Vidám bállal búcsúztatták a telet Kárásztelken

A farsangi időszak utolsó hétvégéjén a kárásztelkiek teret adnak a bolondozásnak, a mulatozásnak, a tréfának és a hajnalig tartó bálnak. A hideg szürke hétköznapokba egy kis fényt, vidámságot hoznak, így jelzik, hogy mindannyian várják a tavaszt, búcsúztatják a telet.

Sebestyén Aranka helyi lakos nagy szeretettel mesélt a ’70-80-as évek farsangjairól, amikor a felnőttek otthon hagyták gyermekeiket, és elmentek a bálba. „Nem volt olyan nagy szabadságuk a gyermekeknek, hogy ők is ott lehessenek, ahol a felnőttek. Inkább idősek jártak a bálba, kosárral, demizsonnal, melyben bor és kolbász volt. A falu zenésze hajnalig mulattatta a népet. Komák, szomszédok, sógorok összeálltak és hajnalig vigadoztak. Reggelfele, amikor mentek haza, azt mondta a feleség a férjnek: „ne danoljatok, ne hallják, hogy ilyen későn megyünk haza”, mert már virradt. Erre azt mondta az egyik férfi a másiknak: „hallod-hallod, ne danoljunk, akkor sss-súgjuk” – mesélte. Visszaemlékezve az akkori időkre elmondta, kikapcsolódást jelentett a fonóház, ahova szomszédok, sógorok gyűltek össze, a disznótoros vacsorák, de sajnos ez ma már elmaradt, mert a fiataloknak nincs rá idejük. A kicsik és a nagyok ma már együtt ünnepelnek, mulatnak, felszabadulva, és ez így jó.

A szerző felvételei

Bohózatokkal mulattatták a közönséget

Az idei farsangi mulatságon teret nyert a tehetség és a humor a kárásztelki színpadon. A ’90-es évektől rendszeresen színes és szórakoztató műsorral kedveskednek a helybélieknek. Nagy sikernek örvend Az anyukák és Az apukák fellépése, ezúttal a hölgyek a Bessenyő család tagjaivá változtak, utóbbiak a Kárásztelki Reptéren a médiának mutatták be a települést, majd táncra perdült a „Korda házaspár” is, nem kis mosolyt csalva a helybéliek arcára. A fiatalok zenei aláfestéssel előadták a modern és tréfás Hófehérke és a hét törpe történetét, melynek ugyancsak nagy sikere volt. A sok nevetés és móka mellett fellépett a Karaszfanband fúvószenekar, a helyi asszonykórus, a Tinidance, a kisiskolások, a kárásztelki gólyák és végezetül a zilahi Kaláris néptánccsoport. Amikor már úgy tűnt, hogy vége a bolondozásnak, bankrablók lepték el a termet és a színpadot, több személyt is túszul ejtve, köztük a polgármestert is.

Faluvégi Ferenc polgármester elmondta, a rendezvénnyel próbálnak jókedvet teremteni a farsangi időszakban, amitől talán jobb kedvvel várhatják a tavaszt. „Kárásztelken a farsangot a régmúltban is ünnepelték, húshagyó keddi bállal, melyen éjfélkor a pap elvette a prímástól a vonót, és ezzel beállt a böjt. Mi egy kicsit másképp ünneplünk, a ’90-es évektől rendszeresen vidám előadásokat tartunk, jó alkalom ez arra, hogy összegyűljünk, és együtt várjuk a verőfényes tavaszt – mesélte a polgármester.

Szabó Csilla, az esemény egyik szervezője elmondta: a hagyományos rendezvény legfontosabb célja a közösségépítés. „Bár a régi farsangi babonákat elfelejtettük, a fonóházak megszűntek, a farsangi jelmezes, álarcos bálok még ma is aktuálisak. Ezek a közösségnek szervezett rendezvények összehozzák a lakosokat, kollektív élményeket adnak, a szervezők részéről egyfajta áldozatvállalás, a szereplők a próbák alkalmával összekovácsolódnak, közelebb kerülnek egymáshoz, több időt szánva egymásra a hétköznapokban is, és amikor a közönség tagjaival találkoznak, jó beszédtéma a farsangi élmények hatása, amely egész éven át emlegetett. Farsangkor felfordul a világ rendje. Ilyenkor kibújhatunk a bőrünkből és sok mindent szabad, amit máskor nem. Az önfeledt nevetés a legnagyobb visszaigazolása annak, hogy mindenki jól érezte magát” – fogalmazott Szabó Csilla.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?