Elveszett az egyetlen létező fémes hidrogénminta

Nemrégen robbant a hír, hogy a Harvard Egyetem kutatói fémes hidrogént állítottak elő. Most elveszítették az egyetlen példányt.

Ilyen anyag akkor keletkezik, amikor a hidrogént kellően magas nyomás éri, és emiatt halmazállapot-változáson megy át. A fémes hidrogén lehet szilárd halmazállapotú, ekkor az atommagok (vagyis a protonok) rácsokba rendeződnek, lehet folyékony halmazállapotú is, akkor azonban a rácsba rendeződés nem következik be.

Egyes elméletek szerint a különleges tulajdonságú anyag nagy mennyiségben van jelen a Jupiter, a Szaturnusz és néhány közelmúltban felfedezett exobolygó gravitáció által összenyomott belsejében.

Mivel különleges szupravezetőként működne, a várakozások szerint az anyag forradalmasította volna az elektromos eszközök fejlesztését, sőt, még újfajta rakéta-hajtóanyagot is elő tudtak volna állítani a segítségével.

Tulajdonságainak tanulmányozása közben a kutatók a parányi mintát két gyémánt között, gigászi nyomáson és abszolút nulla fokhoz közeli hőmérsékleten tartották. Amikor a lézeres vizsgálat következett, megtörtént a baj, az egyik gyémánt összetört, csupán finom por maradt utána. Hogy mi lett a fémes hidrogén sorsa, nem tudni, csak annyi biztos, hogy nincs meg – írja az Origo.

Kimaradt?