Kiválóan helytálltak a kolozsvári diákok a kanadai esettanulmány-versenyen

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének hallgatói kiválóan helytálltak a Kanadában megszervezett John Molson Undergraduate Case Competition (JMUCC) nemzetközi esettanulmány-versenyen, és elnyerték a versenyt megelőző esszépályázat 3 500 dolláros díját.

Szász Levente egyetemi docens, dékánhelyettes, a Gazdasági Tanácsadó Klub vezetője korábban lapunknak elmondta, tíz éve dolgoznak azon, hogy kijussanak a montreáli döntőbe, a világ legrangosabb esettanulmány-versenyére. A beválogatott 24 egyetemi csapat február 18–24. között mérte össze tudását. Arról, hogy hogyan készültek a kolozsvári diákok a döntőre, itt olvashat részletesen.

A versenyre minden évben csak azok az egyetemek kaphatnak meghívást, amelyek az előző években kiemelkedő eredményeket értek el nemzetközi esettanulmány-versenyeken, a BBTE-s diákok pedig a korábbi években eredményesen szerepeltek többek között a Harvard Egyetemen, Londonban, Pisában vagy a norvégiai Bergenben.

A montreali versenyre beválogatott 24 csapat többsége kanadai és az egyesült államokbeli egyetemekről érkezett, mellettük 4 ázsiai, 2 ausztráliai és 6 európai diákcsapat vett részt a megmérettetésen. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem 4 tagú csapatát Éltes Rita (menedzsment, 3. év, Sepsiszentgyörgy), Kelemen Kincső (gazdasági informatika, 2. év, Székelyudvarhely), Deák Péter (gazdasági informatika, 3. év, Székelyudvarhely) és Szabó Norbert (pénzügy és bank, 3. év, Sepsiszentgyörgy) alkották, akik egyben a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégium tagjai is. A diákok felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel és drd. Rácz Béla-Gergely voltak.

Az egy hetes verseny három darab 3 órás esetmegoldó fordulóból, valamint egy 24 órás esettanulmány-oldásból állt. A 3 órás eseteknél a csapat számára 3 óra állt rendelkezésre, hogy egy vállalat problémájára megoldást találjon, amit azonnal követett egy 15–20 perces bemutató, valamint a zsűri kérdései. A BBTE diákjainak először egy szoftvercsomag eladására kellett stratégiát kidolgozniuk, ezt követte egy tanácsadó cég humánerőforrásának motiválását célzó eset, majd a harmadik körben egy koncentrálást segítő fülhallgató értékesítésének stratégiája következett.

A 3 órás eseteknél a csapatok egymás ellen versenyeztek, minden körben egy csapatot egy másikkal társítottak és a két csapat között elosztottak 15 pontot. A harmadik esetnél a BBTE-s csapatnak sikerült megnyernie a párbajt a kanadai Alberta Egyetem csapata ellen. A 24 órás esetnél a Walmart Canada üzletlánc számára kellett egy értékesítési stratégiát kidolgozniuk. A világ vezető egyetemeinek csapatával együtt versenyző BBTE-s diákok tisztességgel helytálltak az erős mezőnyben, a döntőbejutás azonban nem sikerült.

A verseny nagydöntőjének végeredménye:

  • I. hely: Chulalongkorn University, Bangkok, Thaiföld
  • II. hely: Queensland University Of Technology, Brisbane, Ausztrália
  • III. hely: University Of South Carolina, Columbia, Amerikai Egyesült Államok

A kolozsvári csapat bejutása a John Molson Undergraduate Case Competition-re egy kiváló lehetőséget jelentett arra, hogy a diákok megismerjék a világ élvonalát képviselő egyetemek csapatainak munkáját és teljesítményét, valamint hogy felmérjék szaktudásukat és előadói képességeiket a nemzetközi mezőnyben – áll a BBTE kommunikációs irodájának közleményében.

Kapcsolódók

Kimaradt?