Három székely lovas áll rajthoz a 8. Nemzeti Vágtán

Szeptember 18-20-a között immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a budapesti Hősök terén a Nemzeti Vágtát, a magyarság legnagyobb modern kori lovas ünnepét. Öt éve székely lovasok is erősítik a mezőnyt, a Székely Vágta első két helyezettje, Gyergyószárhely és Lemhény képviselője, valamint elővágta-szervezőként Sepsiszentgyörgy lovasa is rajthoz áll.

A Nemzeti Vágta egyesíti a lovas hagyományokat, a magyar falvak, városok kultúráját és évről évre bebizonyítja: a magyar lovas nemzet, ahol nem csupán szeretik, de valódi társként kezelik a négylábúakat. A Vágta már alapításakor is monumentális rendezvény volt, ami az évek során tovább bővült és mostanra az egész lovas szezont átölelő, a teljes Kárpát-medencét megmozgató programsorozattá vált. A budapesti mindent eldöntő futamokon 72 település lovasa vesz részt, melynek egy része a májustól indult a vidéki és határon túli Elővágtákról küzdötte be magát a Nemzeti Vágtába.

A Nemzeti Vágta egyik sajátossága, hogy – a lovas szakma ítélete alapján – angol telivérek nem szerepelhetnek a versenyben, így a az esélyegyenlőség jegyében a hazai lovasélet minden szereplője lehetőséget kap az induláshoz. A Nemzeti Vágta nem egy önmagában álló lóverseny. Több helyszín várja a gasztronómia, a kultúra, a sport és a természet kedvelőit. A versenypályán lévő lovas programok, bemutatók az elmúlt években maguk is rangos helyet vívtak ki a hazai lovas életben. A közönség kedvenc programjai a Magyar Posta Kishuszár Vágta, a LOVI Fogatvágta, az MVM Paksi Atomerőmű Kocsitoló verseny, valamint az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam, amelyen idén Pintér Tibor, Buch Tibor és Kaszás Géza indul. 2013 óta már PreVital Nemzetközi Futamot is rendeznek, melyen idén is 12 ország legjobb lovasai állnak rajthoz a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok azonos képességű, Shagya-arab lovaival.

A sorsolás eredménye

Szeptember 8-án, kedden az Elővágtákon indulási jogot nyert települések lovasai előtt a Budai Várban kibontották a Nemzeti Vágta lobogóját. A Nemzeti Vágta futamainak sorsolási ceremóniáját Mondok József nyitotta meg, aki szerint a Nemzeti Vágta feleleveníti a nemzeti lovas hagyományt, egyben népszerűsíti a lovassportot egy nagyszabású kulturális fesztivál keretén belül.

Az ünnepség zárásaként a magyar lovas élet jeles képviselői, partnerei összesorsolták a Nemzeti Vágta futamainak résztvevőit. A Sorsládából sorra kerültek elő a települések nevét tartalmazó papírlapok, ennek értelmében Gyergyószárhegy lovasa, Fazakas Géza és Gamma lova a negyedik előfutam ötödik pályáján indulnak, Sepsiszentgyörgy képviselői, Jákó Ferenc és Ditó a hatodik előfutam első pályájáról rajtolnak, a tavalyi negyedik helyezett, Zsigmond János és Timpex Amata lova, Lemhény színeiben a tizedik előfutam harmadik pályáját kapta.

Az Andrássy úton kialakított Vágta Korzón természetesen a Székely Vágta standja is megtalálható majd, ahol az élő zenét a Spontán zenekar biztosítja, lesz Sepsiszentgyörgyöt és környékét bemutató kiállítás, filmvetítés a Székely Vágta kisfilmjeiből, fotókiállítás, valamint székely finomságok.

Hogy a nyolcadik Nemzeti Vágta milyen izgalmakat tartogat, az a versenyen derül ki, ami viszont biztos, hogy mind az öt tavalyi döntős indul. Németh János és My Boy Mennydörgés (Baja), valamint Molnár Gyöngyi és IC For Me (Tahitótfalu) rutinosan szállnak harcba, ahogyan Arató Barna (Szentlőrinc) és Vass Jennifer (Tállya) is, viszont ők mindketten új lóval vágnak neki a vágtának. Lord Black, szintén többszörös döntős ló ezúttal Csiki Árpád Adorjánnal a hátán, Szentkirály képviseletében fut. A versenyzők mellett meg kell említeni Zsigmond Jánost és Timpex Amatát is, akik tavaly negyedikként értek célba, és idén szintén sokat várnak tőlük a szurkolók.

A 2015. évi Nemzeti Vágta Rostás Pál, az 5. Radetzky huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárjának emléke előtt tiszteleg. Ő az egyetlen magyar huszár, akinek szobra van Európában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?