtt felajánlotta országát Szűz Máriának, reménytelen helyzetben volt Magyarország. Szent István egy keresztény, nyugati típusú országot szeretett volna felépíteni, de már nem volt élő fia, akire azt rábízhatta volna. Érezte, hogy vagy a magyarság vagy a kereszténység mindenképpen bizonytalan helyzetbe kerül a halálával. „Ezért kérte a Szűzanya segítségét, ezért kérte az isteni gondviselés erejét, ami kísér minket a történelemben".

A Szent István-i gondolat az volt, hogy nem vagyunk egyedül. Nincs egyedül az egyes ember, nincsenek egyedül a népek, és nincs egyedül az emberiség. Istennek terve van velünk, és ez terv egy olyan szerető és bölcs Istentől származik, akiben nyugodtan megbízhatunk – mondta.

Hozzátette: emellett a magyar egyházzal való találkozás mögött „ott a történelem is”, a magyar papság mögött olyan évtizedek vannak, amikor sok pap, szerzetes megjárta a börtönt is, és amikor a hitgyakorlás több eleme tiltott volt.

Az utóbbi harminc évnek is megvannak a nehézségei – mondta, példaként említve az elvilágiasodást, a fogyasztói társadalom jelenségeit. Ez tehát egy kettős folyamat – mondta, reményét fejezve ki, hogy Ferenc pápa látogatása bátorítást ad a papságnak is az újrakezdéshez, a jó kezdeményezésekhez.

Ferenc pápa április 28. és 30 között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden eseményét élőben közvetíti a magyar közmédia.

Kapcsolódók

Kimaradt?