FRISSÍTVE: öt napig nem térhet vissza az iskolába az osztályfőnökét megverő nyolcadikos diák

A rendőrség vizsgálatával párhuzamosan a Maros Megyei Tanfelügyelőség is vizsgálatot  indított annak az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban tanuló diáknak az ügyében, akit hétfőn kétszer is az őrsre kísért a rendőrség. Mint kiderült, egy magyar nemzetiségű diákról van szó.

Első alkalommal verbális agresszió és fegyelmi kihágás miatt vitték a rendőrségre, második alkalommal azért, mert anyja jelenlétében ököllel ütötte meg és halállal fenyegette osztályfőnökét.

Antal Levente-Mihály Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes a Maszolnak elmondta, vizsgálják azokat a körülményeket, amelyek a hétfői esethez vezettek. Mint kiderült, nem az első alkalommal követett el fegyelmi kihágását a nyolcadik osztályos fiú. Jegyzőkönyvek állnak rendelkezésre az osztályfőnök és a fiatal édesanyja közötti korábbi tárgyalásokról is.

Illusztráció: Pixabay

A fiú 24 órát töltött a rendőrségi fogdában, de a 30 napos előzetes letartóztatásba vételét nem hagyta jóvá a törvényszék. Mivel kiskorú, előbb a beszámíthatóságát vizsgálják. A diák elvileg visszatérhet a tanintézménybe, ez azonban az intézmény vezetőségének döntésétől függ. Fegyelmi kihágásért eltilthatják, adott esetben ki is csaphatják az iskolából.  A Vásárhely.ma cikke szerint egy magyar nemzetiségű diákról van szó.

Mint írtuk, a Maros megyei rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hétfőn 10 óra körül értesítették őket arról, hogy az egyik marosvásárhelyi iskola nyolcadikos diákja óra közben felmászott egy szekrény tetejére, és obszcén gesztusokkal reagált a tanára felszólításaira. Mivel a 15 éves fiú nem akart együttműködni a helyszínre kiérkezett rendőrökkel, lefogták és bekísérték a rendőrségre, ahova behívták a gyermek anyját is. A kiskorú 500 lejes bírságot kapott garázdaság és csendháborítás miatt. Nem sokkal később ismét hívták a rendőrséget ugyanabból az iskolából. Mint kiderült, a tanuló ezúttal megütötte és megrúgta a tanárát.

Öt napig nem térhet vissza az iskolába az erőszakoskodó diák

A közszolgálati televízió marosvásárhelyi stúdiójának nyilatkozó Antal Levente-Mihály főtanfelügyelő-helyette elmondta, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium igazgatótanácsának döntése értelmében, a nyolcadik osztályos tanuló egyelőre nem térhet vissza a tanintézménybe. Az ellene indított vizsgálat folytatódik, annak eredménye függvényében döntenek majd arról, hogy milyen büntetésben részesül.  

A tanfelügyelőség szóvivője, Camelia Irimie azt mondta, hogy a diákot öt napra felfüggesztették.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?