Mintegy 330 ezren vettek részt a búcsún, 156 ember orvosi ellátásra szorult

Összesen 156 zarándoknak volt szüksége orvosi segítségre szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsún – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség. A betegeket a helyszínen az Harghita Megyei Mentőszolgálat egységei, valamint a SMURD mentősei látták el.

A mentőszolgálat vezetője, Péter Szilárd elmondta: a helyszínen felállított hat orvosi sátorban 137 embert láttak el, közülük 11-et kórházba kellett szállítani további kezelésre. A kórházba szállított páciensek többségénél lábsérülést, ficamot állapítottak meg.

Rengetegen voltak | Fotó: Teutsch Tamás

Az adatok szerint idén kevesebben szorultak ellátásra, mint tavaly. A szakember szerint ez a kedvező időjárásnak, valamint a résztvevők óvatosságának is köszönhető. A Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség további 19 személynek nyújtott elsősegélyt.

Az ISU tájékoztatása szerint az ellátottak közül négyen kiskorúak, 15-en felnőttek voltak, négy esetben pedig külföldi állampolgárokról (Magyarország és Szlovákia) volt szó.

A becslések szerint mintegy 330 ezer zarándok vett részt a szombati eseményen. A csíksomlyói pünkösdi búcsú a közép- és kelet-európai régió egyik legnagyobb vallási zarándoklata.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?