Sikereinek csúcsán távozik a kínai online kereskedelem úttörője

Megy az Alibaba elnökségéből és az igazgatótanácsból is egy év múlva Jack Ma, a világ 21. leggazdagabb embere.

Jack Ma jótékonysági és oktatási tevékenységre kívánja összpontosítani az erejét. A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat társalapító elnöke hétfőn, az 54. születésnapján közzétett levelében jelentette be, hogy jövő év szeptemberében átadja a stafétabotot az új generációt képviselő Daniel Csangnak, az igazgatótanácsi tagságától pedig 2020-ban válik meg.

Jack Ma fokozatosan vonul ki az Alibaba csoport vezetéséből, egy hosszú távú terv keretében, mivel megítélése szerint a vállalat vezetésének viszonylag fiatalnak kell lennie, és távozásának nem szabad hatást gyakorolnia a cég tevékenységére. Mindazonáltal továbbra is rendkívül ritka, hogy egy nagy és transzformatív technológiai cég alapítója, különösen egy olyan kultusszal körülvett vezető, mint Jack Ma, ilyen korán visszavonuljon az üzleti élettől.

“Egyedül Bill Gates tette meg ugyanezt a lépést. A világ egyetlen más technológiai cégének alapítója sem vonult vissza a csúcson” - mutatott rá Rupert Hoogewerf, a Kína leggazdagabb embereinek listáját évente összeállító, sanghaji székhelyű Hurun Report alapítója.

Jack Ma hétfőn közzétett levelében úgy fogalmazott, hogy senki nem töltheti be örökké egy vállalat elnöki és vezérigazgatói posztját, mivel az ember fizikai kapacitásai és energiája végesek. Ezért lehetővé kell tenni, hogy “a fiatalabb és tehetségesebb” személyek kezébe kerüljön a vezetés – mutatott rá.

Daniel Csang 46 éves, és Jack Ma hűséges szövetségesének számít. Már 11 éve dolgozik az Alibabánál, ő vette át a vezérigazgatói posztot is Jack Mától 2013-ban. Jövő év szeptemberétől mindkét tisztséget, az elnökit és a vezérigazgatóit is Daniel Csang tölti be.

Jack Ma, eredeti kínai nevén Ma Jün, 17 társával együtt 1999-ben alapította meg az Alibabát, egy olyan időszakban, amikor az ipart még mindig az állami tulajdonú vállalatok uralták és a vállalkozás kockázatos karriernek számított. A technológiai szakképzettséggel nem rendelkező, volt angoltanár Jack Ma két évtized alatt a világ egyik legismertebb és Kína egyik legtekintélyesebb vállalatává fejlesztette fel az Alibabát. A Forbes magazin szerint Jack Ma vagyona 36,6 milliárd dollárra rúg, amivel Kínában a harmadik, a világon pedig a huszonegyedik leggazdagabb ember.

Kapcsolódók

Kimaradt?