Élete első testépítő versenyén bajnok lett az erdélyi lány: sikereit szintén testépítő, személyiedző-kedvesének köszönheti

A szászrégeni származású Fülöp Kinga 25 éves, egy kolozsvári szoftvercég ügyfélkapcsolati részlegén tevékenykedik és komolyan edz, mint sok fiatal mostanság – a felsorolás eddig unalmasnak is tűnhet, azonban a fiatal lány nemrégiben a román nemzeti fitnesz és testépítő versenyen – élete első sport megmérettetésén – romániai bajnoki címet nyert. Történetének pikantériája, hogy nem csupán egy elhivatott edző állt mellette, hanem edző-szerelme, akivel 2014 óta alkotnak egy párt, így nem volt „menekvése”, csalónapról, komolytalanságról szó sem lehetett, mert minden percben jelen volt mellette kedvese, aki az átlagos párkapcsolatoktól eltérően a lelke mellett a testét is karbantartotta. Nem is akárhogy: noha roppant nehéz jól látható, tökéletes izomzatot növeszteni, és rengeteg lemondással, fájdalommal, önmagunk szembenézésével és „őrülettel” jár, Antal Szabolcs személyi edző nem engedte elbukni párját, felemelte, egészen a dobogó legfelső fokáig. Velük beszélgettünk a verseny után, amikor már sikerült felocsúdniuk.

Ha az újságíró egy régi jó barát sikereiről hall, ugyanazzal a lelkesedéssel ír róla, mint akkor, ha nem ismeri az illetőt, annyi különbséggel, hogy több büszkeséggel ragadja meg a témát: Fülöp Kinga és Antal Szabolcs (a továbbiakban Kinga és Szabi) története a szemünk láttára, a középiskolában körvonalazódott, azt azonban senki nem gondolta volna akkoriban, hogy tíz éven belül a páros országra szóló sporteredményeket ér el! A beszélgetésünk – régi ismeretségünk okán – olykor bensőségesebb, máskor nevetésekkel teli.

Telefonbeszélgetésünk során Kinga büszkén számol be a versenyről, aminek Szabi központi figurája volt: elmondása szerint nem sikerülhetett volna ilyen eredmény elérnie egyedül vagy egy másik személyi edző segítségével, mert szüksége volt arra a pluszra, amit csak egy „élettárs”-személyi edző adhat: a folyamatos jelenlétre, ösztönzésre, tanácsra és szigorú megálljra is, ha késztetést érzett elindulni azon a bizonyos lejtőn, amit csak azok a testépítők ismernek, akik erőt, energiát és lelket nem kímélve tömegelnek, növesztik az izmokat, és hágják át folyamatosan saját korlátjaikat.

A páros még 2014-ben ismerkedett meg, 2016-ban pedig Kolozsvárra költözött Kinga egyetemi tanulmányainak érdekében. Szabi ekkor kezdett komolyabban fókuszálni a testépítésre, a személyi edzésre és a táplálkozási tanácsadásra. Képzéseket végzett, ám tudása nagy részét saját tapasztalatból merítette, hiszen 5 éves korától kezdve sportol, különféle sportágakban próbálta ki magát, és mint mondja, 15 éves volt, amikor rátalált első szerelmére, a súlyemelésre, amit azóta is gyakorol – volt ideje megfigyelni és megérteni az emberi test működését.

Tehát a mindennapos edzés és a sportoló a családban adott volt, így alkalomadtán Kinga is eljárogatott edzeni kedvesével. „Számomra feltöltődés volt, viszont amikor láthatóak lettek a változások a testemen, egyre jobban beleszerettem a sportba, mert nem csupán kívülről, hanem belülről is alakított. Önbizalmat adott, hitet abban, hogy kézben tarthatom a saját fejlődésem, és az sem titok, hogy élveztem egyre erősebbnek lenni” – idézi fel a kezdeteket Kinga hangsúlyozva, hogy Szabi már jóval előtte indult évente a testépítő bajnokságokon, ahonnan első, második és harmadik díjakat is hozott.

Az ösztönzése és szakmai meglátásai nélkül nem vállalta volna a versenyt, ám amikor Szabi megjegyezte, hogy látja benne a lehetőséget, mert a teste arányosan fejlődik és látványosan épül, úgy döntött, hogy rászánja magát az életvitelszerű edzésre – ami olyannyira kicseréli az embert és az addigi életstílusát, hogy a családtagok és barátok csak kapkodják a fejüket. Nincs többé éjszakázás, mámoros ünneplés vagy nagy eszem-iszom, a testépítőnek figyelnie kell, mert minden egyes tette a jövőjét alakítja – magyarázzák, egymásnak adva a szót.

Megtudjuk, Szabinak gyerekkori álma volt hasonló versenyeken részt venni, viszont ez alkalommal számára is újszerű helyzet alakult ki: nem csupán egy versenyzőt, hanem párját készítette fel a versenyre, ami akarva-akaratlanul azzal járt, hogy saját eredményeit erre az időszakra háttérbe szorította – és ebből kifolyólag a büszkesége is másmilyen volt, örömmel és hálával teli. Csendesen hozzáteszi, életében először sírt egy versenyen, ez talán érzékelteti, hogy mit is érzett, amikor Kinga a dobogó legfelső fokára állt.

Lemondás, egyforma napok, önmegtartóztatás: a testépítés árnyoldalai

Beismerik, mióta mindketten tudatosan, egészségesen és a sportnak élnek, sokkal kiegyensúlyozottabbak. Még úgy is, hogy életmódjuk nagyfokú fegyelmet kíván, amit nem mindenki bír ép ésszel, ezért a testépítő jelöltek nagy része már azelőtt elbukik, hogy megmutatná magát egy versenyen. Számukra viszont ez a sport nem csupán az izmok fejlesztéséről szól, hanem önismeretről is: önmaguk egy olyan részével néznek szembe újra és újra, amivel sokan nem is találkoznak az életük folyamán. És amint sikerül egy emberi hiányosságukon felülkerekedniük, az olyan magabiztossággal és megnyugvással tölti el őket, hogy folyton szomjazzák az érzést.

„Minden napunk egyforma, reggelente kardiózunk, hetente ötször edzünk kihagyások nélkül, az étkezés pedig kiemelten fontos. Minden mennyiség, minden alapanyag meghatározott, muszáj követnünk a szabályokat az edzéseink hatékonyságának érdekében. Nem volt még olyan napunk, hogy valamiről ne kellett volna lemondanunk: a mi életünkben a családi összejövetelek, a kirándulások, az ünnepek, a szórakozások is sajátosan telnek, a helyes étkezést és megfelelő pihenést részesítik előnyben” – részletezik.

Arról is beszámolnak, hogy a testépítésnek nem minden pillanata ennyire szigorú, a tömegelés időszakában sokkal megengedőbb a sportolókkal ez a sportág, a versenykészülés azonban embert próbáló. „Ilyenkor a szociális élet megszűnik, nem járunk sehova, annyira kell figyelnünk az izomzat fejlődésére. A pihenés szent, ahogyan a napi 5-6 étkezés és heti 12-13 edzés is”. Mivel az életmód ennyire kötött, könnyebb, ha a sportoló otthonról végezhető munkát vállal.

„Hihetetlen, hogy régebben mennyire laza volt a programunk: felkeltünk, kávéztunk és amikor kedvünk tartotta, megreggeliztünk. Mostanság ahogy felébredünk, megisszuk a teánkat, bevesszük a zsírégetőket, készítünk egy előtte képet, kardiózunk, majd az összehasonlítás miatt egy utána fotót is készítünk magunkról, és csak ezután reggelizünk” – mondják nevetve, amikor a két eddigi életmódjuk kontrasztjairól beszélünk. Mégsem sírják vissza a kötetlenebb programot, mert most már konkrét céllal menetelnek előre.

Munka és szerelem: a testépítésben lehetséges

Kinga és Szabi „együtt nőtt fel”, hiszen tinédzserkoruk óta alkotnak egy párt. Mint mondják, egészen mostanáig úgy hitték, volt idejük kiismerni egymást. Az elmúlt időszak viszont azzal szembesítette őket, hogy a nehéz pillanatokban még mindig találkoznak olyan élethelyzetekkel, amelyek újdonságot árulnak el a másikról. A versenyre készülés folyamán eljön az a pillanat, amikor a sportoló fáradttá, ingerlékennyé, érzékennyé, éhessé válik, és ilyenkor nehéz jól kommunikálni, a harmóniát fenntartani. Azt is beismerik, hogy szakmai partnernek és egymás élettársának lenni egyidejűleg áldás és átok is. Mert a bátorítás és folytonos tanácsadás mellett dorgálás is érkezik, ha nem megfelelően készül a sportoló, és sokszor szembesülnek azzal, hogy nehéz a munkát elválasztani a magánélettől, megkülönböztetni azt, hogy a társ edzőként/sportolóként vagy a másik kedveseként beszél éppen.

Mégsem adnák semmiért: Kingának azért fontos a testépítés, mert egészséges életmódot gyakorolhat, és hálás azért, hogy a korábban sportgondolattal csak kacérkodó lányból olyan testépítő nővé formálódott, aki ma már az országot képviselheti. Méghozzá úgy, hogy ezen az úton párja segítette. Szabinak egyszerű a válasza: szereti a testépítést és a sportot, mert ez ő maga. „Komolyabb a fegyelem, mint a katonaságban, félreteszed a rövid távú vágyaidat és álmaidat a hosszú távú célokért. És ez kihatással lesz a teljes életedre” – fogalmazza meg hitvallását.

A továbbiakban még hallhatunk róluk, ugyanis újabb versenyekre készülnek: Kingát a Balkán Bajnokságra várják, Szabi pedig egy kéthónapos pihenő után újra belevág a versenyzésbe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?