A körmön lévő fehér foltok komoly betegséget is jelezhetnek: erre figyeljen

Amennyiben az összes körmön megjelennek a foltok, akkor a szervezet minden bizonnyal túl kevés kalciumhoz vagy cinkhez jut, néha azonban a vashiányos vérszegénységet is jelezhetik a tünetek, írja a femcafe.hu portál.

Ha csupán vitamingiányról van szó, egyszerű a megoldás: több olyan ételt kell fogyasztani, amely cinket és kalciumot tartalmaz. A kalciumot legkönnyebben különböző tejtermékek fogyasztásával lehet pótolni, míg a cinkhiány leküzdéséhez érdemes megnövelni a tökmag-, osztriga-, baromfi- és vörös húsadagokat.

Fotó: Adobe Stock

 Az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálata azt mondja, a vashiányos vérszegénység jele is lehet a körmökön megjelenő fehér folt. Emellett allergiás reakció mellékhatásaként is jelentkezhet: ebben az esetben általában a körömre használt kozmetikumok okozzák a bajt, vagyis az alaplakk, körömlakk, védőlakk vagy éppen a körömlakklemosó.

A leukonychia – így hívják a körmökön megjelenő fehér foltokat orvosi szakszóval – azt is jelezheti, hogy gombás fertőzéssel küzd az ember. Ennek egyéb mellékhatásai is mutatkozhatnak, például elvékonyodó vagy túlzottan törékeny körmök. Ha a panaszok tartósak, érdmees felkeresni a háziorvost.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?