Gyűrűvé hullhat szét a Mars egyik holdja

Néhány millió éven belül széthullhat és gyűrűt képezhet a Mars köré a vörös bolygó egyik holdja.

Benjamin Black és Tushar Mittal, a berkeley-i Kaliforniai Egyetem kutatói a Nature Geoscience című szaklapban mutatták be kutatási eredményeiket. A szakértők szerint a Mars Phobos nevű holdja 20-40 millió éven belül olyan közel kerül a bolygóhoz, hogy széthullik, a törmelék várhatóan gyűrűvé áll össze, amely legalább egymillió, de akár százmillió évig is fennmaradhat.

A Marsnak két kis holdja van, a Phobos és a Deimos, amelyek viszonylag közel keringenek hozzá. Mindkettő szabálytalan formájú, átmérőjük kevesebb mint 30 kilométer. A nagyobbik, a Phobos mindössze hatezer kilométeres távolságban kering a Mars körül és enyhén spirál alakú pályáján folyamatosan közelít hozzá. Összehasonlításképpen: a Föld Holdjának átmérője 3500 kilométeres és 400 ezer kilométer távolságban kering a bolygó körül.

A Phobos spirális pályája miatt vagy nekiütközik a Marsnak, vagy a bolygó közelében az árapályerők hatására még a keringési pályáján széthullik.Hogy melyik sors vár rá, az a hold összetételétől függ. A kutatók a megfigyelési adatok és geotechnikai modellek alapján következtettek a Phobos szilárdságára.

A mérések szerint a kísérőhold nem elég stabil, ezért várhatóan 20-40 millió éven belül széthullik, amikor olyan közel kerül a Marshoz, hogy annak gravitációs ereje a hold hozzá közelebb lévő részén lényegesen erősebb hatással lesz, mint a kissé távolabb lévő oldalán. Ezt a különbséget a Phobos nem bírja ki és széthullik. "Így semmisülhettek meg naprendszerünkben a bolygók befelé vándorló holdjai is a régi időkben" - írják a szakértők.

Kapcsolódók

Kimaradt?