Ausztrál kutatóknak elsőként sikerült előállítaniuk a koronavírust

Ausztrál kutatóknak elsőként sikerült laboratóriumi körülmények között előállítaniuk az új típusú koronavírust Kínán kívül – írja a BBC hírportálja.

Az ausztrál szakemberek meg fogják osztani eredményeiket az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) annak reményében, hogy ez segíthet a fertőzöttek diagnosztizálásában és kezelésében. Kínai kutatók korábban ugyancsak előállították a vírust és megosztották kollégáikkal annak genomszekvenciáját, de magát a vírust nem.

A melbourne-i Peter Doherty Intézet kutatói egy speciális laboratóriumban állították elő a vírus egy másolatát egy fertőzött pácienstől származó mintából, amely múlt pénteken érkezett az intézménybe.

„Már évekkel ezelőtt felkészültünk egy ilyen esetre és ezért tudtunk ilyen gyorsan reagálni" – mondta Mike Catton, az intézet munkatársa. Az orvosok szerint a másolat kontrollként szolgálhat a teszteknél és „gyökeres változást hozhat a kórmeghatározásban", például olyan korai diagnózis formájában, amely még a tünetek jelentkezése előtt képes lenne kimutatni a vírust.

A kínai hatóságok szerint a koronavírus – az influenzához hasonlóan – a lappangási időszakban is képes terjedni. A WHO szerint ugyanakkor egyelőre nem tudni biztosan, hogy valóban fennáll-e a fertőzés kockázata a tünetek jelentkezése előtt.

„Egy ellenanyag-vizsgálat lehetővé teszi számunkra, hogy visszamenőleg teszteljük le a gyanús eseteket, aminek nyomán jóval pontosabb képet kapunk arról, hogy mennyire elterjedt a vírus, következésképpen arról is, hogy mekkora a valós halálozási arány" – magyarázta Catton.

A WHO szerint a koronavírus lappangási ideje 2-10 nap lehet.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában mostanra 132-re emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma. A bizonyítottan koronavírussal fertőzöttek száma már csaknem hatezer. Legalább 47 megerősített esetet jelentettek 16 országból, köztük Thaiföldről, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Haláleset még nem történt Kínán kívül.

Kapcsolódók

Kimaradt?