Csikó Csabi dolgos székely család, egyszerű, falusi legényéből a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta harmadik helyezettjévé küzdötte fel magát, pedig kezdetben egy „nevenincs” falusi munkalóval gyakorlatozott, de olyan hatással volt az állatra, hogy az egyébként jó képességekkel nem rendelkezőt is képes volt idomítani – így kezdődhetne a farkaslaki Tamás Csaba zsoké népmeséje, ami valójában nem is mese, hanem a valóság. Faluközössége szerint a 27 éves „mester” lovakkal suttogó, „született tehetség”, aki a győzelemért képes egészen szigorú önmegtartóztatásra is: „nem trógerkedik”, minden hétvégén versenyzik, fogyasztja magát, hogy lovának ne kelljen „cipekednie”, az állat mellett alszik, ha az ideges, stresszes, naponta gyakorol, közben lovardát működtet Magyarországon, hogy fenntarthassa magát. Hétvégén hazalátogatott, felkerestük, hogy utánajárjunk történetének.

Csikó Csabi, Székelyföld Tamás Csabija munka közben fogadta a Maszol csapatát: éppen lovat idomított, de sem ostorcsapás hangja, sem hangos szó nem riasztotta az állatot. Ellenkezőleg, kedves suttogások és utasítások hangzottak el, miközben körbe-körbe ügetett, lépést tartott vagy akadályokat kerülgetett az állattal. Székelyszentlélek alpolgármesterénél tüsténkedett, pedig csak egy hétvégére ugrott haza Magyarországról.

A hivatás az hivatás, nyomatékosította a zsoké, aki Geréb Péter alpolgármester szerint a nyers lovat úgy érti és érzi, mint a mesterek. „Ráül, és öt perc múlva konkrét megállapításokkal, javaslatokkal áll a tulajdonos előtt”. Nem meglepő, hiszen teljes élete a lovak köré szerveződik, nincs olyan pillanat, amely nem az állatokról szólna – még, ha nem is lovával együtt jelenik meg valahol, minden tette az állat iránti elköteleződését igazolja: diétázik, keveset eszik, naponta inkább többször csipeget. A székelyföldi hagyományos ételekre gyakran nemet mond, és annak ellenére, hogy irtózik tőle, szaunába jár, hogy minél fittebb, egészségesebb emberrel kelljen lovának száguldoznia.

Nem túlzás ugyanis azt mondani, hogy Tamás Csaba lovas versenyek alkalmával „elhagyja a valóságot, és egy másik dimenzióba csöppen, amely csak a lóé és a zsokéé, illetve a sebességé”. Mint megtudtuk, édesanyja szomorúságára nem rendelkezik félelemérzettel, a száguldás, az adrenalin függője, ezért aztán 60 kilométer/órával is képes végignyargalni a versenytéren. 

Falusi lovászfiúból a nemzet büszkeségévé válni

Gyermekkorában a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre kategorikus válasza volt, „jó lovas” szeretett volna lenni. Noha meggyőződése, hogy lovagolni nem tud, csak szeret, a gyermekkori vágyak lassan kezdenek testet ölteni. Úgy véli ugyanis, hogy holtáig kell tanulnia és kiismernie hivatását, mert az ember öntelt, ha hobbijáról vagy szakmájáról bizonyossággal jelenti ki, hogy tudja, érti. Ezért is döntött úgy szakközépiskola után, hogy lovasiskolába iratkozik, és különféle képzéseket végez: előbb az Epona Spanyol Lovasiskola, majd a Bábolna Nemzeti Lovasiskola diákjaként is diplomát szerzett, emellett lovasedzői végzettségre is szert tett.

Amíg itthon, a munkalovon tanulgatta a fogásokat, nem volt híve „a könyvből tanult lovaglásnak”, megérzésből, paraszti józan eszére hagyatkozva irányította az állatot, és elméleti tudás híján is sikereket ért el, később azonban, amikor már komolyabban foglalkoztatta a lovassport, be kellett ismernie, hogy szüksége van a szakavatottak véleményére, a szakkönyvekre és elméleti tudásra, így arra törekedett, hogy mindig a legjobbaktól tanuljon. Ennek megfelelően Kovács Sándor többszörös champion zsoké, többszörös champion tréner segítségével készült fel a vágtára.

Úgy érzi, beérni látszik munkájának gyümölcse, de hiába a dobogós hely, még mindig van tovább: bár a Székely Vágtán elsőként ért célba, a Nemzeti Vágtán 60 lovas közül harmadikként végzett, megtiszteltetés volt számára, hogy székely lovasként bizonyíthatott, de álma továbbra is az első hely. Megtudtuk, székelyföldi lovasok a Nemzeti Vágta elmúlt 14 évében kétszer jutottak el negyedik helyezésig, dobogósa még sosem volt a régiónak, tehát Tamás Csabára hatalmas felelősség nehezedik a versenyek során. Annál is inkább, mert falustársai százas csoporttal vonulnak ki a megmérettetésre, ahol uniformisba öltözve drukkolnak Farkaslaka szülöttjének, rajta pedig emiatt még inkább elhatalmasodik a bizonyítani akarás.

A vágtára való felkészülés Magyarország legnagyobb központjában, az Alagi Versenyló Tréningközpontban zajlik. Naponta másfél órát edz Villámlás nevű lovával, ugyanakkor 5-6 lóval gyakorlatozik, szerdán és vasárnap viszont lova pihen, ezeken a napokon saját testi-lelki fejlesztésével foglalkozik. A lovak megreggeliztetése, ápolása, felnyergelése, majd a velük való munka mind a lovas feladata, nem áll mögötte népes csapat, aki helyette dolgozna: lassú, gyors, kondíció- és tüdőmunkát végez hátasával, akit úgy épít fel, akár egy élsportolót.

80 százalék ló, 10 százalék zsoké, 10 százalék szerencse

Tamás Csaba hozzáfűzte, a vágta nem a lovasok versenye, hanem a lovaké, hiszen 80 százalékban számít az ő teljesítményük, és csupán 10-10 százalékban a zsoké tudása, valamint a szerencse közbenjárása. Ugyanis, „ha az állat gyors, ülhet rajta bárki, úgyis gyors marad, és ez szintén igaz abban az esetben is, ha lassabb társainál”. A díjugratásnál a lovas tehetsége, stratégiája is sokat nyom a latban, de a vágta a ló érdeme. „Kell egy kis csibészség, székely furfang ehhez a hivatáshoz, illetve egy jó nagy adag akarat”.

Ezért is döntött úgy néhány évvel ezelőtt, hogy előző lovát lecseréli. Az állattal sikerült nyerniük a Székely Vágtán, de a Nemzeti Vágtán csupán előfutamon teljesítettek, tovább nem tudtak haladni. Érezhetően lassabb volt, ezért hosszas tépelődés után úgy döntött, lovat kell vásárolniuk, ha a győzelem a tét, a lóvásár gondolatát az önkormányzat is támogatta – részletezte a lovas. Geréd Péter alpolgármester felidézte, kaptak egy kecsegtető ajánlatot: 6 éves lovat kínáltak nekik, ami ereje teljében van, ismeri a vágtát, dobogósként már szerepelt annak döntőjében. Tamás Csaba azonban amint kipróbálta, azt érezte, hogy hiányzik az állatból a plusz, amire neki a versenyeken szüksége van. Tovább keresgéltek tehát, a támogatók és falustársak lélegzetvisszafojtva várták a döntést.

Amikor meglátta Villámlást, a 4 éves, még csak nem is versenyköteles állatot, akinek a hátára ülve valami egészen megmagyarázhatatlan erőt érzett, csak annyit mondott társainak, hogy arra a lóra van szüksége, Villámlást vegyék, ha nyerni akarnak. A történet pikantériája nem csupán annyi, hogy az állatnak egy évet még érnie kellett a versenyzésig, hanem az is, hogy tapasztalatlan, vágtát, tömeget, zajt nem ismerő hátassal álltak szemben, a zsokéjuk azonban ragaszkodott hozzá, a falubeliek pedig bíztak a „mester” döntésében. Merészen ugrottak a látatlanba, de mint később kiderült, csöppet sem hiába: Tamás Csaba minden percét az állatra szánta, akivel a Székely Vágta kihívásain könnyedén nyargalt át, a Nemzeti Vágtán pedig a dobogó fokára állhatott. Mindezt azzal magyarázta, hogy „fontos a jó kapcsolat a ló és lovas között: érezni kell a lovat, és tudni, hogy mennyi erő van benne. Ugyanakkor megérteni, hogy nem egy motorbicikli, amit akkor veszünk elő, amikor akarunk, hanem egy élőlény, aki tőlünk függ, társunkként él”.

Felvilágosított, a versenylovának olyan a boxa, hogy „ha odabent a vajas kenyér földre esik, jó étvággyal meg lehet enni, annyira nagy a tisztaság”, mi több, az ember a cipőjét is levenné, mert friss a szalma, nincs odabent istállószag, a hátasokat samponnal, sörényfénnyel és fésűvel ápolják.

Bár „elkényeztetik” társaikat, a lóversenyzés veszélyes sport, hiszen a menekülő állat bármikor dönthet úgy, hogy irányt változtat, vagy ijedtében ledobja lovasát a hátáról. Nagy a stressz, zajos a tömeg, a ló ettől izgágává válik – ezért is fontos olyannyira összehangolódni, hogy vágta közben is érezze a zsoké, mire készül paripája, illetve nyugodtnak kell maradnia, mert a kapocs, ami kettejük között teremtődik, átsugározza az ember lelkiállapotát az állatra, és ez fordítva is megvalósul. Elmondása szerint ebben a sportágban – ahogyan egyébként egyikben sem – nem visz előre az agresszió. A versenylovak olyannyira érzékenyek, mint a hímestojás, ezért ennek megfelelően kell velük bánni: a türelem és a megfelelő szakértelem hozhatja ki belőlük a tehetséget. Bár itthon még hagyománya van annak, hogy a lovakat leginkább mezőgazdasági munkálatokban hasznosítsák, az erdélyi és székelyföldi társadalom látványosan halad a lovas társadalommá válás útján. Egyre több gyermek érdeklődik a lovak iránt, egyre több család tartja őket hobbiállatként, és a túrák száma is folyton nő. Kiemelte, 6 éve él Magyarországon, és beláthatatlan ideig még marad is, „mert az ember, amíg tudja, fejleszti magát, abból tud ugyanis a későbbiekben építkezni”, de szeretne majd hazaköltözni szülőföldjére.

„Szerencsés vagy, ha lovat tarthatsz, és azt te lovagolhatod”

Geréb Péter alpolgármester biztos benne, hogy szakembereknek kell belovagolniuk a „nyers állatot”, az nem az amatőrök feladata, ezért is bízta meg Tamás Csabát újonnan érkezett lovának kiképzésével. Bízik a „mester” tudásában, hiszen gyermekkorától kezdve végigkövette, hogyan válik kiváló lovassá, lószakértővé és miként fejlődik emberileg, hogyan gyarapodik tehetségben és alázatban a farkaslaki lovasfiú. Úgy véli, „Csabi csak egy van, és már Csikó Csabiban jelen volt az a fény, ami a lovas Tamás Csabában rengeteg gyakorlat és áldozathozatal következtében lángra lobbant”.

Felbuzdulva a farkaslaki fiú fejlődéstörténetén és sikerén, azon ügyködnek, hogy fellendítsék a lovassportokat, és „minél több gyermeket neveljenek lóra”. Mozgalmukat 2012-ben indították, azóta számtalan gyermeket ültettek lóra, akik közül Tamás Csabi bizonyított legtöbbet: a Góbé futam keretében, amatőr kategóriában sorra verte versenytársait, szállóigévé vált a lovastársadalomban, hogy „Csikó Csabira figyelni kell, de hiába a figyelem, Csabinak csak a hátát látni, úgy vágtat paripáján”. Ezt a veleszületett erőt a magyarországi lovas életmódja alázattá formálta, megérlelte Farkaslaka lovasát a nagy feladatokra.

Hétvégén sikerült hazalátogatnia szüleihez és barátaihoz. Ennek apropóján malacsütéssel egybekötött ünnepséget szervezett üdvözlésére a farkaslaki Lófő Lovascsapat, és kitüntette „a nemzet büszkeségét”: Hargita Megye Tanácsától kiemelkedő sportteljesítményéért Keresztes Lajos-díjat kapott. Édesanyja erre az eseményre saját kezűleg sütötte a házi kenyeret – tehát munkás természetét volt kitől örökölnie Farkaslaka lovasának – összegezte Geréb Péter alpolgármester.