Huszonöt éve költözött be a tévénézők nappalijába, azóta láthatjuk őt különböző műsorok háziasszonyaként vagy vendégeként. Az utóbbi időben könyveiben mondja el, mi érdekli őt igazán. Jakupcsek Gabriella nemrégiben Szatmárnémetibe látogatott, hogy támogassa a Szatmár Megyei Nőszervezet méhnyakrák elleni mozgalmát. Interjúnk az előadás után készült.

Hogyan kapcsolódik ehhez a rendezvényhez?

Védnöknek kértek fel a méhnyakrák elleni kampánnyal kapcsolatban és szívesen vállaltam.

A második könyvének címe: És te hogy vagy? Adódik a kérdés: hogy van?

Köszönöm szépen, szerintem az előadásból is kiderült, nagyon kreatív periódusa van az életemnek, úgyhogy jól.

Élni merni kell az előadása címe. Miért ezt választotta?

Valami olyasmit szerettem volna, amit mind a két könyv érint, és amiről úgy gondolom, továbbgondolandó.

A cím azt sugallja, hogy sokan nem mernek élni.

Igen, sokan megússzák az életüket. Egész pontosan, valahogy próbálnak mindenből kihátrálni, félnek a nagy érzelmektől, a nagy döntésektől, csak semmi nagy ne legyen. Közben pedig nem történik velük semmi. Ez egy szörnyű felismerés lehet az élet végén.

Hogyan ne ússzuk meg az életünket?

Figyelnünk kell, mi az, ami tetszik és mi az, ami nem tetszik az életünkben. Nem szabad, nem lehet félelemből élni.

Ezek erős gondolatok.

Igen, mégis így van, mindig mindentől félünk.

Divatos fogalom manapság a komfortzóna. Ki kell lépjünk ebből?

Szerintem sokszor jobb kilépni, mint benne maradni valamiben, amit nem szeretünk. Ennél az is jobb, hogy kilépek a komfortzónámból és adok egy esélyt annak, hogy jobb legyen. Többnyire az ismeretlentől félünk, nem a változástól. Attól félünk, hogy nem tudjuk, mivé fogunk változni.

Említette, hogy nagyon sok szerepben élünk. Hogyan lehet eligazodni ezekben?

Egy életben sok szerepet el lehet játszani, nem kell feltétlenül beleragadni azokba. Inkább az a baj, ha valaki olyan szerepet akar eljátszani, amire nem alkalmas.

Legyünk tudatosak a választásainkban?

Figyeljük magunkat, hogy hol tartunk, akkor jönni fog a megoldás. Ha nem kifelé figyelünk, hanem befelé, akkor előbb-utóbb csak megérzi az ember, hogy ő kicsoda.

Arról ír a könyveiben, hogy felelősek vagyunk a jövő nemzedékéért.

Igen, én ezt nagyon szeretném tudatosítani. Felelősségünk van abban, hogy hol tart az ország, hol tart a kultúránk. Ezt mi csináljuk, hiszen mi neveljük a gyerekeinket. Benne van a kezünk munkája.

A második könyvében említi a nők elleni zaklatásokat.

Ezt még azelőtt írtam, hogy kirobbant volna a botrány, hiszen a könyvet előbb adtam le. Úgy éreztem, hogy most jutottunk el abba a korba, amikor a gyerekemmel is kell erről beszélni. Arról, hogy tulajdonképpen mindegyikünkkel megtörténik valamilyen módon. Nem arról beszéltem, amiről a bulvársajtó pillanatnyilag szól, ami egyébként nem ugyanaz, amiről Amerikában szól, nagyon nagy különbség van közöttük. Ami végképp félreviszi az ügyet, az az, hogy a civil ember számára ez olyan, mintha ez a tévé, a média és a film különleges világában fordulna csak elő. Pedig egyáltalán nem erről van szó, csak valahogy nincs ebben sem normális párbeszéd.

Hogyan lehetne eljuttatni az emberekhez, hogy ez velünk is megtörténhet?  

Úgy, hogy beszélni kéne róla, de nem beszél róla senki.

Ez az egyik olyan téma, ami nincs a médiában?

Ez egyáltalán nincs a médiában. Szerintem nagyon sok minden nincs, amit a politika úgy irányít, hogy ne legyen, pedig az életben van. Próbálunk minden olyan műsortípust elkerülni, ami mélységeiben is érintene egy-egy témát. Egyperces hírek vannak, nincs másik fél, nincs vitakultúránk, és ami kínos, arról úgy teszünk, mintha nem lenne. Elhallgatjuk.

Mi az, ami most érdekli?

Továbbra is az foglalkoztat, hogy hányféle életet élünk egy élet alatt. Valószínűleg ezt fogom folytatni a további köteteimben. Nekünk, nőknek nagyon jó dolgunk van, mert nagyon sok mindent kipróbálhatunk, a férfiaknak nincs ilyen jó dolguk.

Egy korábbi interjúban elhangzott, hogy ha azt hallja, valami kötelező, kifordul a konyhából. Az élete többi területére is érvényes ez?

Az ember valahogy jobban szereti, ha javasolnak neki, minthogy előírják. Miközben persze nincs olyan világ, ahol nincsenek szabályok. Csak nem mindegy a hangnem, hogy az embert hogyan akarják rávenni, hogy csináljon valamit.

 Címlapfotó: facebook.com/jakupcsek