Kiderült: rendszeres szexszel késleltethető a menopauza

Az aktív szexuális élet és a menopauza indulásának ideje között találtak összefüggést a University College London kutatói, akik közel 3000 nő szexuális aktivitását vizsgálták két éven keresztül – írja a Hvg az Independent cikkére hivatkozva.

A Royal Society Open Science-ben megjelent tanulmány amerikai nők 1996-1997-es egészségügyi adatait elemezte. A vizsgált időszak elején még egyik nő sem lépett be a változó korba, az átlag életkor pedig 45 év volt.

A kutatások szerint a rendszeresen szexuális életet élő nőknek 28 százalékkal több esélyük van elkerülni a korai klimaxot, mint a ritkábban szexelőknek. A rendszeres ebben az esetben legalább heti egy alkalmat jelent, de ezen belül mindegy, hogy a szexuális esemény közösülés, orális szex vagy önkielégítés.

A fenti érték 19 százalékra csökken az olyan nők esetében, akik legalább minden hónapban szexelnek.

A kutatócsoport a közel 3000 nő szexuális aktivitását vizsgálva arra következtetett, hogy ha elmaradnak a szexuális élet testi jelei, akkor a szervezet egyszerűen átcsoportosítja az erőforrásait máshová.

Az ovuláció (azaz a peteérés), amikor az érett pete kilökődik a petefészekből, a szervezet számára egy „költséges” folyamat, de fajfenntartási szempontból megéri. Ha viszont nincs esély a megtermékenyülésre, akkor a szervezet ezt az energiát hatékonyabban is fel tudja használni máshol.

Megan Arnot, a tanulmány egyik szerzője szerint a szervezet a lehető legjobban akarja befektetni a rendelkezésére álló energiát, például úgy, hogy a termékenység helyett aktívan tartja a nőt, hogy az gondoskodni tudjon a potenciális unokákról. A kutatási eredmények a “nagymama hipotézist” erősítik, amely szerint az emberi nők azért élnek sokáig a termékeny életszakaszuk után, mert a nagymamák segítenek az utódok gondozásában.

A mostani kutatás szerint a szervezet gondoskodik arról, hogy a potenciálisan még vagy újra anyává váló nők ne kerüljenek reprodukciós konfliktusba az idősebb generációk nőtagjaival. Utóbbiak pedig így aktívan segíthetik az unokáik túlélését.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?