A vérvölgyi Süle Erika napjai sűrűn telnek. Délutáni pedagógusként dolgozik, lelkészfeleség, három felnőtt fiú édesanyja, és mindemellett a helyi gyerekekkel és a fiatalokkal foglalkozik: ha kell, karácsonyi műsorra, ha kell, falunapra készíti fel őket. Együtt néptáncol a gyerekekkel, részt vesz a közösségi élet szervezésében, de ideje nagy részében egy másik világba merül el: az apró gyöngyök, finom minták és türelmet igénylő alkotások világába.

Hobbinak indult, életformává vált

„Mindig vonzott a kézművesség, a kézzel készült dolgok minden formája, de a környezetemben senki nem foglalkozott ilyesmivel” – mesélte Erika. A gyöngyfűzés iránti szenvedélye lelkész férje egyik imaheti szolgálatán kezdődött, ahol Erika ajándékba kapott egy kis gyöngygallért. „Amikor megtudtam, hogy az asszonyok maguk készítették, elgondolkodtam: ha ők meg tudták csinálni, talán nekem is menne” – mondta. A gondolatot tettek követték, igaz, csak egy év elteltével. „A kezembe került egy folyóirat, benne egy gyöngygallér mintájával. Bár sosem láttam ilyet, valahogy azonnal értettem, ezért azt mondtam a férjemnek: most elmegyünk, megvesszük az első gyöngyöket, és kipróbálom. Így indult az egész” – idézte fel a kezdeteket. Ez tizenöt éve történt, és azóta a gyöngyfűzés a hobbiból életformává vált számára. „Hobbinak indult, aztán kinőtte magát. Most már nem tudnám abbahagyni. Megfertőzött ez a dolog, és valószínűleg nem is gyógyulok ki belőle” – mondta mosolyogva.

Számtalan szakmai elismerést kapott

Erika autodidakta módon tanulta a gyöngyfűzést. Táborokba, tanfolyamokra nem járt, minden tudását könyvekből, videókból, aprólékos gyakorlással szerezte meg. „Videókból, könyvekből tanultam, és sok bontás árán. Fűztem, bontottam, újrakezdtem. Mindig tanulok valami újat, mindig van egy új technika, amit ki akarok próbálni” – mesélte. A családja mellette áll, a legnagyobb támogatója a férje és a fiai. „Rengeteg időt vesz igénybe ez a munka, ezért otthon sok mindent át kellett vállalniuk, másképp nem menne” – tette hozzá. A gyöngyfűzés órákat, gyakran egész délutánokat vagy fél éjszakákat vesz igénybe, és a precizitás, a türelem és a koncentráció elengedhetetlen.

A népi ékszerek állnak hozzá a legközelebb, de készít divatékszereket és alkalmi darabokat is, sőt, versenyekre szánt műveket is alkot. Erika elmondta, hogy mióta Erdélyben is lehetőség nyílt részt venni a Hagyományok Háza által szervezett Népi Iparművészeti minősítőn, rendszeresen pályázik. „Nagyon jó alkalom arra, hogy szakemberek véleményezzék és kategorizálják a munkákat, és szerencsére sok elismerést kapok” – mondta. Kiemelkedő eredményei között említi a Piatra Neamț-on évente megrendezett, egyhetes művészeti hetet, ahová többször is visszahívták alkotásait bemutatni. „Számomra ezek a legfontosabb visszajelzések, mert ott szakértő szemek nézik és értékelik a munkát. Ott tényleg a minőség számít” – mondta, hozzátéve, munkái eljutottak Kanadába, Franciaországba és Ausztráliába is.

Ékszereket készít, de zakókat, mellényeket is díszített már

Az inspiráció sokféle forrásból érkezik. Egy séta során meglátott kőből, a tengerpartról hozott kagylóból vagy éppen a lelkiállapotából merít. „Minden darabban egy kicsit benne vagyok” – vallja. Az ékszerek tervezése változatos folyamat: van, hogy meglévő mintákból indul, de gyakran szabadon, improvizálva dolgozik. Az elkészült darabok a népi motívumok gazdag világát ötvözik a modern használhatósággal. Az elkészítési idő változó. Egy egyszerű fülbevaló akár egy óra alatt elkészülhet, míg egy összetett gyöngygallér 40–80 órát is igénybe vehet. Erika a cseh Preciosa gyöngyöket részesíti előnyben, mert ezek tartják legjobban a formát és a színt. „Az alapanyag minősége mindent meghatároz, és a legnagyobb kihívás megtalálni azt a közönséget, aki a minőséget is értékeli, és hajlandó megfizetni” – mondja. Népi ékszerei teljesen fémmentesek, a többinél ez nem mindig megoldható. Számára a népi ékszer az örök szerelem, és a színekkel, a formákkal nagyon jól tud játszani. Több zakót díszített már a megrendelők kérésére. Egyik alkalommal megkérdezték tőle, készítene-e zakóra szélmintát vagy kis gyöngyhímzést. Bár ilyennel addig nem foglalkozott, a felkérés duplán kihívást jelentett, hozzátéve, a gyöngyhímzéshez általában lehet rajzolni egy kisebb mintát vagy egy elnagyolt vázlatot, de a bársony kabáton szabad kézzel kellett dolgoznia. Ügyelnie kellett a szimmetriára, hogy a két oldal egyenlően ki legyen varrva, és amikor megszületett az elképzelés, nekilátott. „Azt mondtam, igenis megcsinálom, és így született meg a zakó” – emlékszik vissza. Erika számtalan egyedi, személyre szabott darabokat is készít. Volt, aki különböző gyöngygallérokat vagy virágos ékszereket kért, de előfordult, hogy egy bársony mellényt rendelt, melyre egy körülbelül 7-8 centis szélmintát szeretett volna ráhímeztetni, az elejétől a hátuljáig, hogy a virágminta tökéletesen körbefogja a mellényt. Egy éve azzal keresték meg, hogy vegyen részt egy lóékszer-bemutatón. A kihívás adva volt, hiszen lószerszámdíszt kellett készítenie, az állat fejére, homlokára, nyakára. Nem sokat gondolkodott, azonnal igent mondott a felkérésre. Ritkán saját magának is készít darabokat, melyekhez ragaszkodik, sőt kedvencei is vannak, például egy koktélruhához illő fülbevaló és karkötő, amit a ruha mintájához készített.

Nemrég a Varrd magad a viseletedet! projekten dolgozott együtt a helyi asszonyokkal, és két-három délutánt azzal töltöttek, hogy mindenki elkészítette a saját kis kalárisát, ami egy több soros gyöngynyaklánc, melyet hátul szalaggal vagy anyaggal megkötve viselnek, és amit leginkább a néptáncosok hordanak. „Valamikor ennek külön hagyománya volt: a színe is változó, Krasznán például mindenki csak feketét viselt, függetlenül attól, hogy fiatal volt vagy idős. Ma már inkább a ruhához illesztik, hogy kiemelje azt” – magyarázta Erika. Régen a kaláris sorainak száma a lány anyagi helyzetéről, koráról vagy státuszáról árulkodott: minél több gyöngysor volt az illető nyakában, annál gazdagabbnak számított. A gyöngy típusa a vagyoni helyzetet jelezte, hiszen aki nem engedhette meg magának a drágább üveg- vagy díszgyöngyöt, annak apróbb gyöngyből vagy kevesebb sorból állt a kalárisa.

Vásárokon és online értékesíti alkotásait

Erika rendszeresen jár vásárokra, ahol a kereslet mindig a közönségtől függ. „Volt olyan vásárom, hogy a népi ékszerek egyáltalán nem keltek el, és volt, amikor szinte csak azok fogytak” – meséli, majd hozzáteszi, mindig az adott vásárlói közönség ízlése és érdeklődése határozza meg, mely darabok a legnépszerűbbek. Mindig születnek érdekes történetek és különleges élmények is a vásárokon. „Egyszer valaki a tükrömet akarta megvenni, és a világért sem akarta megérteni, hogy az nem eladó, csupán egy kellék, amiben a vásárlók megnézhetik magukat” – mesélte Erika nevetve.

A gyöngyfűzés életének részévé vált

A gyöngyfűzés számára nemcsak alkotás, hanem lelki feltöltődés is. „Úgy szoktam mondani, hogy a gubancos idegeimet jól kifésüli. Kikapcsol, megnyugtat, amikor fűzök, nem látok és nem hallok mást. A mindennapjaim szerves része lett” – meséli. Számos apró, vicces vagy különleges történet fűződik munkáihoz, például a fia javaslatára a pandémia idején vécépapír-guriga formájú fülbevalót készített. Tudását a fiatalokkal is szívesen megosztja: táborokban, néptánc- és népművészeti foglalkozásokon gyöngyfűzést tanít. „Bár oda főként táncolni járnak, de vannak, akik leülnek, és kipróbálják a gyöngyfűzést is. Egy különleges és megható eset volt, amikor egy 12. osztályos fiú minden délután velem gyöngyfűzött, majd az általa készített nyakláncot a barátnőjének ajándékozta” – emlékszik vissza.

„Sokan úgy képzelik, hogy minden gyöngyszemet kézbe veszek, és a másik kezemmel fűzöm át, de valójában a gyöngy az asztalon van, én csak a tűt fogom, és ahogy hozzáérek a széléhez, rutinszerűen fordul a helyére. Egyszer egy bemutatón valaki megkérdezte, hogy mágneses-e. Nos, a tű lehet – mondta mosolyogva, de az üveggyöngy nem. Idővel a fűzés folyamata kialakul, és meglepően gyorsan megy. Nem látom mindig a gyöngy apró lyukát, de a tapintás és a rutin segít, hogy a gyöngy pontosan a tűre csússzon” – magyarázta Erika, hozzátéve, van még mit tanulnia, hiszen vannak olyan eljárások, technikák, melyeket még nem sajátított el, de szívesen megtanulná. „Például a gyöngyszövés, az hasonló az anyag szövéséhez, fel kell engedni a szálakat, és bár maga a technika megy, de a végeknél, az eldolgozásnál, még nem jártas, mert ott sokat ragasztanak, én pedig inkább az elfűzött, rendesen eldolgozott szálvégeket szeretem. Van egy másik technika is, ami nem annyira fűzés, az a gyönggyel való horgolás, azt sem gyakorlom még jól” – mesélte Erika.

Elmondása szerint az ékszerkészítés mára teljesen a mindennapi életének részévé vált. Még nyaralni sem megy gyöngyök nélkül, hogy „mindig legyen mihez nyúlni és fűzni, így nincs az a közeg, helyzet, hogy ne tudnék fűzni” – vallja. A munkája közben persze előfordulnak vicces helyzetek is. „Volt egy sürgős rendelés, és utólag derült ki, hogy két darabbal többre lenne szükség. Anyukám itt volt, segíteni akart, de számára ugyanabból az árnyalatból egyforma volt a fényes és a fénytelen gyöngy, ezért összetöltögette őket. De megtörtént, hogy leesett a doboz, és a gyöngyök szanaszét gurultak, aztán volt mit szedegetni” – mesélte.

Erika tevékenysége bizonyíték arra, hogy a hagyomány és a modern világ kéz a kézben járhat. A gyöngyfűzés számára nem csupán alkotás, hanem életforma, közösségi élmény és lelki feltöltődés, amely az apró gyöngyök világán keresztül köt össze embereket és generációkat.