banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ferenc pápa a zsidók és a keresztények egységét szorgalmazta az antiszemitizmussal szemben

A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasárnap.

Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. „Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért” – mondta a katolikus egyházfő.

Úgy vélte, azon kell együtt dolgozni, hogy a „gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (..) az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt (..) ezt a gyújtózsinórt kell eloltani” – tette hozzá.

Fotók: MTI

Keresztényekre és zsidókra utalva kijelentette, „a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk”.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása „megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban”.

A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta. A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára – írta az országos főrabbi. 

Kimaradt?