Saját űrprogramot indít az egyik legszegényebb ország

Etiópia, a világ egyik legszegényebb országa a napokban jelentette be, hogy saját űrprogramot indít.

A hírről beszámoló brit média kissé epésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a kelet-afrikai államban – amelyet a brit kormány évente 300 millió fonttal támogat – talán ennél hasznosabb célra is költhetnék a forrásokat – írja a Népszabadság.

A lényeg azonban az, hogy az afrikai ország öt éven belül saját telekommunikációs műholdat szeretne működtetni. Az űrprogram első elemeként 1,9 millió fontból egy obszervatórium épül a főváros közelében. Amint ez elkészül, hozzákezdenek egy másik megépítéséhez a monolitikus kőemlékeiről híres Lalibela közelében.

A Daily Mail leírja, Solomon Belay, az obszervatórium igazgatója – aki a kormánynál lobbizott a programért – szerint a szegénység nem szabhat határt a projektnek, egy országnak szüksége van a mérnöki és tudományos fejlődésre ahhoz, hogy a mezőgazdaságról az iparra térjen át.

A brit Nemzetközi Fejlesztési Minisztérium kihangsúlyozta, az országuk által nyújtott segélyből egyetlen penny sem megy az űrprogramra.

Kimaradt?