Felszállt a világ legnagyobb kétéltű repülője

Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb kétéltű repülőgépét Kínában - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. Az AG600 típusú repülőgép 37 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 38,8 méter.

A kínai állami média vasárnap élőben közvetítette a nyolc év fejlesztés után először az egekbe magasodó kétéltű repülőt kísérleti repülését. A kétéltű a dél-kínai Kanton tartomány Csuhaj repülőteréről szállt fel, majd egy óra repülés után vissza is tért.

Az AG600-at elsősorban tengeri mentőműveletekhez és erdőtüzek oltásához tervezték - közölte a kínai média. A dpa német hírügynökség szerint a kétéltűt vélhetően a Dél-kínai-tengeren is bevetik majd, ahol Hszi Csin-ping elnöksége alatt Kína folyamatosan terjeszkedik. A 2012-ben hatalomra került kínai államfő hatalmas kampányt indított a hadsereg fejlesztésére.

A dpa összefüggést lát az AG600-as debütálása és aközött, hogy Kína mennyi pénzt és energiát fektet katonai erejének növelésébe. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a világ legnagyobb hadereje, mintegy 2 millió aktív szolgálatot teljesítő katonával. Ugyanakkor a technológia terén le van maradva az Egyesült Államokhoz, s egyes megfigyelők szerint a szomszédos Oroszországéhoz képest is.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?