Tizenéves Anonymus-hackert vettek őrizetbe

Őrizetbe vettek kedden Dél-Koreában egy 16 éves középiskolást amiatt, hogy feltört több ezer hazai és külföldi internetes oldalt – közölte a rendőrség. A fiatal hacker az Anonymous nemzetközi hactivista csoport követője volt, részt vett a szervezetnek azon a hackerakciójában is, amelynek a hongkongi demokratikus mozgalom támogatása volt a célja.

Tavaly és idén április közt összesen 3847 weboldalt tört fel, amelyeket 87 országban jegyeztek be. Dél-Koreában 141 kisebb és közepes vállalkozás internetes oldalába nyúlt bele, de a rendőrség szerint a feltört internetes felületek száma ennél is nagyobb lehet, mivel a fiatal bevallotta, hogy három évvel ezelőtt kezdett a hackerkedéssel foglalkozni.

A vádlott nem tulajdonított el illetéktelenül információkat, tetteivel inkább a figyelmet akarta felhívni magára – erre utal az is, hogy minden weboldalon ott hagyott egy üzenetet, hogy feltörte azt. Még a Twitter és a Facebook közösségi oldalakon is közzétette az általa feltört weboldalak listáját.

A diák egyrészt az iskolai foglalkozások alapján tanulta ki a hackerséget, másrészt a Google keresővel talált programokat hívta segítségül a bűntények elkövetéséhez. Családja nem tudott arról, hogy a kamasz három éven át mivel foglakozott, ő pedig azt mondta a rendőrségnek, fogalma se volt róla, hogy amit tesz, az bűncselekmény.

Ügyében a rendőrség vádemelést kezdeményezett.

Kapcsolódók

Kimaradt?