Ezért nem ajánljuk a Facebook gyerekeknek szánt csevegőjét

Mostantól elérhetővé vált a Facebook gyerekeknek szánt csevegőalkalmazása az Androidon is.

A Messenger Kids itt tölthető le, de nem kifejezetten ajánljuk. Az ok egyszerű: bár a Facebook odafigyelt arra, hogy vigyázzanak a gyerekekre, kiderült például, hogy a bevont szakembereket részben éppen ők finanszírozták. Ez nem jelenti szükségszerűen, hogy a szakemberek a Facebooknak kedvező eredményekkel álltak elő, de mindenképpen óvatosságra int.

Mielőtt ennek a részleteiről számolnánk be, vegyük górcső alá, mit kínál az alkalmazás. A szülők számára lehetővé teszi, hogy figyeljék, kikkel tartja a kapcsolatot a gyerekük, a regisztráció is független a Facebooktól mint közösségi oldaltól (ott ugyanis hivatalosan a 13 év az alsó korhatár).

A hat éves gyerekektől az idősebbekig szánt alkalmazás fejlesztése során a Facebook kihangsúlyozta, hogy szakértőkkel dolgoztak együtt. Kiderült azonban, hogy a szakértők kaptak anyagi támogatást éppen a közösségi oldaltól, ráadásul olyanok, akik kifejezetten közismert nevei a szakterületnek, informálva sem voltak a 18 hónapos fejlesztési periódus alatt. Ilyen például a Common Sense Media és a Campaig for a Commercial Free Childhood.

Az utóbbi civil szervezet elnöke, Josh Golin közel száz szakember bevonásával dolgozik azon, hogy a Facebooknál elérjék az applikáció visszavonását, az előbbi pedig 55 ezer amerikai állami  iskolában népszerűsítette azokat a megállapításokat, amelyek szerint vélhetően kapcsolat van a túlzott közösségi oldal-használat és a depresszió között.

Kapcsolódók

Kimaradt?