Elfogadták Böjte Csaba szerzetes jelölését a Nobel-békedíjra

Kásler Miklós miniszter a több mint három évtizedes humanitárius munkájának elismeréseként jelölte Böjte Csaba ferences szerzetest Nobel-békedíjra. Amint arról beszámoltunk, az emberi erőforrás miniszter meglátása szerint Böjte Csaba az elmúlt évtizedekben egy, az ideológiákon és a politikai érdekeken is túlmutató gyermekmentő programot hozott létre. Elfogadták a jelölést, írja az index.hu portál.

Csaba testvér a TV2-nek nyilatkozott arról, hogyan fogadta a jelölést. „Engem nagyon meglepett, mert igazából úgy volt, hogy valamikor hónapokkal ezelőtt Kásler miniszter úr jelölt, és ugye most a napokban jött vissza az igazolás a bizottságtól, hogy elfogadták a jelölésemet, igenis számbavesznek 2023-ban”.

A TV2 riportjából az is kiderül, hogy a szerzetes már több mint harminc éve segíti a rászoruló embereket és az árvákat. Elsőként Erdélyben, egy karitatív táborban találkozott árva gyerekekkel, akkor döntött úgy, hogy alapít egy árvaházat.

Fotó: MTI | Biró István

Elmondta, hogy fiatalokkal foglalkozott, és maradt némi pénzük. Akkor jött az ötlet, hogy szerveznek egy olyan tábort, amin részt vehetnek olyan gyerekek is, akiknek nem lenne elegendő pénzük hasonlóra. Erre a táborra harminc árva csemetét vártak. A velük töltött idő során tapasztalta meg, hogy hihetetlenül ragaszkodók mindahányan.

„Akkor döbbentem rá, hogy ezek a gyerekek ha szépen fel vannak öltözve, hogyha rendbe van szedve a hajuk, a körmük le van vágva, hát ezek pont olyan aranyos gyerekek, mint a többi” – fogalmazott az atya. Ugyanakkor kiemelte: Isten selejtet nem teremt.

Az általa alapított 26 bentlakásos intézményben több mint 2500 gyerekről gondoskodnak. Hitvallása, hogy egy utcáról bekerülő gyermekben elsőként békét kell teremteni, mert „amíg valaki reszket, addig nem fog szorzótáblát tanulni meg házi olvasmányt sem olvasni”. Böjte Csaba irányítása alatt több mint nyolcvan otthon működik, ahol 1300 árva gyerekről gondoskodnak. Néhány hete az ukrán háború elől menekülő családokat fogadott be egy magyarországi menedékhelyen.

Az Ukrajnából menekülőkről úgy vélekedett, „most a napokban voltam én is ott náluk, meglátogattam, úgy látom, melegben vannak, meg vannak szeppenve, meg vannak ijedve. Én azt gondolom, hogy most meg kell tegyünk mindent, hogy kapjunk óvodát, iskolát, ahova ők is szépen beilleszkednek, integrálódhatnak, és hát ugye magyarul elég keveset tudnak, de ez egy kihívás, amit valahogy bölcsen meg kell oldani”

Kásler Miklós szerint a megmentett emberéletek mérhető eredményeként, több évtizedes munkájának gyümölcseként Böjte Csaba megérdemelné a Nobel-békedíjat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?