Egy bizonyos réteg mindig kíváncsi marad a legmélyebb tudásra, ezért is tudnak sikeresek lenni a podcastok – mondta a Maszolnak adott interjúban Csermely Ákos, a Média Hungary alapítója, aki amellett, hogy producer és konferenciaszervező, álmodozóként azonosítja magát. Mindegy, hogy valaki ír, beszél vagy forgat, azok az újságírók találják meg a helyüket a jövő médiájában, akik hajlandók tanulni hatástant, közösségimédia-tant és hagyományos tárgyakat – hívta fel a figyelmet utalva annak a múltbéli lovásznak a helyzetére, aki átképezte magát gépkocsivezetőnek. A mesterséges intelligencia (MI) vívmányai közül például annak gyorsaságát kihasználni, inspirálódni a technológia révén, de a folyamatba belevinni a saját ötleteket, jövőképet is – ez szerinte a siker útja.

– A podcastok népszerűsége mintha azt mutatná, hogy növekszik az igény ebben a felgyorsult világban az összetettebb, gondolkodásra ösztönző tartalmakra. Meg tudja ezt erősíteni?

– A podcast egy kivétel. Ennek a műfajnak a sikere mindenképpen azt jelzi, hogy van igény a gondolatiságra, gondolatkeltésre, a kíváncsiság nem veszett ki. De a mainstream, a nagy átlag nem erről szól, hanem továbbra is a szórakoztatás az, amire a legnagyobb az igény. A médiában dolgozom 1981 óta, ahol van egy mondásunk: minél többen annál lejjebb. Minél nagyobb tömegeket akar valaki elérni, annál jobban nyitnia kell a tartalmakat, és minél jobban nyit, annál nehezebb a klasszikus értelemben vett gondolatiságra serkenteni az embereket.

– Volt valamilyen fordulat, hatás, amely ennek a műfajnak, azaz a podcastoknak megágyazott?

– Mindig van egy evolúciós folyamat. A podcast az Apple-től származik, 2006-2008 környékén jelent meg, időre volt szükség, míg megtanulták a nagyobb tömegek, hogy mi az. Az emberek egy idő után elfáradnak a túl sok habtól és a felületes műsoroktól. Az, hogy podcastok és a videomegosztókon megjelenő mély gondolatiságot képviselő tartalmak sikeresek, attól van, hogy egy bizonyos réteg mindig is kíváncsi marad a legmélyebb tudásra, amelyet így ráadásul szórakoztatva kaphat meg. Ahogy a könyvipar sem megy tönkre egyelőre, éppúgy vannak akik podcastot, vidcastot néznek. Ezekkel a hosszabb odafigyelést igénylő műfajokkal azonban mindig is egy szűkebb réteget lehetett elérni. Nem hiszek abban, hogy a TikTok és a 10 másodperces videók, Reels-videók korában a gondolatébresztő tartalmak nagy tömegeket fognak elérni; 15-20 százalékra saccolom ennek a műfajnak a célcsoportját.

– A szórakoztatva tanítás lenne a jövő a minőségi média számára?

– Maga a bulvár szó, amely francia eredetű és az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején jelent meg, leegyszerűsítve azt takarja, hogy kávézóban olvasom a cikket, szórakozva tanulok. Csakhogy a bulvárt a világon mindenhol félreértelmezték, rossz irányba vitték, előbb a női mellekkel telerakott újsággal, majd a félrevezető clikckbait címekkel. Pedig a vetélkedő műsor is eredetileg a bulvár kategóriához tartozott, ma már erre szeriőz műfajként tekintenek. Az újbulvárosokat kicsit mentsük is fel egyben sokba kerül ugyanis a médiatartalom gyártása, az újságírók fizetése, a termékek disztributálása, amit előfizetések hiányában a hirdetőktől kell előteremteni. Aki fizet, az pedig nagyon megnézi, hogy hány embert ér el az adott orgánum. Megjegyzem: az én személyes hitvallásom is a szórakoztatva tanítás, a rendezvényeimet konferencia-színháznak hívom, a tudást oldott körülmények között adom át a lehető legszeriőzebb témák területén, ami a legmunkásabb műfaj.

Kapcsolódó

„Anya, segíts! Elraboltak” – Az AI lehetővé teszi, hogy gyermekünk hangját felhasználva verjenek át a csalók

Mi az a deepfake és milyen típusú csalásoknak lehetünk áldozatai? Dr. Seer László marketingszakembert, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar adjunktusát kérdeztük.

deepfake mesterséges intelligencia Seer László veszélyek AI

– Mit gondol arról, hogy az online médiában igen elterjedt az úgynevezett clickbait címadás? Sokszor egy ilyen félrevezető cím több olvasót hoz, mint a többi 99 cikk, amely aznap még megjelent az oldalon.

– Nem jó, hogy így van, de ki tesz ellene? Ha más a cím, mint a tartalom, azért az olvasóközönségnek büntetnie kellene az adott platformot, meg kellene tanulnia, hogy ne menjen arra az oldalra újra, de ez nem így van. A hatóság nem vizsgálja a kérdést, a sajtószabadság égisze alatt nem is áll jogában a felszínes tartalmakat szűrni, és nem is tartozik minden tartalomgyártás a fennhatósága alá. Ameddig a hirdetőket nem érdekli a közönség minősége, csak a mennyisége, addig ez így fog működni.

– Lehet a hirdetőket edukálni azért, hogy minőségibb legyen a média?

– Nem akarok a nagy megengedő lenni, de nekik is van tulajdonosuk, aki azt mondja, hogy a 2+2=6, azaz befektetésként tekintenek a hirdetésre. Ma már minden visszakövethető, látható, hogy hány embert sikerült elérni az adott tartalommal. Ha egy nagyon minőségi platformon nincs olvasó, néző, akkor nem fogja tudni elmagyarázni miért reklámoz ott. Más kérdés, hogy van hirdetés és mecenatúra, amit gyakran össze szoktak téveszteni. A magas minőségű tartalmakat úgy is lehetne támogatni, ahogy régen a gazdagok a szobrászokat felkarolták.

Az újságíró társadalmon belül sokakkal „baj van”

– Hogyan látja ebben a környezetben a független újságírás helyzetét? Egyre kevesebb az igény az olyan tartalmakra, amikor több szempontból mutatunk be egy adott tematikát.

– Független újságírás van, ott van a Telex, a Mandiner, hogy mindkét oldalról mondjak egy magyarországi példát. Az újságíró társadalmon belül sokakkal viszont „baj van”, aminek az oka, hogy nem tanultak történelmet, filozófiát, pszichológiát, kevésbé ismerik például a világgazdasági összefüggéseket, így nehezebben alkalmazkodnak a megváltozott világhoz. A felsőoktatási intézményekben nem újságírást, hanem kommunikációt tanítanak, sokan újságírónak vallják magukat pusztán attól, hogy tudnak helyesen írni, miközben rosszul fogalmaznak, a szellemiségről már nem is beszélve. Hozzáteszem, maga az újságírás és a média fogalma gyökeresen megváltozott. Régen az írott sajtó, a rádió, a televízió egy irányba beszélt, ma már bárki szólhat bárkihez a különféle közösségi platformokon, bárki csinálhat videót, az is média. Régen kevés médiakiadó szólt mindenkihez, ma pont fordítva van, rengetegen szólnak mindenkihez, de gyakran pl. a podcastok csak egy szűkebb körhöz.

– Miben látja a kitörést a helyüket nem találó újságírók számára?

– Az a lovász élte túl a múltban, aki felismerte időben, hogy autókonstruktőrnek kell tanulnia. Az újságírók között is vannak jó példák, akik haladtak a korral és korszerű platformokat hoztak létre, de sokan közülük még mindig abban tudatban ringatják magukat, hogy nekik járnak dolgok.

– És hogyan képzeljük el a média „lovászból lett gépkocsiszerelőjét”, mit csinálhat konkrétan az újságíró, hogy ne vesszen a múltba?

– Régen az újságíró leírta a cikket, odaadta a gépírónak, az olvasószerkesztő rendbe hozta azt, átment a főszerkesztőnek, aki kapuőrként működött, majd kiment nyomdába és így tovább. Miután az újságíró elengedte a plajbászt, nem foglalkozott a további teendőkkel, volt marketinges, terjesztők. Ez a régi iskola. Ma megírja a cikket, és utána még hátramarad az értékesítési lánc 80 százaléka, amellyel még foglalkoznia kell: jelenlét a közösségi médiában, utóéletet építeni a cikkre, közösséget hozni létre mondjuk a lószeretők között, megtanítani az embereket patkolni. Ez egy másik szakma lett – ahogy az orvosok is eredetileg borbélyok voltak, de közben mára szakosodtak.

– Milyen konkrét lépéseket javasol?

– Az első és a legfontosabb, hogy tanulni kell, történelmet, filozófiát, művészetet, pszichológiát, világgazdaságot, politikát, hatástant, ami nálam a marketinget is jelenti, közösségi média tanokat – nem biztos, hogy ez a jó sorrend. Egy jó újságíró számára, ha önmaga szeretne lenni, ez az egyetlen út. Régen az újságíró nehezen volt elérhető, ma már lehet írni levelet neki rögtön a cikk olvasása után, ha valaki ebben felismeri a lehetőséget, jó kis közösségeket tud kialakítani, mondhatnám erre példának a Klubrádió filmklub műsorát, de akár az Inforádiót is. Sosem politizálok. Szakma van és versenypiac, aminek a törvényeit ismerni kell. Mindegy, hogy az újságíró ír, beszél vagy forgat, az eszközök jóval összetettebbek.

Kapcsolódó

Maszol: Az AI a nagyvilágban és itthon 2024-ben – Események és vélemények

A mesterséges intelligenciához kapcsolódó idei események és döntések szubjektív listája a teljesség igénye nélkül. 

mesterséges intelligencia AI gazdaság tudomány Babeș-Bolyai Tudományegyetem technológia

– Új eszközökről jut eszembe: Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomkritikus nagyapámat sokszor néztem, ahogy gépel, diktál. Ma kicsit dezsavű érzésem van, amikor az e-mailes leiratozónak vagy a mesterséges intelligenciának bemondom a szöveget.

– Ezeken az ingyenes technikákon kívül létezik olyan mesterséges intelligencia eszköz is, amely miközben mondják neki a szöveget, cikket készít belőle. Egy ilyen berendezés több százezer forintba kerül, és meg kell tanulni jól használni. A diktálás nagyfokú olvasottságot, érzelmi intelligenciát és koncentrációs képességet igényel, hogy agyban le tudja valaki követni a cikke gondolatmenetét-kinézetelét miközben egymás mellé teszi a mondatokat. A régi gépírónők tudnak mesélni arról, milyen volt Feri, Karcsi vagy Pisti diktálása, volt aki úgy mondta a szöveget, hogy szinte semmi utómunka nem maradt vele. Ha már itt tartunk, ma már nincsenek gépírónők, tördelő-nyomdászok őket nem sajnáljuk, csak az újságírót?

– Hogy lehet, hogy ezeket a fantasztikus eszközöket egyelőre még csak elvétve használják a médiában?

– Idő, míg ezek a technikák a mindennapokba leszivárognak, tanulni kell a használatukat, na meg a szokások is nehezen változnak. Mennyivel könnyebb szidni a sötétséget, mint meggyújtani egy gyertyát – hogy Konfuciusztól idézzek. Én egy Flytech eszközt használok, zseniális, elmegyek egy eseményre, leteszem és jól dolgozik. Azok az újságírók, akik nem hajlandók haladni a korral előbb-utóbb nyugdíjba mennek és megszűnik vagy töredékére csökken a médiának ez a része.

Az MI már most képes mesterséges adatok létrehozására

– Szükség lesz újságíróra a jövőben, ha egy eszköz is megírja helyettünk a cikket?

– Maga a mesterséges intelligencia nem tudatos lény, habár lehet vele beszélgetni, és interjút is képes az emberrel készíteni, de a múltból táplálkozik, nincsenek intuíciói, megérzései, nem lát előre – egyelőre még. A technológia régóta létezik, a nagy nyelvi rendszerek elterjedése miatt került most széles tömegek érdeklődésének a középpontjába, miután ma már nincs szükség szakértelemre ahhoz, hogy valaki kommunikálni tudjon vele. Az újságíró személyére jelenleg tehát egyelőre igenis szükség van, kell valaki, aki az eszközzel élni tud. Hogy két év múlva mi lesz, azt már nem tudom, az MI már most képes mesterséges adatok létrehozására, ami már az előrenyúlásnak az egyik első lépése, ezzel amúgy egy-két szakújságírón kívül nem sokan foglalkoznak a médiában.

– A Google kvantumszámítógépétől, amelyet most decemberben mutattak be mi várható a média területén?

– A kvantumszámítógépnél a gyorsaságról beszélhetünk: miközben az emberi agy gondolkodási sebessége 100 méter per szekundum, a számítógépé 300 ezer, a kvantum pedig még följebb lép azáltal, hogy párhuzamosan működtethető több szálon. Ahhoz képest, hogy az ember régen könyvtárba járt információkat szerezni, az internet megjelenése, a keresőmotorok is óriási előrelépést jelentettek, most újabb ugrás következik ezen a téren. Leegyszerűsíve mondom: az az újságíró, aki megkérdezi a technológiától, hogy mi a nihilizmus és leírja, az elveszti az állását, de aki már érti, hogy mi a nihilizmus, észreveszi, hogy hol téved az MI, és csak a számítógép gyorsaságát használja ki, inspirálódik, de beleviszi a cikkbe a saját ötleteit, jövőképét, az nyerni fog.

– Mekkora pusztítást végezhet az MI a hírgyártás területén?

– Nem az MI csinálja a pusztítást, hanem az ember a lustaságával, azzal, ha nem hajlandó tanulni. Az agy egy lusta húscafat, genetikailag úgy vagyunk kódolva, hogy ne kelljen sokat gondolkodnunk, mert rendkívül energiaigényes a folyamat. Amikor a televíziónál dolgoztam, megfigyelhettem, hogy azok a dolgozók, akik csak 35-ös és 16-os filmet vágtak, tegyük hozzá, hogy gyönyörűen egy idő után ellehetetlenültek. Akik megtanulták az elektronikus vágást, az új, felgyorsult technikák rendszereit, tovább tudtak menni. Kérdezem én, hogy itt a videómagnó csinálta a pusztítást vagy az ember, aki nem volt hajlandó tanulni? A tudás, a koncentráció mind olvasásból és szövegértésből származik. Tudományosan kimutatott tény, hogy azok az emberek élnek tovább, akik az agyukat tornáztatják – az MI nekik csak egy eszköz, ahogy egy toll volt régen a regényírónak.

– A közösségi médián keresztül a politikusok, a gazdasági élet szereplői direktben tudnak kommunikálni. Van szükség ezek után még az újságíró munkájára is a jövőben?

– Ezt peer to peer mediának hívják. Ha az újságíró képezi magát, és – ahogy beszéltünk róla –, közösséget épít, akkor van rá szükség. Megint egy példával próbálom érzékeltetni: az a nyomdász, aki megtanult informatikai nyelven, tovább élt, ahogy az a lovász is, aki megtanult autót vezetni. Az újságíró egy az értékláncban, aki állítólag a tudást és az igazságot képviseli, hát mutassa meg mit tud: kezdje el a közösségi médiát kezelni, képezze magát, járjon kommunikációs, marketing tréningekre. Tanulni bárki tud, a világ összes tudása ott van mára már az interneten. Ismerek egy marketinges hölgyet, aki másfél év alatt átképezte magát MI-szakértőnek, és mára Magyarország egyik legjobbjaként tartják számon. Sok jó példát látok a médiából is az átképzésre, Krizsó Szilvia, Bombera Krisztina és még sorolhatnám.

Kapcsolódó

Valós vagy a mesterséges intelligencia generálta – Ön felismeri-e a deepfake tartalmat?

Fotók és videófelvételek valódiságát kell megállapítani, ami bár első gondolatra egyszerűnek tűnhet, az egyre precízebb technológia könnyen becsaphatja az óvatlan megfigyelőt.

kiberbiztonság mesterséges intelligencia AI deepfake

– Hogyan látja a televíziós piac jövőjét, ahol kezdte a pályáját?

– Amerikában a Youtube a legnézettebb csatorna, ma a 35 év alattiak alig tévéznek, a hagyományos televíziók szezonálisan, egy-egy sportesemény vagy meghatározó híresemények – például az elnök beiktatása – kapcsán tudnak jelentősebb számú nézőt vonzani. Régen nem volt túl nagy választási lehetőség, ma már viszont ott vannak a videómegosztók, a streaming, a közösségi média – ezek egyenként lehet nem lennének képesek lenyakazni a televíziózást, de sok lúd disznót győz. A lineárisan működő televíziók pár év lemaradással elkezdték kiépíteni jelenlétüket a streaming piacon, de ez a terep nagyon más: a digitális tér egy vörös óceán, nem az van, hogy kevés ember beszél sokakhoz és mi vagyunk a királyok, nálunk a kontroll. Amikor én régen televízióztam ('81-től '98-ig) , 4 millióan is néztek egy-egy műsort, nem voltam képernyőn, de a nevem ki volt írva az adás végén és az egész országban ismertek. Ma már ha sikerül 300-800 ezer nézőt a képernyő elé ültetni, este a csatornánál pezsgőt bontanak. A fogyasztó a távirányítójával dönt, olyan ez egy kicsit, mint amikor magányosan a fülkében szavazunk. Hozzáteszem, hogy amikor régen a nézőt megkérdezték, hogy mit néz, a Discoveryt, a Spectrumot, a zenés csatornákat mondta mindenki, ehhez képest a mérések szerint este tízkor az emberek tömegesen átkapcsoltak a pornócsatornákra.

– Előre látta, hogy a digitális piac szakértőjévé kíván válni, amikor otthagyta a televíziót vagy így hozta az élet?

– Én 12 éves korom óta tévés szerettem volna lenni, és el is jutottam oda, közben pedig elvégeztem 1994-ben a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Amikor viszont 1996-ban megrendeztem az első konferenciát megéreztem valamit, ami nagyon tetszett: az emberekkel közvetlenül találkozhatok, közösséget építünk, bulizunk, az előadáson, ha jól beszélek, bent maradnak a nézők, ha nem, hátakat látok. Így 2000-re, nem kis részben a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál megrendezése miatti összeférhetetlenség okán is abbahagytam a televíziózást. A rendezvényszervezés és a digitális platformok többsége is olyan, hogy érteni kell a hatásgyakorláshoz, az egyének és a csoportok szintjén is, nem hivatalból, hatalmi pozícióból szólunk az emberekhez, hanem követőket szerzünk, ami nagyon más – folyamatosan tanulom én is, hajnalban 4.30-kor kelek, hogy legyen rá időm a munka mellett. A filmművészetin volt egy tanárom, aki azt mondta, hogy egy dologra nem lehet igazán felkészülni, és az a közönség fogadtatása.

El kell dönteni, hogy hosszú távon mire van szükségünk

– Ha most kellene kezdje a vállalkozást, könnyebb vagy nehezebb helyzetben lenne?

– Ha megvan valakinek a szenvedélye, a hatni akarása, majdhogynem mindegy, mikor fog bele. Tegyük fel, hogy nyugdíjba mennék, biztos, hogy valami olyan területre eveznék, ahol tudok közösséget építeni, hatni; ilyen például egy színházi- vagy filmklub működtetése. El kell dönteni, hogy hosszú távon mire van szükségünk, nekem például tízéves az autóm, nincs nyaralóm, de a saját házamban rendelkezem videó- és hangsúdióval, be tudok ülni a könyvtárszobámba, az átlagpolgárnál jobban élek.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki ne szürküljön bele a hétköznapokba, hanem a saját – ahogy fogalmazott – önazonos útját járhassa?

– Szenvedéllyel kell csinálni azt amit szeretünk, és fel kell vállalni, hogy sokan nem fognak szeretni, azért aki vagyok vagy amit csinálok. Az én olvasatomban ez egy teljesebb életet jelent, amihez némi szerencsére is szükség van. Nekem is voltak nehéz időszakaim, van diófám, ahova sirdogálni járok amikor valami nem sikerül: 2008-ban például 46 évesen a vagyonom 70 százalékát elvesztettem. Voltak nagy bukásaim, de utána újra felálltam és megtanultam a leckét. A siker kulcsa meglátásom szerint a tudás, a teljesítmény, a kapcsolódási képesség és az önreflexió.

– Hogyan látja az erdélyi magyar médiapiac helyzetét?

– Románia minden szempontból „jön fel”, fejlődik, így mindenképpen nagy perspektívát látok benne. Amikor még televízióztam, a határon túli szerkesztőségben voltam 1992-'97-ben, így rengeteg ottani kapcsolatom van, korábban a 89-es decemberi forradalom közvetítésében is szerepem volt, de a rálátásom inkább a múltat tükrözi. Olyan ember nincs, aki mindenhez ért, mostanában a magyar piachoz köt a munkám, ahhoz, hogy releváns gondolataim legyenek a témában, legalább 2-3 hétig intenzíven tanulmányoznom kellene a piacot – az újságokat, a televíziózást és a reklámokat. Egy biztos, a nemzetközi, a technológia fejlődésével összefüggő hatások alól a határon túli média sem tudja kivonni magát.