banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Április végén látogat Magyarországra Ferenc pápa

Ferenc pápa április 28. és április 30. között Magyarországra látogat – jelentette be hétfő délben a Vatikán.

Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én járt Budapesten, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be a Hősök terén.

Ez lesz a pápa negyvenegyedik külföldi látogatása 2013-as megválasztása óta. A pápa a Vatikán Állam vezetőjeként érkezik Magyarországra.

A már magyarul is közölt program szerint fogadja őt az államfő és a kormányfő is. A látogatás a pápa idős kora és egészségi állapota miatt csak Budapestet érinti – közölték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Novák Katalin magyar köztársasági elnök a közösségi oldalán azt írta: örömmel értesültem arról, hogy Ferenc pápa hivatalosan is elfogadta a meghívásomat, és április 28–30. között Magyarországra látogat.

A katolikus.hu-n közölt program szerint a pápát magyarországi látogatásán Novák Katalin ünnepélyesen fogadja a Sándor-palota előtti téren pénteken, majd a szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában. Ezt követően találkozik a miniszterelnökkel, majd az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében, az eseményen a pápa beszédet is mond.

A pápa péntek délután találkozik püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában, ahol szintén beszédet mond. Ferenc pápa szombaton a többi között találkozik szegényekkel és menekültekkel az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, fiatalokkal a Papp László Sportarénában, és mindkét helyszínen beszédet mond.

Vasárnap délelőtt szentmisét tart a Kossuth Lajos téren, és találkozik például az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. Nem marad el a helyi jezsuitákkal való magántalálkozás sem, amely szokásos részét képezi Ferenc pápa külföldi útjainak.

A pápa hivatalos búcsúztatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lesz vasárnap késő délután.

Erdő Péter: külön öröm, hogy Budapest lesz a pápalátogatás helyszíne

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egész közössége örömmel értesült arról, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogat, és külön öröm, hogy a pápával tartandó találkozások színhelye Budapesten lesz – reagált Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a pápalátogatás hírére. A közleményben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye juttatott el az MTI-hez, a bíboros azt írta: „szeretettel várjuk a hazai és a határon túli papokat és híveket, zarándokokat”.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a találkozás Szent Péter utódjával döntő lépés lesz azon az úton, „amelyen együtt járunk Krisztus felé”.

Kapcsolódók

Kimaradt?