Buddha, a mellotron és Hieronymus Bosch elfoglalta a Jóisten helyét - hollandiai útibeszámoló
Elképesztően gazdag múzeumaik és pazar gótikus katedrálisaik vannak, s szívesen látják a szexturistákat is. A hollandok több mint fele a tengerszint alatt él, s ők alkotják a világ egyik leggazdagabb, gazdaságilag legfejlettebb társadalmát.
Alig ültem fel az eindhoveni reptérről az ország technológiai fővárosának tartott település központja felé tartó buszra, első, Hollandiával kapcsolatos előzetes elképzelésem, az, hogy ott a függöny és a sötétítő teljesen hiányzik a háztartások kelléktárából, máris megdőlt. Nagy, kivilágított ablakaival rengeteg lakás tűnt terrárium jellegűnek, ideálisnak ahhoz, hogy a földönkívüliek az emberi faj hétköznapi ténykedéseit tanulmányozzák, ám a lakóterek mintegy felét elfüggönyözték az enyémhez hasonló kíváncsi tekintetek elől.
Később rájöttem, hogy a szárazföld belsejében élő hollandusok hajlamosabbak erőteljesebben elhatárolni életterüket a külvilágtól, míg a tengerpartiak tényleg csak hírből ismerik a sötétítőt, a járókelő nyugodtan belekukkanthat a földszinti nappalijában olvasgató amszterdami polgár újságjába vagy megszemlélheti, mi került egy hágai család asztalára. Azt is hallottam korábban Hollandiáról, hogy az angol nyelvtudás teljesen általános, még a hajléktalanok is beszélik a nyelvet, ami teljesen egybevág a tapasztalataimmal. Csövest, mondjuk, egyet sem láttam, de tény, hogy nem találkoztam olyan helybélivel, legyen az buszsofőr, nyugdíjas házaspár, bolti eladó vagy piszkos kezeslábast viselő kétkezi munkás, aki ne beszélt volna folyékonyan angolul és ne igazított volna útba készségesen.Mivel az ország viszonylag kicsi, a távolsági tömegközlekedés pedig elképesztően jó, bő két és fél órával a földet érés után már Hága utcáit járom. Betérek egy szupermarketbe, az első dolog, ami feltűnik, hogy fejkendős muszlim nők mossák serényen a padlót, rendezik a polcokat, néger fiatalemberek hozzák az árut a raktárból, egy szó, mint száz, dolgoznak, mint a güzü.
Úgy tűnik, ők még nem hallottak róla, hogy a migránsok kivétel nélkül az adófizető polgárokon élősködő lusta dögök, akik munka helyett a keresztény Európa elpusztításán ügyködnek. Bár az alja munkát valószínűleg egész Hollandiában inkább bevándorlók végzik, vannak kivételek, Amszterdamban láttam fekete által vezetett kukáskocsit, melybe két, tipikusan árja kinézetű, ráadásul nem is rosszarcú fiatal dobálta a szemetes zsákokat. Azt hiszem, sosem láttam olyan erdélyi kukásautót, melynek cigány ült a volánjánál, a szemetesek pedig fehérek voltak, szerintem nincs is ilyen.
Hollandia kb. feleakkora, mint Erdély, azonban 17 millióan lakják. Az ország legmagasabb pontja 322 méter, a lakosság 60 százaléka a tengerszintnél alacsonyabban fekvő területen él. Bár kisterületű, Hollandia a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági exportőre. 2016-ban 94 milliárd euró értékben exportált mezőgazdasági termékeket, mely összeg hozzávetőleg fele Romániai idei GDP-jének, a mi mezőgazdasági kivitelünknek pedig a sokszorosa. Hollandia a világ második legnagyobb sörexportőre. Minden ötödik holland gyerek otthon jön a világra. Hollandia a technikai innováció tekintetében a világ élvonalába tartozik, a legfrissebb adatok szerint csak Svájc előzi meg.
Rembrandt, Vermeer, Van Gogh
Hollandia büszkélkedhet állítólag a világ legsűrűbb múzeumi hálózatával. Ami igazán lenyűgöző, az nem is annyira a múzeumok száma, hanem azok elképesztő színvonala, legalábbis ami a képzőművészetet illeti. Korábban nem hallottam a hágai Mauritshuis nevű intézményről, s olyan embert sem ismerek, aki járt volna benne. Ehhez képest a Hága központjában álló palota állandó tárlatában jónéhány Rubens és Rembrandt mű van, utóbbitól például a Homérosz és a Dr. Tulp anatómiája, a múzeum leghíresebb darabja mégsem ezek egyike, hanem Jan Vermeer, Észak Mona Lisajának is nevezett, Leány gyöngy fülbevalóval című portréja, mely köré romantikus hollywoodi történetet kerekített Peter Webber filmrendező, Colin Firth és Scarlett Johansson főszereplésével.
A képtár lépcsőházában a hollandok egyik nemzeti hőse, Michiel de Ruyter admirális néz le a látogatóra, akinek két emlékműve is van Magyarországon, egy Budapesten, egy pedig Debrecenben. A derék tengernagy ezt azzal érdemelte ki, hogy kiszabadított 29 magyar protestáns lelkészt, akiket a Habsburg hatóságok gályarabnak adtak el.Az amszterdami Van Gogh Múzeumban csak kapkodom a fejem, tucatjával függnek a falakon olyan festmények, amiket korábban könyvekben, filmen láttam, nem csak a névadó, de Monet, Manet, Gauguin, Toulouse-Lautrec, Seurat, Pissarro vásznak is. A legtöbb látogató a Napraforgók című virágcsendélet előtt csoportosul, de kis türelemmel közel lehet férkőzni a képhez. Áldom az eszemet, amiért decemberre vettem meg a repülőjegyet, szezonban, gondolom, csak test test elleni küzdelem eredményeként lehet közelebbről megszemlélni egy ismertebb művet. A múzeum évente másfél millió látogatót vonz, hozzávetőleg másfélszer annyit, mint ahány külföldi turista járt egész Erdélyben 2017-ben.
Szabad Tibetet!
A következő utam Amszterdam szívébe, a Dam térre vezet. Az Emberi Jogok Napja van épp, ami meg is látszik. A Királyi palota előtt beludzs aktivisták maroknyi csoportja skandál egy verkli monotonitásával a hazájukat megszállás alatt tartó Pakisztán és Irán ellen. A tér másik oldalán, a második világháborús emlékműnél, lényegesen népesebb társaság lobogtat tibeti zászlókat, köztük szemmel láthatóan sok a holland. Kicsit odébb, világoskék mezőben félholdas zászló köré csoportosulnak közép-ázsiai típusúnak tűnő emberek. Rákérdezek, honnan valók, ujgurok, a Kína által uralt Kelet-Turkesztánból. Szánalommal vegyes csodálattal figyelem őket, arra gondolva, Székelyföld már rég autonóm lesz, de a beludzsokok, tibetiek és ujgorok valószínűleg még mindig tüntetni fognak népük elemi jogainak tiszteletben tartásáért.A tér sarkán magasodik a Nieuwe Kerk, Amszterdam második legrégibb temploma, homlokzatán óriásplakát, Buddha élete felirattal. Ez aztán az ökuménia, állapítom meg, s rögvest be is térek. Megtudom, a templom egy ideje már kiállítótérként működik, az aktuális tárlat pedig több száz éves ázsiai ikonográfiai ábrázolások, kegytárgyak és modern képzőművészeti installációk profi módon megtervezett, látványos elegye. A kiállító művészek egyike Yoko Ono, John Lennon özvegye. Kicsit később már a város legrégebbi templomában, az Oude Kerkben taposok az elődök csontjain, az épületben ugyanis az évszázadok során kb. 20 ezer amszterdami polgárt temettek el.
Napjainkban inkább kulturális, mint hitéleti tér, de állófogadásokra is bérbe lehet venni. A templomhajó központi tengelyén egy mellotront fedezek fel, melyhez bárki leülhet. Magam is helyet foglalok a pianínóhoz hasonlító, hangmintalejátszós billentyűs hangszernél, kedvem szerint csalogatva elő belőle utcai zajokat, sirályok rikoltozását, szirénavijjogást, szerzetesek kántálását. A templom ablakaiból egy kuplerájra látni rá, a kirakatban prostituáltak kínálják magukat a járókelőknek. Hollandiában a prostitúció legális, az Oude Kerk pedig a város híres piroslámpás negyedében van.A prostitúció legális volta szigorú szabályozást jelent. Hollandiában nincsenek utcasarkokon, országutak szélén strichelő prostituáltak, mint nálunk, a szexmunkások hatósági felügyelettel működő bordélyházakban dolgoznak, adófizető munkavállalók, akik szociális ellátásra jogosultak. Szakszervezetük is van, neve Pride (Büszkeség). Nem vagyok biztos benne, hogy, teszem azt, egy kólagyárban vagy egy csipszüzemben társadalmi szempontból hasznosabb tevékenység folyik, mint egy kuplerájban. Arról nem is beszélve, hogy Hollandiában a prostitúció az államkasszát hízlalja, míg nálunk az alvilágot gazdagítja. A fű néven is ismert könnyű drog, a marihuána fogyasztása szintén engedélyezett, Amszterdam óvárosában számtalan, azt forgalmazó bolt, kávézó van.
Mozart nyomában
Egyik nap kiugrok Haarlembe. A pályaudvar előtti téren kétalakos bronzszobor. A műemlék férfi tagja Wigbolt Ripperda, aki az 1572 decembere és 1573 júliusa között spanyol ostrom alatt álló város védőinek a parancsnoka volt, a nő pedig Kenau Simonsdochter Hasselaer, aki egy női egységet vezetett. Utóbbi civilben hajóépítő üzletasszony és deszkakereskedő volt. Nem kereskedőfeleség, hanem kereskedő, a XVI. században. Németalföld a polgárosodás és az emancipáció tekintetében évszázadokkal előzte meg a Kárpát-medencét, Hollandiában nem lehet társasági sikert aratni „a pénz számolva, a sör íva, az asszony verve jó” típusú beköpésekkel.A Marosvásárhely méretű városnak, amely vonattal negyedórára van Amszterdamtól, öt múzeuma van, köztük a Frans Hals életművének szentelt. Ez Rembrandt kortársa, s hasonló kaliberű alkotó volt, annak ellenére, hogy mifelénk kevéssé ismert. Alkotásainak színvonaláról sokat elárul az a tény, hogy többek között Courbet, Monet, Manet, Van Gogh és Max Liebermann zarándokoltak el Haarlembe, tanulmányozni és másolni a kb. kétszáz évvel korábban élt mester munkáit.
A Haarlem főterén álló, Szent Bávónak szentelt, jelenleg protestáns gótikus katedrálisban meglepődve fedezem fel az emléktáblát, mely szerint Mozart 10 évesen játszott a templom dekorációban tobzódó monumentális orgonáján. A kölyök zseni apjával járt a városban, Mozart papa kottát nyomtatni ment Haarlembe, mivel akkoriban állítólag ott működött a világ egyetlen erre képes nyomdája.Az utolsó napon, úton az eindhoveni reptér felé, megállok Den Bosch, más néven s’Hertogenbosch városában. 150 ezres település remekbe szabott gótikus temploma egy metropolisznak is díszére válna, nagyobb a budavári Mátyás templomnál és a bécsi Stephansdomnál is, igaz, ez utóbbinak magasabb a tornya. Azon már meg sem lepődöm, hogy a város legnagyobb szülöttjének életművét bemutató múzeum egykori templomban működik. A Hieronymus Bosch Art Center tulajdonában nincs egyetlen eredeti kép sem, azonban a lehető legmagasabb színvonalú, megtapogatható reprodukciókból, Bosch lázálomszerű fantáziavilágának háromdimenziós alakjaiból és kortárs művészeknek a XV. századi festő műveire reflektáló alkotásaiból sikerült egy figyelemre méltó tárlatot összeállítani. Nem kis teljesítmény!Hollandiában láttam az erdélyi nagyvárosok közúti közlekedésének a jövőjét. A megoldást egy egyszerű, olcsó szerkezet jelenti. Kerékpárnak hívják. Minden holland város utcáin, legalább annyi bicikli közlekedik, mint autó, a parkolókban kerékpárok százai, helyenként ezrei, de lépten-nyomon látni leláncolt drótszamarakat. A kerékpárosok elsöprő többsége fehér, ami arra utal, hogy az emberek nem azért pattannak nyeregbe, mert nem telik autóra, esetleg benzinre. Nagyon sok a gyermekét speciális ülésen, még gyakrabban pedig az erre a célra kialakított tárolóban szállító szülő. Úgy tűnik, Hollandiában a társadalom zöme már felismerte, mekkora ostobaság az a vélekedés, mely szerint napjainkban lehetetlen autó, értsd, mindennapi kényszeres autóhasználat nélkül élni. Biztos vagyok benne, hogy Erdélyben is sor kerül majd erre. Persze, addig eltelik még vagy 20 év.