Visszaáll a jelenléti oktatás, megrohanták az egyetemisták a kolozsvári albérleteket

Március 28-tól teljes mértékben visszaáll a jelenléti oktatásra a messze legnagyobb erdélyi felsőfokú oktatási intézmény, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE). Mivel az erre vonatkozó döntés március elején született, a hallgatóknak és családjaiknak három hét állt csak rendelkezésükre, hogy szállást keressenek az egyetemi félév hátralevő időtartamára.

„Két-három hét alatt lehetetlen feladat lakást intézni ilyen hirtelen megnövekedett kereslet mellett, még azok számára is, akiknek a pénz nem akadály” – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében B. A., kinek gyereke a BBTE hallgatója. Állítása szerint „a megnövekedett kereslet felhajtja az árakat, jelenleg a piaci árnál 30-40 százalékkal drágábbak az albérletek”. A problémát súlyosbítja, hogy „a kollégiumok befogadóképessége extrém mód limitált, tekintettel arra, hogy jelenleg az Ukrajnából érkező menekülteket kollégiumokban is szállásolják”.

Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese határozottan cáfolja, hogy az intézmény kolozsvári kollégiumaiban egyetlen menekültet is elszállásoltak volna, illetve részükre fenntartanának helyeket. Az egyetem valóban fogadott Ukrajnából érkezőket, akiket a terepgyakorlatoknak fenntartott vidéki szálláshelyeken helyeztek el, valamint a kihelyezett tagozatok részben üres kollégiumaiban. Kolozsváron jelen pillanatban is vannak szabad kollégiumi helyek – nyilatkozta Soós Anna –, akik pedig tavaly ősszel kaptak ilyen helyet, de mostanáig távoktatásban voltak, most elfoglalhatják.

Húszezer hallgató áll át jelenléti oktatásra | Fotó: Facebook/BBTE

A jelenléti oktatásra való átállás a BBTE kb. 20 ezer hallgatóját érinti, ebben a számban azonban benne vannak a Kolozsváron és annak vonzáskörzetében élők is. „Elismerem, két hét alatt nem könnyű szállást találni, de nem mi találtuk ki a jelenléti oktatáshoz való év közbeni visszatérést” – mondta Soós Anna.

„Érezhetően megélénkült a kereslet az albérletek piacán, és mindenki rövidtávú szerződést akar kötni” – nyilatkozta a Maszolnak Bónis Endre, a Reform ingatlanközvetítő ügynökség tulajdonosa. Olvasónk állítását, mely szerint 30-40 százalékkal drágultak volna az albérletek nem erősítette meg. „Az inflációhoz és a többi áremelkedéshez képest nem volt drágulás. A garzonokért átlagban 250 eurót, a kétszobásokért 350-et, a háromszobás lakásokért pedig 400-450 eurót kérnek” – mondta Bónis Endre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) ingyenes lakásközvetítő szolgáltatásának, a Palota és Kunyhónak az internetes oldalán péntek délelőtt jó pár, a kolozsvári viszonyokhoz képest átlagos árúnak számító hirdetés szerepelt: szoba, házinéni nélkül, 175 euróért, több garzon 200-ért, kétszobás lakások 300-320 euróért, négyszobás 600 euróért.

B. A. azt állította, gyermekének több olyan évfolyamtársa van, akik kénytelenek szüneteltetni a tanulmányaikat, mivel képtelenek megoldani a kolozsvári lakhatást.

Kapcsolódók

Kimaradt?