Ekkor zuhanhat a Földre a kínai űrállomás

Európai űrszakértők becslései szerint heteken belül a Földnek csapódnak az egyre alacsonyabb pályán, irányíthatatlanul keringő Tienkung-1 kínai űrlabor részei.

"Úgy számoljuk, hogy valamikor március közepe és április közepe között lépnek be a Föld légkörébe" – mondta Holger Krag, az Európai Űrügynökség (ESA) munkatársa hétfőn Darmstadtban. Hozzátette: annak valószínűsége, hogy történik valami a Földön, nagyon, nagyon kicsi.

Óriási az a terület, amelyen beléphet a légkörbe a 8,5 tonnás "mennyei palota" törmeléke: a szakértő szerint a Földet az északi 43 szélességi körtől a déli 43 szélességi körig befogó övezetről van szó, tehát mindegyik kontinenst és óceánt érintheti. "A valószínűség ezen a területen belül szinte mindenütt ugyanakkora, csak az északi és déli pereme van kicsit nagyobb veszélyben" – magyarázta Krag. Mivel az a nagy régió ilyen sok vizet és pusztaságot magába foglal, kérdéses, megtalálják-e egyáltalán zuhanás után a darabokat, amelyek ráadásul nem egy adott területre érkeznek, hanem 1000-1200 kilométeren szétszóródva. Hogy pontosan hova zuhanhatnak a Földön az űreszköz darabjai, arról néhány hónapja egy szakértő egy térképet is készített, itt nézheti meg.

Krag szerint a labor mintegy 1,5-3,5 tonnányi része túléli a légkörbe lépést, bár nem egy darabban. Nem lehet megmondani, pontosan mikor érkeznek a Földre a Tienkung-1 darabjai, mivel az űrlabor naponta 16-szor kerüli meg a Földet. Még a légkörbe lépése előtt tíz nappal is plusz-mínusz kétnapos eltérés lehet a meghatározásban.

Kína 2011 szeptemberében bocsátotta fel első űrlaboratóriumát, a Tienkung-1-et az űrbe, ahol az évek során hat kapcsolódási manővert hajtott végre a kínai Sencsou-űrhajókkal. 2016 óta már a Tiankung-1 utódja is a Föld körül kering. Az új kínai űrlaborban az ott dolgozó két asztronauta hosszabb időt tölthet, mint a korábbi modellben. A Tiankung-2-nek nagyobb a tárolókapacitása és ez az első, amely újratankolható.

Kína 2003-ban a világ harmadik országaként bocsátott önerőből embert az űrbe, s azóta is igen gyors ütemben fejleszti űrprogramját.

Kapcsolódók

Kimaradt?