Ismerkedni csak személyesen lehetett, hiszen nem állt a fiatalok rendelkezésére a virtuális tér, ahol egymáshoz közeledhetnek, a szürke hétköznapokat és a „vállra nehezedő ólomidőt” pedig sokan bódító szerekkel színesítették. Tóth Eszter Zsófia történész, a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa magyarországi vonatkozásban mesélt a rendszerváltás előtti korszak lázadásairól, párkeresési szokásairól a Szex és drog a szocialista időszakban című előadásán, Kolozsváron.

Mivel nem volt adott a virtuális tér, a fiatalok a hetvenes-nyolcvanas években az ifjúsági magazinok partnerkereső rovatában ismerkedhettek egymással Magyarországon – a levelezős felület lehetővé tette a nagy szerelmek kialakítását. „A szocialista erkölcs a katolikus erkölcsben gyökerezett”, így a szexualitást tabuként kezelték az emberek, még a szülők is megtagadták gyermekeiktől a szexuális felvilágosítást – mondta el előadásában a történész.

A találkozások megrekedtek, nehezebben tudtak nyitni egymás felé az emberek, ezért esetenként ismerkedős klubesteket szerveztek nekik, ahol nemcsak erkölcsi nevelésben volt részük, hanem szórakozásban is: többek között lassúzhattak, azaz dülöngélhettek a magnóból szóló lassú zeneszámokra, és közben szerelmeket lobbanthattak lángra – ismertette Tóth Eszter Zsófia.

Szex, hűtlenség, pornó – kihágások a kommunizmus idején

Megtudtuk, nemcsak a fiatalok ismerkedési lehetőségei korlátozódtak, hanem a felnőtteké is: bár a szocialista időszakban hatalmas kihágásnak számított a hűtlenség, néhány családban mégis megtörtént. Ezeket azonban nem tudták eltussolni, mert leggyakrabban a munkatársakkal léptek félre az emberek, és nem az interneten keresgéltek – ismertette a történész. Arról is beszámolt, hogy a kéthetes szakszervezeti beutalók is hasonló funkciót töltöttek be az emberek életében: „külön ment a férj, külön a feleség, és mivel két hét hosszú idő, előfordult, hogy megcsalták egymást”.

A nyolcvanas években bárki felnőhetett úgy, hogy semmilyen tudása nem volt a szexről: a pornográf tartalmak, akárcsak az aktusról való beszélgetések, tiltottak és nehezen megkaparinthatóak voltak. A rendszert esetenként sikerült kijátszani, ennélfogva egyre több pornográf tartalmú videó kazetta került az országba. 1988-tól már belügyminisztériumi rendelet hagyta jóvá, hogy mindenki átvihessen a határon egy darab ilyen jellegű kazettát – így voltaképpen ezek világosították fel a fiatalokat, akik közösségi együttlét ürügyén gyakran összeültek megnézni a szüleik által dugdosott pornográf tartalmakat.

A szocialista időszakban a magyarországi fiúknak az NDK-s lányok (Német Demokratikus Köztársaság) jelentettek minden reményt, ugyanis ők a magyarországi nyaralásaik során „sokkal szabadosabbak voltak, mint a magyar lányok” – ismertette a történész. Elmondta, az NDK tudatosan alakította ki saját ideológiáját: annak érdekében, hogy a társadalom ne vágyódjon nyugatra, jóváhagyták a nudizmust és a szabad szexualitást.

A szexualitás tabui a szépségkirálynő-választáson

1985-ben tartották Magyarországon az az első szépségkirálynő-választást, amelyet voltaképpen a „hatalmas valutaéhség” generált: az ország egy eladósodási spirálba került, és a fenntarthatóság érdekében egyre több hitelre volt szükség, ezért engedték be a versenyt. A magyar nemzetiségű szervező ugyanis német érdekeltséggel rendelkezett, így tudott bevinni valutát az országba – magyarázta a történész.

Kiderült, a diáklányok ártatlan játékként közelítettek a versenyhez, naivitásuk pedig odáig vezetett, hogy nem tudtak helyesen szerződni. A versenyhez ugyanis többféle üzlet kapcsolódott: meztelen szobrokat formáztak róluk, és ők nem tudták, hogy joguk van nemet mondani az ilyen jellegű tevékenységekre, ahogyan azt sem tudták, hogy a szobrászkodással párhuzamosan meztelen fényképeket is készítettek róluk, és azokat nyugaton meg is jelenítették – fejtette ki a szakember.

Az akkor még csak tizenéves szépségkirálynő, Molnár Csilla ezeknek lett az áldozata, ugyanis „úgy bántak a női testekkel, mintha a húspiacon lennének”. Öngyilkosságát tehát az ott elszenvedett traumák, és a „szabálytalan” kapcsolata okozta, ugyanis szerelmi viszonyt ápolt egy nála húsz évvel idősebb, házas férfival, ehhez pedig a szocialista időszakban rettenetes dologként közelítettek.

Szabadulni a telni nem akaró idő fogságából

„A szocialista embernek nincs szüksége bódító szerre” – hangsúlyozták az akkori vezetők, a társadalom viszont másképpen gondolta: bár az alkohol volt a megszokott bódítószer, akadtak jócskán, akik kábítószerekbe temetkeztek – magyarázta a történész, aki kutatásai során a szocialista időszak „magyarországi drogosaival” találkozott és beszélgetett. Tőlük értesült arról, hogy milyen szereket fogyasztottak a heroin és kokain előtt. A Parkinson-kórra fejlesztett gyógyszert kombinálták altatóval a felszabadulni vágyók, ugyanis akkoriban könnyebben juthattak gyógyszerreceptekhez. Amikor az orvosoknak feltűnt, hogy nagy mennyiségben fogy a „parkány” nevezetű gyógyszer, kivonták a forgalomból.

A függőket azonban ez sem tántorította vissza: egyebeket kezdtek altatóval kombinálni, és ezekben sok esetben a patikusok is cinkosaik voltak. Mivel közöttük is jócskán akadtak függők, gyakran úgy adták ki a gyógyszereket, hogy egy-egy dobozzal visszatartottak maguknak. Akik nem jutottak hozzá a szerekhez, elvonási tünetekkel rohangásztak a városban, míg végül a virágárus mákkínálatát kezdték dézsmálni.

Tóth Eszter Zsófia hozzátette, a virágárusok is hamar rájöttek a cselre, és felvették a társ szerepét: a mákot apró adagokban előre elkészítették, így árulták a bódultságra vágyó fiataloknak. A felépülés útja pokoli volt: legjobb megoldásként az elektrosokkos kezelést látták, így a függőket gyakran ilyen terápiáknak vetették alá, nem törődve azzal, hogy a legtöbben elmondták, „a szürkeség, a kilátástalanság érzet és az ólomidő súlya vette rá őket a szerhasználatra”.