Mesterséges holddal világítanának meg egy kínai várost

Az utcai lámpákat cserélnék le egy mesterséges holdra Kínában.

A tervek szerint 2020-ban bocsátanak fel az égbe egy mesterséges holdat így kínai városban, hogy ezzel leváltsák az utcai lámpákat. Vu Csunfeng, a Csengdu Repüléstudomány és Mikroelektronikai Kutatóintézet (CASC) elmondta, hogy ezzel az eszközzel 80 kilométer átmérőjű területet világítanának meg.

Ez a mesterséges égitest egyébként nyolcszor lesz erősebb a valódi Holdnál, amennyiben valóban beindul a projekt. Elsősorban a dél-nyugati Csengtu városban élvezik majd a fényét.

A projekt egy francia művész ötlete, aki korábban azt képzelte el, milyen volna egy sor tükörrel északa is bevilágítani Párizs utcáit.

Az ötletnek nem mindenki örvend: van, aki szerint az állandó fény bezavar az életritmusba, de egy szakértő szerint a szürkületszerű fény nem lesz negatív hatással az emberekre

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?