„A koraszülöttség nem betegség” – a korababákat ünnepelték Csíkszeredában

Világszerte november 17-én ünneplik a koraszülött kisbabákat, ez alkalomból pedig Csíkszeredában is családi napot tartottak, ahol vásáron, programokon és előadáson is részt vehettek az érdeklődők. A szórakoztató programok mellett számos szakember, családorvos osztotta meg tapasztalatait, tanácsait a szülőkkel. A rendezvényt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és Hargita Megye Tanácsa közösen szervezte meg.

Dr. Ambrus Lilla családorvos elsősorban korababák utángondozásáról beszélt a háziorvosi praxisban, ahol kiemelte a kérdezés fontosságát a szülők részéről. „Az utángondozást két részre szoktuk osztani. Első körben próbáljuk eloszlatni az újdonsült szülők aggályait a koraszületéssel kapcsolatban, utána gyakorlati tudnivalókról egyeztetünk” – mondta a szakember, aki hozzátette, hogy a koraszületés nem jelent egyet a betegséggel vagy fogyatékossággal. A szülők a hazatérés után súlygörbét vezetnek, vagyis napló formájában figyelik a baba súlyának változását.

A szakértők nem győzik hangsúlyozni az anyatejes táplálás fontosságát. Sok babát már a hazatérése előtt tápszereznek. „A szoptatás nagyon fontos, nemcsak fizikailag hanem a mentális fejlődés szempontjából is, ezáltal valósul meg a legjobban az édesanya–baba kötődése” – emelte ki Dr. Ambrus Lilla. Emellett szó esett még a görcsoldásról is, amelyre vitaminterápiát, probiotikumokat használnak, ezek elősegítik az emésztést. Olykor alkalmaznak olajokat, cseppeket, de ezek mind-mind személyre szabottak kell legyenek, akárcsak az érzékeny bőr kezelése.

Mint megtudtuk a korababák bőre az átlagosnál érzékenyebb, így létfontosságú, hogy csak természetes készítményeket használjanak az édesanyák. Beszélni kell ezenkívül még a mozgásfejlődésről is, a korai fejlesztésről. „A mentális és a fizikai fejlődés kéz a kézben járnak, párhuzamosan működnek, ebben pedig nagy szerepe van a szülőkhöz való kötődésnek, nemcsak az édesanyával. Igyekszünk rávezetni a szülőket, hogy az édesapáknak is szükségük van aranyórára a gyerekükkel” – mondta Dr. Ambrus Lilla.

A doktornő elmondása szerint megfigyelik a csecsemő mozgását, azt, hogy miben aktív, miben passzív, majd közösen átbeszélik azokat a házi praktikákat, amelyeket otthon alkalmazhat a szülő. Szó esik az oltásokról, a sétáltatásról, hordozásról, hisz jót tesz a gyerekeknek ha kint, a friss levegőn vannak. „Véleményem szerint mind a szakemberek, mind a szülők szempontjából nagyobb együttműködésre van szükség” – tette hozzá a szakember, aki azt is kiemelte hogy megvannak a lehetőségek, csak igénybe kell venni.

A korababáknak több törődésre van szükségük

Tulit-Incze Ágnes, klinikai pszichológus megosztotta tapasztalatait és kiemelte, hogy a koraszülöttség nem jelenti azt, hogy a kisgyerekkel egész életén keresztül gondok lesznek. „Eddigi munkám azt mutatja, hogy az anyukáknak jót tesz, ha kívülállóval tudnak beszélni az érzéseikről”. A résztvevők és közvetlenül érintett családok elmesélték egymásnak élményeiket, reakciójukat és megoldásaikat, így az előadás valóban családias hangulatú volt.

Ezután Csikós Katalin, asszisztens, szociális munkás, a Lázálom Lilivel című meséskönyv szerzője osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel. „Az édesanyáknak jelen kell lenniük a korababák nevelésében, ehhez viszont nekik is jól kell lenni. Időt kell szánjanak magukra, hogy megértsék a körülöttük zajló eseményeket” – emelte ki az énidő fontosságát a szakértő, aki szerint ebben segíthet sokat az édesapa, nagyszülő. A meséskönyv amolyan „mesés” módban írja le a különböző orvosi műszereket, beavatkozásokat, amely segíthet megbarátkozni ezekkel az édesanyának és a gyerekeknek is.

Óriási jelentőséggel kell bírnia a ténynek, hogy a koraszülött kisbabák és szüleik semmiben sem hibásak. Nem szabad őket hibáztatni, el kell fogadni, hogy a kisgyerek akkor jött amikor. Érzékenyíteni kell erre a kórházi személyzetet, a családtagokat is. A koraszülöttség nem betegség. Fontos a nyílt kommunikáció, és a tudat, hogy a korababák semmiben sem különböznek társaiktól – hangzott el a rendezvényen.  

 

Kapcsolódók

Kimaradt?