2022 szeptemberében indult útnak és három hétig tekert Kolozsvártól Athénig: a szatmári származású, Kolozsváron élő Szabó Csilla, aki a Planetáriumban mesélt biciklis tapasztalatairól és kalandjairól.

A NECC csapatából ismert ökológus és természetismereti edukátor elmondása szerint eddig is sportember volt, de ebben az időszakban jött rá igazán, mennyire fontos is a mindennapos mozgás az ember életében. Szabó Csilla nem csupán a kihívás kedvéért indult el a nagy útra, hanem amiatt is, mert nem járt még eddig Görögországban, ezért Athén kézenfekvő választás volt számára.

Útibeszámolója elején megtekinthettük, mit vitt magával az útra – mint kiderült, ebből sok mindent otthon is hagyhatott volna, például a gázfőzőt. Csilla, egyedül lévén, eredetileg vadkempingezősre tervezte útját, de aztán alkalmazkodnia kellett a körülményekhez, amelyek helyenként igencsak kiszámíthatatlanok voltak jó és rossz szempontból egyaránt, ám mindkét aspektus gazdagította a túra kalandjellegét. A gázfőzőt útközben kiváltotta a privát kempingek házigazdáinak kedvessége: a fáradt biciklist sok helyen megvendégelték saját kertjeikben, bőséges sült-főtt étellel – elégtétellel nyugtázta, hogy a Balkánon nem veszett ki a vendégszeretet, és bár az esetek nagy részében a házigazda egy mukkot sem tudott angolul, a Google Translate-tel párszor az élet nagy kérdéseiről egész napot is elbeszélgetett vendéglátójával.

„Egy alkalommal egyedül voltam a kempingben, amikor a tulajdonos bácsi meglátta, hogy kínlódom a zacskós levesemmel. Először kitöltött nekem valami hatalmas mennyiségű pálinkaszerűséget, és adott mellé egy fél liter vizet, hogy igyam meg mellé, majd elővette az összes húst, ami volt neki otthon, és mind megsütötte nekem. Eközben engem is befogott elkészíteni a vacsorát, mindent, ahogy kell, salátával együtt, és közben mondogatta, mit, hogy csináljak” – mesélte Szabó Csilla. Biciklisünk azt is hozzátette, hogy még a mostani mennyiségnél is kevesebb ruhát vinne legközelebb.

Rossz döntések, jó kalandok

Csak úgy tanul az ember, ha tapasztal: ez vele sem volt másképp. Az útvonalat csak nagyjából tervezte meg és szakaszokban gondolkodott – a bolgár fővárosba, Szófiába érkezve érezte először, hogy most már ha idáig eljutott, akkor Athénba is biztosan sikerülni fog. Előtte azonban kerékcserére is sor került Craiován, amely nagy szerencsével is járt, hiszen sűrűn lakott településen történt a baleset, illetve egy olyan bicikliszervizhez került, ahol egyből tudták, mit kell tennie. Elmondása szerint az ottani szerelők ugyan nem tudták megjavítani a kerékpárt, de mint ahogy az lenni szokott, elküldték a Decathlonba, hogy „keresse meg Bogdant”, aki mindent tud.

A craiovai sportszeráruház briliáns alkalmazottja, Bogdan minden feladatát félretéve különös figyelmet szentelt Szabó biciklijének, és még a várakozó klienseket is elküldte mondván, hogy nincs ideje, majd megjavította a biciklit. „Ha bármikor is arrafele jártok és probléma adódik, keressétek Bogdant a Decathlonban” – magyarázta somolyogva Szabó, akinek ez volt a legdrágább kerékpárjavítása az úton, ezen kívül volt még három gumidefektje. „Szerencsém volt, mert van jópár évnyi tapasztalatom biciklizés terén, ezért fel voltam készülve mindenre. Úgy ne induljatok el, hogy ha nem értetek egy kicsit is a bicajokhoz” – tanácsolta az előadó.

Ettől függetlenül többször is olyan utakra tévedt, amelyekre maga se tudta, hogy jutott. Megtetszett neki a mellékút, letérő vagy ösvény – aztán ez vagy bevált, vagy nem. „Sokszor hoztam rossz döntést, és vissza kellett volna fordulnom, de valamiért mégsem tettem. Sok év terepezést követően bennem volt, hogy ha spórolhatok 5 km-t valahol, akkor spórolok is, viszont az sosem jut eszembe, hogy a rövidítés maga is lehet meredekebb, nehezebb vagy veszélyesebb” – fogalmazott. Egy alkalommal egy bánya területére lyukadt ki az oda vezető mellékúton, ahol a kutyák megkergették – jó tanács azok számára, akik elindulnak, hogy mindig legyen nálunk sokkoló eszköz, bár egy kutyahaddal egy darab nehezen bánik el.

Ahova gyalog fel lehet menni, oda biciklivel is?

Már Görögország területén járt, amikor egy szép ösvényre kanyarodott, mondván: lássuk csak, mi van arra. A letérőnél csak annyi állt a táblácskán, hogy gyalog járható – Szabó Csilla azonban be szerette volna bizonyítani magának, hogy biciklivel is az, bár senkinek sem ajánlja ezt a megközelítést, ugyanis egy meredek túraösvényre lyukadt ki, amely szcenikus kilátóhoz vezetett, de a biciklit a göröngyös, köves és iszonyú meredek lejtőn már körülményesen tudta letolni, helyenként pedig a csomagok részét lecsúsztatta, majd utánuk csúszott. Egy másik alkalommal – szintén Görögországban – ugyancsak egy „rossz döntés” ösvényen indult el, és egy irgalmatlanul sűrű, igazi mediterrán bozótoson kellett átvergődnie, de visszafordulni már nem akart. A főúthoz közel azonban kiért az „út” végére, ahol összetalálkozott egy katonával, aki átengedte: „a katona is pont úgy csodálkozott, mint én. Kiderült, hogy egy katonai övezet területére tévedtem, csakhogy ő nyilván nem emlékezett arra, hogy beengedett volna valakit elöl, őneki meg leesett az álla, hogy én miért jövök visszafele. Azt hiszem, sosem örvendtem betonnak annyira, mint mikor a főutat megláttam.”

Mennyiség vs. minőség

A napi tekerés mennyisége változó volt: 30-40 km-től 200-ig is terjedt. Thesszaloniki városa környékén például alig talált kempinget, mivel épp politikus-látogatás zajlott a városban, ezért minden szállás foglalt volt, aztán nagy nehezen egy hely mégis szorult, miután az összes helyre telefonált. „Fontos, hogy a pihenőnapokat is beiktassuk, erre eleinte túl kevés figyelmet szenteltem, pedig pont ugyanolyan fontosak, mint az aktív napok. Ezalatt a három hét alatt volt olyan napom, amikor csak a sátortetőt és a tengert bámultam egész nap, hevertem és zenét hallgattam” – tette hozzá Szabó. A biciklis azt is kiemelte, hogy rendkívül fontos a hidratálás, ő naponta négy-öt liter vizet is elfogyasztott, valamint számára is megdöbbentően sokat evett – nem csoda, hisz kimerítő szórakozás ez a sport, viszont minden perce megérte.

A hazaútra azonban csak egy hete volt – ezt értelemszerűen nem tudta csak biciklivel megtenni. „Arra gondoltam, hogy akkor van vonat. Csakhogy sajnos nincs mindenhol vonat, például Athéntól Thesszalonikiig van, de onnan Szófiába már csak busz. S míg a vonatra felengednek biciklivel, addig a buszra nem biztos” – hangsúlyozta. Ezért a biciklit csomagnak kellett álcáznia, amihez azt szét kellett szedni darabokra, és egy improvizált kartondobozos megoldást kieszközölnie, ezzel a poggyásszal pedig felkérezkednie a buszra. „Szerencsére ez a Balkán: megkérded, mennyiért viszik el, a sofőr pedig megsúgja, hogy öt euró. Ilyet például Németországban nem lehet megcsinálni, pedig mindenfelé az utazás alatt találkoztam németekkel” – összegezte.

Szabó Csilla számára az egész megpróbáltatás olyan szépségekben csúcsosodott ki, mint az emberi segítőkészség – olyan emberekkel ismerkedett össze, akikkel csak ilyen alkalmakkor lehet, és vannak közülük, akikkel tartja a kapcsolatot. A rossz döntésekből is tanul az ember, bátorságot kap és nagyon jó érzés megérkezni a célpontra is, haza is. Azt ajánlja, akinek kertje van, bátra adja ki kempingezni bicikliseknek, nem fogja megbánni.