Ismét Magyarországra látogathat Ferenc pápa

Erre a közeljövőben, 2022-ben kerülhet sor.

Görögországba és Ciprusra utazik Ferenc pápa december első hetében – jelentette pénteken a Kathpress az egyházfő Télam argentin hírügynökségnek adott interjújára hivatkozva. Ebben a pápa arra is utalt, elképzelhető, hogy Magyarországra is hamarosan ellátogat. A katolikus egyházfő arra nem tért ki, hogy mi volna újabb magyarországi látogatásának az apropója.

Egyelőre még nem tudni biztosan, hogy a december 3. és 5. közötti görögországi és ciprusi látogatás során elutazik-e a pápa Leszbosz szigetére, ahol 2016 áprilisában kitérőt tett egy menekülttáborba.

Hivatalos bejelentések szerint 2022-re afrikai és óceániai utat tervez a katolikus egyházfő, illetve egy még 2020-ra előjegyzett kelet-timori és pápua új-guineai látogatást akar bepótolni. A Télamnak adott interjúban Ferenc pápa utalt arra, hogy esetleg még egy kongói és egy magyarországi látogatás is szóba jöhet a jövőben.

A katolikus egyházfő szeptemberben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából járt Budapesten, ahol a Hősök terén csaknem százezer hívő előtt tartott misét.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?